Operatív törzs: Negyven-ötven év körüliek is vannak már lélegeztetőgépen, elkezdték végre leszűrni a Pesti úti idősotthont
Jelentős számú fertőződést jelenleg zárt közösségekben detektálják, főleg az idősotthonok érintettek: 20 ilyen érintett helyszín van. Számos idősotthonban azonban csak egy-egy eset van ezek közül - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján.

Három olyan idősotthon van, ahol gyorsabban terjed a vírus, ezek közül az egyik a budapesti Pesti úti, ahol megtörténtek a szűrővizsgálatok Müller Cecília szerint:
274 lakót vizsgáltak meg, és 41 dolgozót.
Jelenleg folyik a listák összehasonlítása, a lakók között többen kórházba kerültek. A 274 lakóból 58 főnek, valamint 4 ápolónak lett pozitív a tesztje.
Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a fertőzöttek több mint kétharmada Budapesten él. Jelenleg 82-en vannak lélegeztetőgépen és
a 40-es, 50-es korosztályban is vannak lélegeztetőgépen ápoltak.
A kezdetektől fogva ragaszkodunk a tudományos elveken alapuló tényekhez, jelentette ki a tisztifőorvos, ebben nagy segítségre van a WHO.
Mint kiderült, egyetlen fertőzött esetében 30 laboratóriumi vizsgálatot végeznek el, miközben az általánosan elfogadott szám ebben 10. A legrosszabb forgatókönyvre terveznek az ágyak számával, de bíznak benne, hogy
a járványgörbe ellaposításával az exponenciális növekedést talán sikerül elkerülni, és Magyarország talán a lehető legkisebb veszteséggel esik át a járványon.

Kiss Róbert alezredes elmondta: rendőri intézkedések például szükségesek voltak, mert valaki a lakóhelyét és tartózkodási helyét nem megfelelő indokkal hagyta el, vagy nem tartotta meg a távolságot, illetve kisebb számban, de előfordult, hogy a boltokba nem megfelelő időpontba mentek az állampolgárok.
615 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, 11 172-en vannak most hatósági karanténban.
A kormánypárti Origo kérdésre Müller Cecília elmondta:
Magyarországon egyelőre nincs olyan személy, aki makkegészségesen kapta volna el a vírust, és így is meghalt volna.
De külföldön vannak rá példák, hogy valaki egészséges, viszonylag fiatal emberként meghal, nálunk nem, mondta.
Ha nem növekszik a megbetegedések száma, hanem elér egy maximumot, az nem jelenti azt, hogy a járvány végén vagyunk, jelentette ki.
Kérdés, hogy meddig tart a "plató", ez lehet hosszabb időszak, néhány hét is, de abban reménykedünk, hogy ez értelemszerűen csökkenni kezd.
Járványügyi szempontból egy-két napot nézni, elemezni nem helytálló. Ez egy hosszabb folyamat - magyarázta a tisztifőorvos.