Nyílt levélben kérik Áder Jánost, hogy pályázaton jelölje ki az új ombudsmant
Kaltenbach Jenő és Majtényi László volt ombudsman, valamint 35 civil szervezet kezdeményezte, hogy az új alapjogi biztost nyítt pályázaton és a jogvédelemben szerepet játszó szervezetekkel konzultálva válasszák ki. A tisztséget jelenleg betöltő Székely László megbízatási ideje 2019. szeptember 25-én lejár, a jogvédők ezért levelet írtak Áder János köztársasági elnöknek. Azt akarják elérni, hogy az elnök ne csupán a hazai előírásoknak tegyen eleget, hanem a nemzetközi normáknak megfelelően folytasson széles körű konzultációt a civil szervezetekkel és az érintett hivatásrendek képviselőivel – derül ki a Magyar Helsinki Bizottság lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A jogvédők emlékeztettek arra, hogy a magyar jogszabályok alapján pedig az új biztos személyére a köztársasági elnök a korábbi biztos megbízatási idejének lejártát megelőző kilencven napon belül, de legkésőbb a mandátum lejártát megelőző negyvenötödik napon tesz javaslatot.

Az MHB arra kérte a köztársasági elnököt, hogy az új biztos jelölése során folytasson széleskörű konzultációt. Hangsúlyozták, hogy az alapvető jogok biztosa Magyarország nemzeti emberi jogi intézménye. Így az ENSZ Párizsi Alapelvek nevű határozata is vonatkozik rá. Eszerint pedig a nemzeti emberi jogi intézmény funkcióját betöltő személy kiválasztásának olyan eljárásban kell történnie, amely
megfelelően biztosítja a civil társadalom plurális képviseletét az emberi jogok előmozdításában és védelmében, és amely az emberi jogok védelmével és a diszkrimináció elleni küzdelemmel foglalkozó civilszervezetek, szakszervezetek és a releváns hivatásrendek – így például az ügyvédek, orvosok és újságírók – képviselőivel való hatékony együttműködésen alapul.
– Mivel az Akkreditációs Albizottság már 2014-ben is figyelmeztetett a kiválasztási eljárás elégtelenségére és Magyarország akkreditációját a testület 2019 októberében vizsgálja felül, különösen fontos, hogy a biztos-jelölt kiválasztására olyan eljárásban kerüljön sor, amely megfelel a fenti követelményeknek, azaz nyílt pályázaton és a jogvédelemben szerepet játszó szervezetekkel való konzultáción alapul, a jelölt-aspiránsokat pedig előre meghatározott, objektív, és nyilvánosan hozzáférhető kritériumok szerint értékelik – írta a bizottság.
A levél írói ezért arra kérték a köztársasági elnököt, hogy alakítson ki olyan eljárási rendet, amely átláthatóvá teszi a kiválasztási folyamatot, a szervezetek bevonásával biztosítsa a nemzetközi követelményeknek megfelelő konzultációt.
A Magyar Helsinki Bizottság ma elindított egy online petíciót is. A Mindenki ombudsmanja kezdeményezéshez minden olyan szervezet és magánszemély csatlakozhat, aki azt szeretné, hogy a leendő ombudsman
„ne szakmailag alkalmatlan személy vagy pártkatona legyen, hanem valóban a nép ügyvédje”.