Három férfi és egy nő kontármunkája okozhatta az óbudai lakástüzet, rosszul kötötték be a kályhát
Négy embert hallgattak ki gyanúsítottként a január 12-i óbudai tűzeset miatt - közölte a rendőrség.
Aznap este tűz keletkezett egy Dinamó utcai faházban, és az ingatlan teljesen leégett. A tűz további két szomszédos épületre és több melléképületre is átterjedt, valamint a hőhatás miatt a kigyulladt házak felett húzódó magasfeszültségű vezeték is leszakadt, amely rázuhant az alatta lévő épületekre, melynek következtében az egyik lakóépület kigyulladt, valamint egy férfi megsérült.

A tűzoltási munkálatok után a helyszínen tartott tűzvizsgálat elsődleges véleménye alapján bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága a helyszinen szemlét tartott és közveszélyokozás gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
Az igazságügyi- és tűzvédelmi szakértő megállapította, hogy a tüzet egy szabálytalanul bekötött kályha okozta. A nyomozás adatai szerint a kályhát, illetve a füstelvezető rendszerét három férfi és egy nő kötötte be szakszerűtlenül.
Az 50 éves H. Tibort, a 32 éves H. Lászlót, a 26 éves H. Árpádot és a 47 éves K. Bélánét gondatlanságból elkövetett közveszély okozása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.