Nyolc-tízezer forinttal drágult több nyelvvizsga díja

A kata megváltoztatása, az újabb nyelvvizsga-amnesztia, valamint az energiaárak miatt ismét emelni kellett a nyelvvizsgák díjain.

2023. január 9., 09:42

Szerző:

Néhány hónap alatt több mint tízezer forinttal drágultak a középszintű nyelvvizsgák díjai – írta az Eduline. Megjegyezték, hogy a kényszerű áremelésre több nyelvvizsgaközpontnál már november végén-december elején sor került.

A lap összesítése szerint egy B2-es, komplex nyelvvizsga nagyjából öt és tízezer forint között drágult december óta. Legutóbb nyáron emelt árat a legtöbb intézmény. Így a legtöbb helyen már 45-55 ezer forintot kell fizetni egy nyelvvizsgáért.

Tavaly nyáron a nyelvvizsgaközpontok és nyelviskolákat is érzékenyen érintette a kata-törvény megváltoztatása, ami miatt 15 százalék körüli emeléssel számoltak. Erre tett rá egy lapáttal az elszálló energiaárak, valamint az, hogy módosították a felsőoktatási törvényt, ami szerint a nyelvvizsgakövetelményt az egyetemek, főiskolák döntik el.

(Kiemelt kép: Államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványok. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)