Orbán körül megjelentek a „fiatal farkasok”
Régi barátja eltávolítása mellett döntött a kormányfő, aki az új oligarchák szerepére pályázók vesznek körül – írja a lengyel Rzeczpospolita. A FAZ arról számol be: a bankok boldogok, hogy lezárhattak egy kínos fejezetet.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a magyar pénzügyi szektorról és a budapesti értéktőzsdéről közölt összeállítást kedden.
A lap pénzügyi rovatában Meleg tavasz Magyarországon címmel közölt írásában Christian Geinitz kiemelte, hogy emelkednek az árfolyamok a budapesti tőzsdén, „mert a kormány békülékenyebb a gazdasággal”, és különösen a bankok okoznak „pozitív meglepetést”. A devizahitelek forintosításával kapcsolatban hozzátette, hogy a kormány „ugyan véletlenül”, de jól időzítette az intézkedést, mert 700 milliárd forint többletterhet okozott volna az adósoknak a svájci központi banknak az a döntése, amellyel eltörölték a frank euróval szembeni árfolyamküszöbét.
A bankok így végül „boldogok, hogy lezárhatták ezt a kínos fejezetet”, pedig korábban „nagyon átkozódtak” a forintosítás és más intézkedések miatt – írta a FAZ szerzője, hozzátéve, hogy a bankok a „politikai és jogi” lépések miatt elszenvedett veszteségek után „remélhetik, hogy végre ismét kereshetnek pénzt Magyarországon”.
A javuló hangulat az osztrák Erste Group és a kormány megállapodásának is tulajdonítható, ami egy „különös, de hatásos alku”, és más külföldi pénzintézetek is profitálnak belőle – fejtette ki Geinitz. A hazai össztermék (GDP) és az ipari termelés alakulásával kapcsolatban hozzáfűzte, hogy Magyarország uniós összevetésben kimagasló eredményeket ért el, és a jó hírek hatására szárnyalni kezdtek a részvényárfolyamok a budapesti tőzsdén – írja az MTI.
A lengyel jobbközép Rzeczpospolita napilap keddi számában az újság külpolitikai szerkesztője, Jaroslaw Gizinski a magyar politikusok zsarolhatóságának problémáját is boncolgatta.
A szerző kiemelte: Simicska Lajos nagyvállalkozó Orbán Viktor állítólagos – a miniszterelnök által cáfolt – ügynökmúltjáról szóló az interjúban azt sugallta, Orbánnak a Moszkva iránt az utóbbi időben tanúsított túlságosan engedékeny magatartása hátterében az állhat, hogy az oroszok kezében a magyar politikusok számára kínos dokumentumok lehetnek. Gizinski emlékeztetett Németh Miklós volt miniszterelnök tavalyi nyilatkozatára, amely szerint a rendszerváltás előtti utolsó hónapokban az oroszok tonnaszámra vitték ki a magyar titkosszolgálati dokumentumokat, hogy azokat később politikai célokra felhasználhassák. A magyar politikusok zsarolhatóságához azonban a „tökéletlen magyarországi átvilágítás” is hozzájárul – írta.
Azt, hogy Orbán régi barátja eltávolítása mellett döntött, már egy ideje jelezte „az új oligarchák szerepére pályázó fiatal farkasok” megjelenése a miniszterelnök környezetében – írta a szerző, megjegyezve, hogy a kormányfő nyilatkozatban ismételte meg korábbi közlését, amely szerint a kommunista hatóságok megpróbálták őt együttműködésre bírni, de ő ezt visszautasította.