Orbán elszámította magát! Nem kicsit, nagyon!
Dühösen értetlenkedett Orbán Viktor a szombati kormányülésen. Azt mondta, nem érti, miért váltott ki ilyen hatást a kormányzati tisztséggel nem rendelkező Kósa Lajos nyilatkozata, amikor ő maga Brüsszelben épp a szigorú költségvetésről beszélt.
Az
Origo információi szerint a háromnapos kormányülésen több meghívott közgazdász is kritizálta Kósa Lajos és Szijjártó Péter államcsődhöz közeli helyzetről szóló megszólalásait, és beszélt a témáról Orbán Viktor miniszterelnök is.Orbánon látszott, hogy dühös és feszült, de visszafogta magát - mondta az Origónak a tanácskozás egyik résztvevője. Az ülés két résztvevője szerint Orbán a szombati ülésen azt mondta, nem érti, hogy a fideszes nyilatkozatok miért gyakoroltak ekkora hatást a forint árfolyamára. A hírportál egyik forrása szerint a kormányfő hozzátette: furcsállja a helyzetet, mert kormánytag nem tett felelőtlen nyilatkozatot. Arra számított, hogy a pénzpiacokat José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott csütörtöki találkozója fogja meghatározni.
A kormányfő áttételesen bírálta Kósát a nyilatkozata miatt. "Kósára utalva olyasmit mondott, hogy nem kell hülyeségeket beszélni" - fogalmazott forrásunk. Kósa azonban nem volt jelen az ülésen, ellentétben Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivővel, akit viszont védelmébe vett Orbán - mondta a résztvevő, bár azt nem közölte, hogy pontosan miként, milyen magyarázattal védte meg a kormányfő a szóvivőjét. Egy másik résztvevő úgy fogalmazott, amikor a jelen lévő közgazdászok bírálták a kijelentéseit Szijjártó "csendben volt, többnyire beletemetkezett a papírjaiba".