Nyomornegyed épül Ócsára- az MSZP tiltakozik

Nem lehet több ezer embert "mintarezervátumokba" kényszeríteni – jelentette ki az MSZP-s Korózs Lajos annak kapcsán, hogy a kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program. Az ottani polgármester még csak annyit tud, hogy a kormány ott építkezne.

2011. augusztus 10., 20:49

A tervek szerint fizetésképtelen lakáshitelesek lakhatnak majd az Ócsán felépülő házakban bérlőként, de a polgármester szerint eddig csupán puhatolózó tárgyalások folytak.

A szocialisták szerint nem lehet munkahely és jövedelem nélkül lakást fenntartani, ezért az javasolják a kormánynak, hogy hagyjanak fel ezzel a tervükkel. Korózs Lajos szerint a bankadóból kell valódi megoldást nyújtó lakhatási programot finanszírozni - hangzott el a

Klubrádióban.

Közben kiderült, hogy a folyamatos tárgyalások ellenére egyelőre nem tudni, pontosan mikortól, hány ütemben és mennyi házat építtetne fel a kormány a hiteltartozásuk miatt bajbajutottaknak Ócsán. Nem tudni azt sem, hogy a betelepülők miatt milyen mértékben kell fejleszteni a város infrastruktúráját - közölte a település fideszes polgármestere.

Nem mindegy ugyanis, hogy zömmel házaspárok, vagy inkább óvodás, iskolás gyermekeket nevelők gyarapítják majd a lakosságot, hiszen ettől is függ, hogy milyen intézmények fejlesztésére, bővítésére lesz szükség Ócsán - mutatott rá a polgármester.

Bukodi Károly az alpolgármesterrel és Ócsa főépítészével együtt csütörtökön ismét a Belügyminisztériumban egyeztet a szociális családiház-építési program részleteiről.