A nyugdíjas szervezetek szerint megkésett és kevés a nyugdíjemelés

2020. szeptember 12., 12:19

Szerző:

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.

 A szervezet szombati közleményében azt írták: veszélyes következményei vannak és lesznek a kormány belső fogyasztásra épülő gazdaságpolitikájának és érzéketlenségének, annak, hogy nem számol a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, így a nyugdíjasok nagy részének egyre kritikusabb helyzetével.

A közleményben jelezték: a kormány megadja az év elejétől érvényes 2,8 százalékos emelés és az első nyolc hónap 4,3 százalékos nyugdíjas inflációja közti különbözetet, de a szervezet szakértői ennél magasabb várható áremelkedéssel számolnak az év végéig. Az átlagosan 1700 forinttal emelkedő átlagnyugdíj novembertől megközelíti a 144 ezer forintot, de ez az összeg a fogyasztási szerkezet járványhelyzetben bekövetkezett átalakulása miatt nem elegendő a nyugdíjasok tisztességes megélhetésére - mutat rá a NYUSZET.

Hozzátették: az idős emberek jövedelmük átlagnál nagyobb részét költik élelmiszerekre, és ez a korábban 30 százalékos arány a vírus megjelenése óta a tapasztalatok alapján tovább nőhetett. A valós helyzet megismerését ugyanakkor nehezíti, hogy a KSH az inflációt a két évvel ezelőtti fogyasztási szerkezet alapján határozza meg.

A NYUSZET véleménye szerint jelentős segítség lenne a kiegészítő emelés előrehozása októberre, ahogy változatlanul indokoltnak tartanák egy egyszeri 50 ezer forintos azonnali nyugdíjkiegészítés folyósítását is legalább az átlagnyugdíjnál kisebb ellátásban részesülők

 

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.