Orbán jobb keze pofont adott Magyarországnak
Költségvetési és alkotmányos trükkök százaival a Fidesz hátat fordít a felelős költségvetési politikának, pénzbehajtásra szakosodva próbálja meg elkerülni a szembenézést a feszítő szerkezeti gondokról – írja blogjában Gyurcsány Ferenc.
A bejegyzés szerint a kormány úgy akarja egyensúlyban tartani a költségvetést, hogy egyszeri bevételekből finanszíroz egy torz szerkezetű államháztartást. Itthon erőfölényükkel visszaélve eddig megtehették, hogy reformok helyett, hogy költség oldali kiigazítás helyett "lenyúlják" a vállalatok hasznának egy részét és a magánnyugdíj célú megtakarításokat. De szerinte a külföld nem kér ebből: "a külföld nem veszi be Orbán Viktor gazdaságpolitikai maszlagját. Brüsszel a fejét csóválja, a hitelminősítők figyelmeztetnek, az ország hitelezői szabadulnak a magyar papíroktól. Ennek következménye, hogy a forint szabadesésben volt tegnap. Ha valamennyit vissza is erősödik, a tavaszi kormányváltás óta alapvetően akkor is a gyengülés, a kiszámíthatatlanság a jellemző. Pedig a világválság mélye még nekünk jutott. Ezt az válságot az Orbán-kormány maga teremtette, és a végét sem látjuk"
A volt kormányfő szerint Matolcsy Brüsszelt támadó kirohanása pedig a magyar pozíció, a magyar érdek teljes félreértése: "Matolcsy súlyos károkat okoz az országnak, valamenniyünknek. De a miniszter nem önálló szereplő. Orbán jobb keze – ezt maga a miniszterelnök mondta. Akkor legyen világos: Orbán jobb keze pofont adott Magyarországnak. A devizában eladósodott emberek és vállalatok most láthatják, mire megyünk a nemzetieskedő gazdasági ámokfutással."