Az ügyészség is nyomozást indított a múlt pénteki tüntetés miatt

Először csak papírból hajtogatott repülők, később csavarok, sörösdobozok és horgászbot is repült a rendőrök felé.

2023. május 22., 20:47

Szerző:

Szombaton számoltunk be arról, hogy a múlt pénteki diáktüntetést követően egy néhány száz főből álló tömeg a Fidesz-székház felé vette az irányt, majd zászlórúddal, fémtárgyakkal dobálták a rendőröket. Az előzetes vizsgálatok után az ügyészség nyomozást rendelt el – tudta meg a Magyar Nemzet.

A bejelentett diáktüntetés békésen lezajlott, utána többen a Lendvay utcai Fidesz-székház felé indultak, ahol – a rendőrség szerint – „néhány száz főből álló agresszív tömeg"  indult meg a rendőri sorfal felé péntek este Budapesten, a diáktüntetés után. „Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálták meg” áttörni a sorfalat este 8 és 9 óra között a Rippl-Rónai utcánál

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) néhány órával később sajtótájékoztatót tartott a történtekkel kapcsolatban, Fülöp Gergely alezredes bemutatta azokat a tárgyakat, amelyekkel a rendőröket megdobálták. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt közölte, hogy az alárendeltségükbe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást. 

(Fotó: Momentum Mozgalom, Facebook)