Nyílt levél

Vegyük sorra, a fontosabb dolgokat, amik az elmúlt 20-21 évben történtek:

A rendszerváltás, dicséretes módon vér nélkül zajlott le, Európai mércével is fejlett alkotmány született, kialakult a jogállamiság, megszülettek a demokrácia működéséhez szükséges intézmények, elindulhatott a privatizáció. Az első demokratikusan megtartott választás is sikeresen lezajlott, országunknak új demokratikusan megválasztott kormánya lett.

Az Antall-kormány elkezdte működtetni az új intézményrendszert, végrehajtotta a privatizáció nagy részét, alapvetően jól mentek a dolgok, azonban ezekkel az évekkel kapcsolatban két észrevételt tennék.

Abból az pénzből, ami az állami cégek és lakások értékesítéséből befolyt, át kellett volna alakítani az adórendszert, csökkenteni a fizetendő személyi jövedelemadó kulcsokat, és ezzel egy időben tudatosítani az emberekkel, hogy az állam abból a pénzből tud csak gazdálkodni, amit mi mindannyian, adó formájában befizetünk.

Ezeket a befizetéseket kőkeményen ellenőrizni kellett volna, és bezárni mindenféle kiskaput. El kellett volna mondani, hogy a rendszerváltás az állampolgárra nézve is nagyobb felelősséget ró, hiszen az új rendszer az öngondoskodásról szól. Nem csak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. A másik észrevétel: nagyon nagy hiba volt a termelőszövetkezetek szétverése. Ezeket meg kellett volna hagyni, de át kellett volna alakítani magán cégekké, ahol mindenki az általa bevitt földterület értékének megfelelő tulajdonrésszel rendelkezik, és a fel nem osztható vagyont is ugyan ilyen arányban tulajdonolja.

A Horn-kormány dicséretes módon nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket a 2/3-os győzelem biztosított számukra, önmérsékletet tanúsítottak. Rendbe kellett tenni a költségvetést, amit többnyire sikeresen meg is oldottak. Ők sem mondták el azonban állampolgárainknak, és nem tudatosították, hogy az állam nem tudja minden problémájukat megoldani. Még mindig meghagytak bennünket abban a tudatban, hogy állam-bácsi minden gondunkat, bajunkat megoldja. Nem tudtak javítani az adófizetési morálon, és a korrupción sem. Rájöttek viszont, hogy az ország csak akkor juthat előre, ha fejlesztésekbe kezd, autópályát, metrót, színházat épít.

Az első Orbán-kormány úgy gondolta, nem azt az utat kell járni, amit elődei elkezdtek. Leállította a METRO építést, a Nemzeti Színház építését, illetve újat épített, lassította az autópálya építések ütemét. Lett megfigyelési ügy, Simicska – APEH ügy, Millenáris park ügy, Országimázs központ, Ezüsthajó, készültek olyan filmek állami pénzből, amit soha mozik nem vetítettek (Bánk bán), vásároltunk stadioni beléptető rendszereket állami pénzből, amit soha senki sem használt, stb. Jó dolog volt viszont a turizmus fejlesztése, a lakásvásárlás támogatása, kamattámogatás, Széchenyi terv.

A 2002 –es a választási küzdelemben az aktuális hatalom szembe állította egymással az ország két oldalát. Elterjedt az a felfogás, az a jó polgár, aki velünk van, aki ellenünk, az idegenszerű, kommunista, ellenség, stb.

Ez a felfogás sajnos az óta is megvan, és mára már szinte kötelezővé vált. Ma már nem ellenfél van, hanem ellenség, nem becsületes küzdelem van, hanem egymás porig alázása, és ebben sajnos a jobboldal élen jár, annak ellenére, hogy kereszténynek, és konzervatívnak mondja magát. Ez a viselkedés viszont mindennek mondható kivéve a keresztényit, és konzervatívot.

A 2002-es választásokat megnyerte a Meggyesi kormány. Elkezdődött a harc, a vesztes fél nem tudott beletörődni a vereségbe, a győztes pedig úgy érezte, ha már győzött meg kell tennie, amit ígért, vagy annak legalábbis nagy részét. Jogos volt ugyan a közalkalmazotti béremelés, de ma már tudjuk, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége ezt nem tette lehetővé. Az ellenzék minden eszközzel próbálta megakadályozni a kormány tevékenységét, és megpróbálta Meggyesi Pétert is ellehetetleníteni, (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a D 209-es ügynök valószínűleg hozzásegítette az országot ahhoz, hogy létrejöhessen a rendszerváltás, ez azonban akkor senkinek nem számított.), ami végül sikerült is.

Jött az első Gyurcsány-kormány. Megalakulásakor volt nem egészen két év a választásokig. Két lehetősége volt. Vagy belekezd azonnal a reformokba, de akkor kockáztatja, hogy elveszti a legközelebbi választásokat, és azokat az eredményeket, amiket addig elér.

Várható volt, hogy a FIDESZ nem fogja folytatni, amit ők elkezdenek, akkor pedig feleslegesen teszik ki az embereket a reformokkal járó tortúrának. Maradt a másik megoldás, felkészülnek a következő ciklusra, előkészítik a reformokat, próbálnak keveset ígérni, és megnyerni a választásokat. A taktika bejött.

Megalakult a második Gyurcsány–kormány. A kormány, megalakulásakor két hibát követett el. A győzelem után az Öszödi beszédet, nem abban a körben kellett volna elmondani, hanem a nagy nyilvánosságnak, kicsit szalonképesebb formában. Felnőttnek kellett volna tekinteni az embereket, és meg kellett volna ragadni azt a történelmi lehetőséget, amikor a rendszerváltás utáni legkedvezőbb alkalom kínálkozott arra, hogy elmondják az embereknek a rendszerváltás lényegét.

A segítségünket kellett volna kérni ahhoz, ami a kormány valódi célja volt, egy fejlett európai, középen álló, demokratikus ország létrehozásához. A második hiba az volt, hogy a pártnak önmagában is rendet kellett volna tenni. Azokat a vezetőket lett volna szabad csak nyilvánosság elé engedni, akik teljes mellszélességgel kiállnak a vállalt célok mellett. Azok a reformok, amiket a kormány meg akart valósítani – lehet, hogy néhol finomításokkal, – de megállták a helyüket, nem róttak aránytalanul nagy terhet senkire sem, viszont alkalmasak voltak arra, hogy egy új szemléletet alapozzanak meg. Ezzel szemben mi történt?

Kiszivárgott az Öszödi beszéd. Az ellenzék kiragadott részletekből, hamis mondanivalót kreált mögé, a Miniszterelnök, és a párt meg hagyta. Megértem azt az ijedtséget, amit kiváltott a reakció, és azt is, hogy igyekeztek minél kisebb áldozatokkal megúszni a zavargásokat, de ennek a következménye az lett, hogy tehetetlenné, védekezővé váltak, és képtelenek voltak kiállni a saját igazuk mellett. Rossz volt a kommunikáció! Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettek. Becsületükre váljék viszont, hogy mindennek ellenére, próbáltak a reformokból minél többet megvalósítani, azonban ezt mindenki igyekezett megakadályozni.

A gazdasági válság kialakulása még tovább rontott a helyzeten. (Érdekes módon, az ellenzék akkor azt kommunikálta, nincs is gazdasági válság, csak a saját maguk által okozott károkat kell elhárítani.) Belülről egyéni érdekek miatt akadályozták a kormányt, kívülről pedig azért, nehogy sikereket érjen el, mert akkor a FIDESZ megint csak ellenzékbe kényszerül, ami már nem fért bele az elképzeléseikbe. Szinte úgy nézett ki, az lett a meghatározó elv, minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk. Hiába igyekeztek, a hatalmat azonban nem sikerült megszerezniük, bár nagyon szerették volna.

Jött a Bajnai-kormány. Felvállalták, hogy politika-mentesen, szigorúan gazdasági törvényszerűségek alapján, rendbe teszik a gazdaságot. Ezt meg is tették, a gazdaság elindult egy nagyon enyhén, de fejlődő pályán. Jó volt a viszony az Uniós országokkal, az IMF-el, és a szomszédos országokkal. Oroszországgal, és Kínával is kialakulóban volt egy normális gazdasági együttműködés lehetősége.

2010-ben ismét nyert Orbán Viktor, és kormányt alakíthatott. Nyolc éven keresztül mást sem hallhattunk, mint azt, hogy ők készen állnak a kormányzásra. Amikor arra került sor, hogy most már tényleg kormányozni kell, akkor kiderült, hogy elképzelésük sincs semmiről azon kívül, hogy növelni kellene valami módon a költségvetés hiányát, és hogy lehet magukat minél jobban megszilárdítani a hatalomban.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet növelni a hiányt, akkor kezdődött meg a „visszaszámlálás”. Először összevesztek az IMF-el, és az Unióval. Mondtak butaságokat, pld. „Görögországhoz hasonlóan, bennünket is államcsőd fenyeget”, felszámolták a demokratikus intézményrendszert, tönkretették a devizahiteleseket. Megnyirbálták az Alkotmánybíróság jogkörét, felszámolták a költségvetési tanácsot, a nemzeti bank függetlenségét, az ÁSZ élére pártkatonákat ültettek, új média tanácsot és médiatörvényt alkottak, válságadókat vetettek ki, (Érdekes módon, most már volt világgazdasági válság, amikor már az ország elkezdett fejlődni, magához térni.) Államosították a magánnyugdíj pénztárakat, „SZABAD” választást biztosítottak mindenki számára, hogy maga döntsön a nyugdíja ügyében.

Ha visszatér az állami nyugdíjkasszához, – kegyet gyakorolnak – és beszámítják az államosított magánnyugdíjpénztárba befizetett összeget, de ha valaki maradni akarna, akkor tudomásul kell vennie, hogy elveszíti az állami nyugdíjra való jogosultságát. Készül az új alkotmány, visszamenőleges hatályú törvényeket hoztak, sikerült kivívniuk az Unió és a nyugati sajtó nemtetszés nyilvánítását. Visszatért az idő, amikor a hatalomhoz és a párthoz való kötődés a legnagyobb érték, amikor félni kell a sajtónak és a médiának, ha valamit leír, azzal kinek az érzékenységét sérti meg, és annak milyen következménye lesz. Minden területre párthű emberek kerültek, aki nem az, annak pedig helye sincs a közigazgatásban, vagy a közalkalmazottak között. Bármikor, indoklás nélkül fel lehet mondani bárkinek. Emlékezetem szerint, az elmúlt 50 évben nem volt még olyan politikai hatalom országunk élén, aki ilyen rövid idő alatt, ennyit ártott volna az országnak.
Mik lesznek a mostani kormány intézkedéseinek következményei?

Teljesen elszigetelődik az ország, az UNIO nem vesz komolyan bennünket, meg van rá minden esélyünk, hogy eljárást indítsanak a kormány ellen. Oroszország soha nem fog komolyan venni (a kormányt), hisz emlékezzünk vissza rá, milyen nyilatkozatokat hallottunk tőlük az utóbbi években az oroszokkal kapcsolatban.

Kína sem áll velünk szóba, nem valószínű, hogy finanszírozna bármit is, vagy ha mégis, akkor olyan áron, hogy ő járjon nagyon jól. A környező országok jó részével sikerült hűvös viszonyt kialakítani a kettős állampolgárság kapcsán. Az IMF-el, aki az elsők között nyújtott segítséget számunkra, sikerült az első találkozáskor összeveszni, úgyszintén az EU gazdasági ügyekért felelős küldöttségével. A költségvetés hiánya a különböző „trükközések” hatására talán még 2 évig tartható, de mi lesz utána? Ha nem lesznek reformok, és sajnos megszorítások, akkor három év múlva nem lesz finanszírozható a nyugdíjkassza és az állam működése.

Ha hitelt kell felvenni, kitől, és milyen feltételekkel tehetjük? Ha nem fogunk hitelt kapni, akkor majd a lakosság megtakarított, bankokban elhelyezett pénzéhez fognak hozzányúlni, vagy lakásaikat állami tulajdonba venni, jön az ingatlanadó, minden ingatlanra? Az új alkotmányban nem lesz benne a magánvagyon védelme! MEGTEHETIK! Már jövőre senki sem fog kapni semmiféle ellátást, ha nem tud igazolni egy évben legalább 30 nap munkaviszonyt. Ezt még el is fogadnám, ha lennének munkahelyek, és csak azon múlna, hogy valaki akar dolgozni vagy nem. Mi lesz ezekkel az emberekkel jövőre? Gondolja végig mindenki! Ha a munkahelyén valakinek valamilyen gondja támad a munkáltatójával, hova tud fordulni? Hol van az a felügyeleti rendszer, ami kialakult az elmúlt 20 évben? Hol van az átláthatóság? Ha valamelyik törvény rosszul van megfogalmazva, hova lehet fordulni? Mit csinálunk, ha 2 év múlva megszavazzák, hogy mindenki visszamenőleg fizesse be a személyi jövedelemadót, mert mégsem fér bele a költségvetésbe, a 16%-os jövedelemadó?

Vannak olyan emberek, akiknek ez pld havi 100 ezer forintot jelent, az két évre visszamenőleg, 2 millió 400 ezer Ft. EZ MEGTÖRTÉNHET! Minden további nélkül meg van a lehetőség arra, ha egy közalkalmazott, vagy köztisztviselő nemtetszését fejezi ki a kormány valamely lépésével szemben, már kapja is a felmondó levelét, indoklás nélkül. Ha egy rádió, TV csatorna, vagy egy újság olyan hírt közöl, ami nem felel meg a média-hatóság elvárásainak, minden további nélkül megbüntetheti több millió forintra, amivel akár a működését is lehetetlenné teheti. A FIDESZ 10 év alatt 1 millió új munkahelyet ígért. Jelenleg új munkahelyről nem igazán hallottunk, kivéve az Mercedes és az új Opel fejlesztések kapcsán. (Amit még az előző kormány hozott létre.) Elbocsátásokról annál inkább. Miből lesz így fejlődés, hogy lehet elérni a 6 % -os GDP növekedést, amit ígértek?

56 éves vagyok, de ha nekem bárki a rendszerváltáskor azt mondja, hogy ilyesmi nálunk még egyszer előfordulhat, azt mondom, ilyen nincs, ilyen nem létezhet. Ha pedig azt mondja, hogy ez annak az Orbán Viktornak a kormányzása alatt fog megismétlődni, akit én 1989-ben Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédéért egy nagyon öntudatos bátor embernek ismertem meg, aki demokrácia elkötelezettje, még ki is nevetem, és azt mondom nem normális.

Elindultunk egy úton, amely nem előre, hanem visszafele visz az időben, és minél tovább megyünk visszafele, lefele a lejtőn, annál nehezebb lesz visszafordulni. Ha egyszer vége lesz ennek az időszaknak, akkor kezdhetünk elölről szinte mindent.

Miért tesszük ezt? Miért nem kezdünk el gondolkozni? Miért hagyjuk, hogy pár ember hataloméhsége miatt szembe forduljon egymással az ország két része? Miért hagyjuk, hogy semmivé váljon minden, amiért 20 évig küzdöttünk, áldozatokat vállaltunk. Miért nem lehetnek olyan kormányaink, akik tisztelik elődeik eredményeit, folytatják azokat, és nem akarnak szembe menni azzal, amit az előző kormány jól csinált. Miért nem az a céljuk, hogy elődeik eredményeit tovább tökéletesítsék, a hibájából tanuljanak, és megpróbálják jobban, eredményesebben tenni a dolgukat?

2010-ig minden kormány ért el komoly sikereket, és kudarcokat, tagjai lettünk a NATO-nak, az UNIO-nak, egy demokratikus, jogállami rendszert építettünk. Elkövettünk hibákat, elértünk komoly eredményeket, de összességében mindig előre mentünk. Most először azt látom, hogy ez másként van.

Magyarország valamennyi polgárának nevében kérem a jelenlegi, és minden elkövetkező miniszterelnökünket, hogy ne rombolja le SOHA elődei munkáját, tanuljon a hibájukból, de maradjon azon az úton, amelyen a rendszerváltáskor elindultunk. Ne akarjunk forradalmat csinálni, mert az mindig áldozatokkal jár, hol nagyobbal, hol kisebbel. Próbáljunk meg békét kötni egymással, próbáljuk meg a másik embert úgy tisztelni, mint önmagunkat.

Aki hibát követ el, azt ne elítéljük, hanem próbáljunk meg segíteni a hibáinak kijavításában. Természetesen a bűnt, az erőszakot el kell ítélni, de azt hagyjuk a bűnüldöző szervekre, a bíróságokra. A demokrácia és hatalom, a becsület és megbocsátás, a párthűség és tisztán látás, a vetélkedés és szeretet, olyan értékek, amelyek nagyon jól megférnek egymás mellett. Nem kell vagy egyiket, vagy másikat választani, lehet mindet egyszerre. Ha ezt tesszük, meggyőződésem, hogy az ország nem visszafele fog menni a lejtőn, hanem előre az emelkedőn, és egyszer csak felérünk a csúcsra.

Nőjünk fel a korunkhoz. Ha 21 éves korunkra eljutottunk az egyetemre, ne akarjunk visszamenni a bölcsödébe. Van még pár évünk, amíg tanulhatunk az iskolában, de azután meg kell álljunk a saját lábunkon. Döntsünk felelősen, döntsük el, hova akarunk tartozni. A fejlett Európai országokhoz, vagy a diktatórikus fejletlen országokhoz. Úgy akarunk rendet, hogy mindenki jól érezze magát, vagy úgy, hogy csak a gazdagok érzik jól magukat? Úgy akarunk sikereket elérni, hogy elmondhassa mindenki, ezt én tettem, ebben én is benne voltam, vagy úgy, hogy pár ember elmondhassa magáról, én sikeres vagyok!

Arra kérlek benneteket, az ország minden állampolgárát, hogy próbáljunk meg kollektíven, bölcsen gondolkozni. Próbáljuk úgy meggátolni a jelenlegi folyamatokat, hogy józan ésszel, indulatoktól mentesen érjük el a célunkat. Mi nem forradalmat akarunk, mi egy békés, boldog országban szeretnénk élni, és ne hagyjuk, hogy ebben bárki megakadályozzon. Gondoljunk a gyerekeinkre, unokáinkra. Számukra milyen jövőt képzelünk? Diktatúrát, vagy demokráciát? Nyomort vagy jólétet? Biztonságot, vagy bizonytalanságot?

Tegyük a dolgunkat, és próbáljunk meg mindig egy kicsit jobbak lenni, egy kicsit többet tenni, és ne felejtsük el a céljainkat!

Békés, szabad, boldog országban szeretnénk élni, ahol mindenkit megbecsülnek, ahol mindenki számít.

Egy hazáját szerető MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR