Nincs többé iskola

- Egyáltalán: mi történik az új tanévben?

Szüdi János: Már kijelenthető: az állam lenyelte az oktatás rendszerét. Ő szabályoz, engedélyez, ellenőriz, meghatározza, mit lehet tanítani, s ki taníthat. Egyetlen hivatali rendszerben az állam a foglalkoztatója százezer pedagógusnak.

- S hová jutunk, ha mindez így marad?

Mendrey László: Megyünk befelé a sűrű erdőbe.

- Nemrég a Népszavában jelent meg Szüdi János jegyzete Ha én pedagógus lennék címmel. Úgy fogalmazott: talán még sosem hárult ilyen felelősség a pedagógusokra. De minden változásnál ezt szoktuk mondani, nem?

Sz. J.: Igaza van. De mivel most csupán egyetlen tankönyv, egyetlen tanterv áll a pedagógusok rendelkezésére, s mert ellentét lehet a család és az iskola által átadott ismeretek között, a konfliktust a pedagógusoknak kellene valamiképpen feloldaniuk.

- Mégis: hogyan? Mert még azt sem tehetik meg, hogy ha az egyik helyen elmondják a véleményüket, legfeljebb átmennek másik iskolába. Nincs ugyanis másik iskola. Hiszen egyetlen kinevező van.

Sz. J.: Idézett írásom úgy folytatódik: a pedagógus valójában rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van. Nem véletlenül kérdeztem a cikk végén: ön mit tenne a pedagógus helyében?

M. L.: Én például sem magánemberként, sem pedagógusként, sem a PDSZ elnökeként nem vagyok hajlandó tudomásul venni azt a státust, amelybe most az állam belekényszerít. A nyolcvanas évek elején kezdtem tanítani, akkor volt szokásban: ha magunkra zárjuk az osztályterem ajtaját, úgyis azt tanítjuk, amit mi szeretnénk. Túléltük a dolgot. Túléljük a mai rendszert is. Persze nem mindegy, meddig tart.

- Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője nyilatkozta: az egész társadalom, a gyerekek, pedagógusok, családok nyertesei a köznevelési törvénynek.

M. L.: Köszönjük Harrach úrnak, fontos tudnunk, mit kell éreznünk. De azért óriási a különbség a sikerpropaganda és a siker között.

Sz. J.: Az egész ország vesztese a köznevelési törvénynek. Ez a rendszer eleve lemond a tanulók mintegy 10 százalékáról, mert a Híd-program ezt jelenti. Kevesen értik az új tankötelezettséget: az állam nem köteles gondoskodni 16 éves kor után a gyerekekről. Az adott korosztálynak 5-7-10 százaléka még csak a szakképzésbe sem tud majd bekapcsolódni.

- És mi lesz velük, ha kibuknak 16 évesen?

Sz. J.: Két út lehet: a közmunka vagy a börtön.

M. L.: Róluk mondta valamelyik kormánypárti politikus: ha nem akarnak tanulni, hát nem baj, majd később megjön az eszük, addig meg elhelyezkednek a munka világában. Hol? Végzettség híján? Motiváció nélkül? Kizárt! Tavaly egy kongresszuson az Egyesült Államok oktatási minisztere közölte: a válságból kivezető út a tantermekből indul. Mellettem ült akkor a magyar oktatási helyettes államtitkár, aki azóta már nem az, és egyetértően bólogatott. Most úgy tűnik, nem fogjuk megtalálni a válságból kivezető utat.

- A közmunkaprogramba mind többen kerülnek be. Tehát tény: egyre több embert tudnak így foglalkoztatni, és ez a kormánynak siker. Úgyhogy az is siker nekik: kivezetik az oktatásból azokat a gyereket, akiknek nincs kedvük tanulni.

Sz. J.: Ez tudatos kormányzati politika. Ott kezdődik: a KDNP eredetileg az alaptörvényhez nyújtotta be azt a módosító indítványt, hogy a tanításhoz való jog „törvény keretei között érvényesülhet”. Ami azt jelenti: nem érvényesül sehogy. Mert megfosztották az iskolákat az önállóságuktól, a pedagógusokat a gondolkodás jogától, a tanulók jelentős hányadát pedig attól, hogy eljussanak az érettségiig. Az állam azt enged a diplomáig, akit majd be akar emelni az uralkodó irányítórendszerbe.

- De ez csak akkor éri meg a kormánynak, ha legalább húsz évig hatalmon marad.

Sz. J.: Ezt tervezik.

- Radó Péter oktatáskutató is mondta: szakmailag teljesen értelmezhetetlen a kormány oktatáspolitikája. A szülők is tapasztalhatják ezt, elég belelapozniuk a gyerek hittan- vagy erkölcstankönyvébe. Ráadásul most a tantestület tagjává válik a hitoktató pedagógus, aki viszont nem pedagógus.

M. L.: Valóban: nem kell hogy pedagógusi végzettsége legyen. Ahogyan egyébként a bűnmegelőzési tanácsadónak sem kell ilyen diploma, mégis a nevelőtestület tagja lesz, ami szintén aggodalomra ad okot.

- Vajon osztályozni is fogják a hit- és erkölcstant?

M. L.: Az erkölcstant biztosan. Bár úgy tudom, a hittant is. De hogyan is osztályozható a hitünk? Lehet tudni, hova vezet ez az oktatáspolitika: a szamárpadba. Megint lesznek sajátos szempontok szerint kiemelt jók és kipécézett rosszak. Totálisan megosztják a társadalmat.

- Kétségtelen: a kormányzati kommunikáció szembeállítja a szülőket az iskolával, a pedagógusokat egymással, szembefordítja az igazgatókat és a pedagógusokat. De ez miért érdeke a kormánynak? Hiszen háromnegyed év múlva választás lesz.

M. L.: A kormány lemondott a pedagógusokról mint választórétegről.

- Nem fontos 150-200 ezer szavazat?

M. L.: De, fontos. Csakhogy még a legelkötelezettebb pedagógusok számára is kiderült: átverték őket.

Sz. J.: Mert tessék megérteni: nincs többé iskola! Nincs többé intézményvezető, mert nincs munkáltatói joga, helyette a hivatal elnöke gyakorolja a munkáltatói jogokat. Amennyiben ez így marad, mert újra megnyerik a választást, a rendszer totális állami lenyúlása következhet.

M. L.: Egyre dühödtebben mondom: akik a köznevelési törvényt összerakták, azoknak fogalmuk sincs, mi történik egy iskolában.

- Ne tudná ezt Hoffmann Rózsa államtitkár asszony? Aki évekig iskolaigazgató is volt?

M. L.: Hoffmann Rózsa tizenegy évig volt igazgató, ugyanakkor sem előtte, sem utána nem állt katedrán. Legyen bármilyen jó szándékú is, neki munkáltatói tapasztalatai vannak, nem pedagógusi.

Sz. J.: Már bocsánat, de abszolút rossz szándékúak voltak a törvénykészítők. Mindent a gyanakvás felől szabályoztak. Nem bíztak a pedagógusokban, mert szerintük lusták, ezért most heti 32 órát töltenek az iskolában, akkor is, ha nem csinálnak semmit. Nem bíztak a szülőben, mert szerintük nem tudja nevelni a gyerekét, ezért kötelezték, adja óvodába háromévesen, vagy hagyja az iskolában 16 óráig. Nem bíztak a tanulókban, behozták az iskolarendőrt is. Senkiben nem bízni, és mindenkit ellenőrizni – erre épül a rendszer.

- Október elsején kiderül: kompenzálja-e a többletmunkát a béremelés.

M. L.: Jó néhány pedagógusnak csökken a bére az eddigiekhez képest, ha az óradíjat nézzük. Ez elfogadhatatlan.

- Ehhez képest azt kommunikálja a kormány: jelentős béremelés lesz.

M. L.: Farizeus magatartás.

- Különben Szüdi János most mit tenne, ha pedagógus lenne?

Sz. J.: Megkeresném az egyik szakszervezetet.

- Na de melyiket?

Sz. J.: Én nyilván azt mondom, a PSZ-t, Mendrey Laci meg nyilván úgy gondolja, hogy a PDSZ-t. Valamelyiket. Fel kell ismerni: százfős nevelőtestületből tíz embert még ki lehet rúgni, húszat is, ám harmincat már nehezebben, ötvenet meg lehetetlen.

M. L.: Tapasztaljuk, egyre erőteljesebb a mozgolódás. Kollégák és szülők is megkeresnek minket, hogy tovább már nem tűrhető ez, össze kell fogni, csináljunk valamit.

- De pedagógus és szülő mer ma őszintén beszélni egymással?

M. L.: Egymásra vagyunk utalva. Sokkal jobban függünk egymástól, a szülők a pedagógusoktól, a pedagógusok a szülőktől, mint az egész társadalom, az egész rendszer a KLIK-től. Szerintem már csak idő kérdése, hogy a két szakszervezet útjai közeledjenek egymáshoz.

Sz. J.: Az egész országnak fel kell ébrednie. Nemcsak a pedagógustársadalomnak. Nemcsak a szülőknek. Miért nem ébred fel az orvos, a színész, a művész? Miért szolgálják ki ezt a hatalmat? Mindenkinek fel kell ismernie: ha marad ez a hatalom, nagy baj lesz.