Nincs magyar tehetség, nigériai játékost igazolt Mészáros Lőrinc csapata
A 24 éves Ezekiel Henty a Videotontól igazol át Felcsútra. Ezt a maga a labdarúgó jelentette be Mészáros Lőrinc csapatának honlapján – írja a 24.hu.
A nyáron a hírek szerint 500 ezer euróért a Lokomotiv Moszkvától igazolt játékos a Videoton egyik legjobbja volt a szezon elején, aztán visszaesett a teljesítménye, majd arról lehetett hallani, hogy gondok vannak a hozzáállásával. Állítólag vitte volna a Slovan Bratislava is, ajánlottak érte sajtóhírek szerint 800 ezer eurót, de a Vidi ennyiért nem engedte el. 2020 nyaráig szóló szerződése van.

A Puskás Akadémia négy játékost is igazolt a télen, de nem magyar fiatalokat, hanem légiósokat, Henty előtt két szlovént, Denis Klinart és Dejan Trajkovskit, valamint az uruguayi Diego Gonzalo Vega Martínezt szerződtette a felcsúti focicsapat. Pintér Attila vezetőedző a szezon közben azzal magyarázta, hogy a mezőnyben a legkevesebb játékpercet épp a Puskás Akadémiánál kapták a magyar fiatalok, mert Felcsúton minden meccs élet-halál kérdés, meg,
ha lenne tehetség, betenné a csapatba.
Tizenkilenc forduló után a Puskás Akadémia a nyolcadik a bajnokságban, négy ponttal vannak az utolsó előtti Balmazújváros előtt. Tállai András utolsó helyen szégyenkező Mezőkövesdje ellen kezdik majd meg a tavaszi szezont.