Nincs szolidaritás az újságírók között

Patinás pesti belvárosi szálloda elegáns előadójában telt ház várja az előadókat és a panelbeszélgetés szereplőit.

A vitaindító előadásban Weyer Balázs, az Origo egykori főszerkesztője, jelenleg a Főszerkesztők Fórumának elnöke arról beszélt, hogy az állami szabályozás szerepeit egyre inkább az önszabályozás veszi át. Megtudjuk: a „média ökoszisztémája” összetett, ezért is áll komoly etikai dilemma előtt. Hisz a média üzlet és szolgáltatás egyben, amely helyzet önmagában jó pár érdekkonfliktust kódol magába. A világgazdasági válság kiszolgáltatottságot hozott, csökkent a sajtó nyereségessége. Így aztán felvetődik, képes-e független maradni üzletileg, politikailag, és tud-e még minőségi tartalmat előállítani. Egy ugyanis biztos: a hírversenyben az alaposság felett a gyorsaság vette át az uralmat, jelenleg ez az elsődleges szempont.

Mindezek alapján a panelbeszélgetést moderáló Koltay András, a Médiatanács tagja vetette fel: mit jelent az újságírás a XXI. század online világában? Mi a dolga? És ki tekinthető újságírónak az internet világában? Merthogy úgy látja: a nyomtatott sajtónál volt némi kontroll, a cikkeknek pedig köze a valósághoz. De mivel az interneten nincs ilyen jellegű szerkesztőségi ellenőrzés, felmerül a jogi felelősség és a hitelesség kérdése.

Nádori Péter, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) elnöke szerint az újságírót nehéz definiálni.

– Nyilván ismerik az egyik amerikai legfelsőbb bíróról szóló történetet, akinek a hardcore pornót kellett meghatároznia. Azt válaszolta, definíciót ugyan nem tud, de ha látja, megismeri. Nos, hasonló a helyzet a médiával és az újságírással – véli Nádori. – Miközben rengeteg a köztes terület és az összemosódás, az esetek döntő többségében meg lehet mondani, hogy egy cikket újságíró írt vagy nem. A felvetéssel pedig nem értek egyet. Hisz az a kép alakulhatott ki belőle, miszerint korábban fantasztikus állapotban volt a média, és a nyomtatott sajtóban szuper cikkek születtek. Pedig Magyarországon a sajtó soha nem volt független. A sebesség pedig nem az alaposság, hanem a lassúság fölött vette át a hatalmat.

A szintén az MTE képviseletében jelen lévő Gerényi Gábor viszont azt mondja: újságíró az, aki annak vallja magát. Ami nem függ sem a kritériumoktól, sem a minőségtől.
Eve Salomon jogi és szabályozási tanácsadó ugyanakkor egész másfajta szemléletben gondolkodik. Szerinte az újságíró jogi definiálása helyett más perspektívából kell szemlélni a kérdést.

– Hat éve a kínai médiahatóság képviselőjével találkoztam, aki szerint kétszázötvenezer ember figyeli a netet, és rettentő sok a szabályszegés. Persze nyilván sokkal többen használják a világhálót. Akkoriban az Egyesült Királyság sajtó- és panaszbizottságát vezettem. Elmondtam a kínaiaknak, míg ott kétszázötvenezer szabályszegő akad, nálunk tizenketten dolgoznak, és kevés a munkánk. Ez pedig a bizottság tagjainak hitelességéből és a megfelelő önszabályozásból adódik. Az ugyanis független az államtól és a szakmától is. Így a tagjainkról az állampolgárok tudják, hogy megbízhatnak a döntéseikben.

Aidan White, az Etikus Újságírás Hálózat igazgatója egyetért.

– Soha nem volt gondom azzal, hogy tudjam, ki az újságíró. Az igazi kihívás abból adódik, hogy változik a technológia és a kommunikáció kultúrája. A fiatalok már teljesen más módon cserélnek információt, mint a korábbi nemzedékek. Ezért a gondolkodást kell a feje tetejére állítani és változni – magyarázza a szakember. – Ugyanakkor a kommunikáció területén semmilyen politikai iránymutatás vagy ellenőrzés nem megengedett. A tartalmat nem szabad korlátozni, kivéve akkor, ha általános jogi elveket sért, gyűlöletet kelt vagy uszít. Azzal a kérdéssel pedig valóban szembe kell nézni, milyen lehetőségei vannak egy független és etikus médiumnak, ami nem nyereséges. Ha ugyanis ezt az állapotot feladja, a hatalmi elit trófeája, oligarchák birtoka és tulajdona, politikusok hitbizománya lehet, akik mind csak saját kereskedelmi, üzleti és politikai érdekeiket tartják szem előtt.

Nádor körkérdést tesz fel az asztalnál ülőknek: fontos-e a társdalomnak, a gazdaságnak vagy akár az emberi boldogságnak, hogy létezzenek professzionális médiavállalatok profi újságírókkal? Vagy ezek létezése nem több, mint epizód a kommunikáció történetében? Túl fogjuk élni, ha nem lesz ilyen? Ha pedig mégis fennmaradnak, milyen szerepet lehet szánni az államnak?

– A B verzióhoz jegyzem meg, minden politikusnak van Fabebook-oldala, és az ott található szövegeket bárki szabadon dicsérheti vagy fikázhatja. Ma ez a politika kommunikáció.

Aidan White szerint ez nem lehet kérdés.

– Persze hogy fennmaradnak a profi újságírók. Minden demokratikus társadalomnak szüksége van olyan testületre, szervezetre, emberekre, akik szemmel tartják a hatalom gyakorlóit. Igenis kellenek a klasszikus újságírók, hisz a közvélemények tudnia kell, mit cselekszenek az ország vezetői az ő nevében. Nekik pedig joguk van kérdéseket feltenni. Ez a tájékozott társadalom alapja. Ha nem lenne újságírás, soha nem jöttünk volna rá, hogyan kémkedik az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség a világ minden pontján, és hogyan hallgatja le a világ vezetőinek magánbeszélgetéseit.

S hogy mi a szerepe az államnak?

– A kérdés az, ha a magánszféra nem képes kezet nyújtani a demokratikus újságírásnak, lehet-e olyan állami vagy független finanszírozás, amivel a zsurnalizmus megvédhető. Az oknyomozó újságírást is sokszor független alapítványok támogatják például azért, hogy tudósítsanak a szegénységről, mert a többi médium erre már nem figyel.

Eve Salomon szerint is mindenképp meg kell tartani a professzionális médiát, „ez minden józan gondolkozású ember válasza”.

– Az állam szerepe pedig az, hogy a média támogatásáért megfelelő finanszírozást és jogi kereteket alakítson ki. Segítenie kell, hogy legyen jó közszolgálati elektronikus média, tévé, rádió, amelynek a függetlenségét garantálni kell. Ha ugyanis nincs ilyen, az ország médiája sem lesz megfelelő minőségű. Ha nincs erős közszolgálati média, az történik, mint ami Olaszországban vagy Spanyolországban: az internet a legnépszerűbb hírforrás lett. Pont azért, mert globális, viszonylag szabályozatlan, és a nyomtatott sajtóval szemben nehezebb a minőségét és a pontosságát meghatározni.

Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület elnök asszonya szerint a hitelesség a fogyasztó számára előbb-utóbb felértékelődik a gyorsasággal szemben.
– Ha mindennap felteszem a netre, hogy baleset van nálunk az utcában, bár a forgalmat elterelem, rövidesen hiteltelenné válok. De pillanatnyilag egy teljesen forrongó világban élünk, ahol a gyorsaság még fontosabb szempont.

Koltay András megjegyzi: a kiadók, amelyek részvétele alapvető lenne az önszabályozásban, nem feltétlenül érdekeltek a hatékony rendszer kialakításában. Vajon fog ez változni, vagy tíz év múlva is itt ülünk, és arról beszélünk, milyen fontos az önszabályozás?

Nádori reagál azonnal.
– Egyszerű válaszom van. A médiavállalatok akkor fognak erőteljesebben az önszabályozás mögé állni, ha világosság válik, milyen érdekük fűződik hozzá. Hisz ezt jelenleg nem látják. Egy példa: ha az újságban megjelent közlésért személyiségi jogi per nem lenne indítható abban az esetben, ha a helyreigazítás megtörtént, a kiadók rohannának önszabályozni. De amíg az a hivatalos álláspont, hogy a bíróság által kimondott helyreigazítást a sértett fél leginkább kártérítésként lobogtatja, addig ez nem fog megvalósulni. Ha a személyiségi jogi panaszokat úgy lehetne megoldani, hogy a médium nem eldugva, alig észlelhető helyen igazít helyre, hanem nagyban, láthatóan, bocsánatot kérve és nyilvánosan megszégyenülve, megoldódna a helyzet. De nálunk a helyreigazítás háttérbe szorulása további torzulásokhoz vezetett: egy bizonyos körben megélhetési forrásként használhatták. Ha állam lennék és lenne médiastratégiám, tennék az ilyen és hasonló diszfunkciók ellen.

Aiden White összegzésként hozzáteszi: – Nincs szolidaritás az újságírók között, és a média világában az elvek és a küldetés tekintetében. Miközben nem egy termék, hanem a demokratikus társadalom számára fontos anyagokat előállító fórum. Ha nem lenne újságírás, akkor csak spekuláció, az ismeretek hiánya és tudatlanság lenne.