Olvad a hó, jön az árvíz

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) péntek este 10 órától a Sajón – mondta az MTI-nek az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője.

2009. december 26., 05:05

Csont Csaba úgy fogalmazott: a folyón péntek délután rendelték el az elsőfokú, majd este hat órától a másodfokú árvízvédelmi készültséget, 22.00 órakor pedig harmadfokra emelték a riasztást.

Hozzátette: a tetőzést a Borsod megyei Sajópüspökinél szombatra várják, mintegy 340 centiméterrel, plusz/mínusz húsz centis eltéréssel. Mint mondta, a Sajó forrásfolyói még mindig áradnak.

Emlékeztetett arra, hogy Sajó eddigi legnagyobb áradása 1974 októberében volt, ekkor minden korábbinál magasabb árvíz vonult le a folyón, jócskán meghaladva a mértékadó árvízszintet. Sajópüspökinél akkor 400 centiméteres vízállást mértek. Sajóecsegen pedig 330 lakást öntött el akkor a folyó vize, 1010 lakost érintett közvetlenül az árvíz, közvetve pedig az egész települést.

Az Ékövizig árvízvédelmi osztályának vezetője korábban arról is beszámolt, hogy az észak-magyarországi folyók az elmúlt napok csapadékos időjárása és az enyhe idő miatti gyors hóolvadás következtében áradásnak indultak, nemcsak a Sajón, hanem a Tarnán is készültséget rendeltek el. Az elsőfokú árvízvédelmi riasztást itt pénteken délután négy órakor rendelték el, de az áradás üteme alapján nagy valószínűséggel szombatra virradóra elérheti a vízállás a másodfokú készültségi szintet.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.