Órákig sírt: 8 éves unoka mellől vitték el zsaruk a nagymamát
Az unokája mellett vettek őrizetbe a rendőrök egy nagymamát a Fejér megyei Etyeken. Az asszonyt tetten érték a rendőrök, amint egy választási plakátot tépett le. A család szerint a rendőrségtől sokáig nem kaptak információt az asszonyról a hatóság azonban cáfolja ezt. A 61 éves nő ellen gyorsított eljárást indít a rendőrség.
Az asszony egy arra járó ismerősére bízta unokáját. A 8 éves kisfiú hazakerült, de sokáig sírt a megrázkódtatásról. Az eset szerdán délben történt, a család azt állítja, hogy egészen addig nem kaptak tájékoztatást a nagymamáról, amíg a bicskei kapitányságra be nem mentek délután négy órakor. Ott azt mondták Székesfehérvárra vitték.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy bejelentést kapott a rendőrség, hogy kedd estétől szerda reggelig 130 plakátot téptek le a közterületről ismeretlenek. Erre a bejelentésre mentek ki helyszíni szemlére a rendőrök, amikor észrevették, hogy az asszony letépi a plakátot. A nő lehetőséget kapott, hogy elhelyezze ismerősnél a gyereket, és az előállítása után a fiát telefonon értesítették, igaz, hogy utána senkinek sem adtak információt addig, míg a bicskei kapitányságra be nem ment egy hozzátartozó - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.