Olyan sok állami hirdetés van Habony Árpád volt bulvárlapjában, hogy csak két cikk fért bele
A Magyar Hang kajánkodik azon, hogy az év végi pénzszórás jegyében az eddig Habony Árpád tulajdonában lévő, ingyenesen terjesztett bulvárlap, a Lokál pénteki számába mindössze két cikk fért bele, a 16 oldal jelentős részét állami és más hirdetések töltik ki. Az egyik cikk a csütörtöki Kossuth téri tüntetésekről, a másik az Andy Vajna-féle Rádió 1 műsorvezetője, Cooky párizsi útjáról szól, a fennmaradó 15 oldalon 13 állami hirdetéseknek ad helyet.
- Négy és fél oldalon a Magyar Villamos Művek (MVM) hirdet.
- A családvédelmi nemzeti konzultáció három oldalt foglal el
- Két és fél oldalért a Nemzeti Közművek fizetett.
- Egy oldal a Diákhitel Központ hirdetéséé
- Több mint fél oldalon a BKV, illetve a Szerencsejáték Zrt. hirdet
- A MÁV-HÉV Zrt. egy kis lapaljnyi hirdetésben keres forgalmi szolgálattevő munkatársat.
Ezen kívül két piaci hirdetés fért be, az egyik a Tescóé címlapon van, a másik, az eMarkté pedig fél oldalt foglal el az utolsó előtti oldalon.
A Lokálban egy oldal hirdetés ára listaáron bruttó 2 millió 180 ezer 250 forint, szóval úgy tűnik, a bulvárlapnál több mint 26 millió forint közpénz landolt csak a pénteki szám miatt. A bulvárlap novemberig állt Habony Árpád tulajdonában, akkor ugyanis egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően beolvadt a Liszkay Gábor vezetésével létrehozott hatalmas fideszes médiabirodalomba. A pénteki számot ide kattintva lehet megnézni.