Népszavazást kezdeményeznek: Orbán legfőbb fegyverét vennék el
Megkezdődött az MSZP kongresszusa a Syma csarnokban. Mesterházy Attila pártelnök az esemény előtt bejelentette: népszavazást kezdeményez az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni.
„Egyetért-e ön azzal, hogy új jogszabály – az érintettekre nézve pozitív joghatás kivételével – visszamenőlegesen ne legyen alkalmazható?” – ismertette Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt szombati kongresszusa előtt azt a kérdést, amelyet a kezdeményezést elbíráló Országos Választási Bizottságnak nyújtanak be.
Indoklásképpen a pártelnök elmondta: a kormánytöbbség az elmúlt évben többször – így például a 98 százalékos különadó elfogadásakor és a korhatár előtti nyugdíjak csökkentését és szociális ellátássá alakítását engedélyező alkotmánymódosításkor - szerzett jogokat korlátozó törvényeket fogadott el, ami súlyosan sérti a jogállamiságot.
Hozzátette: kezdeményezésük a korkedvezményes nyugdíjban lévőket, a rokkantnyugdíjasokat, a magán-nyugdíjpénztári befizetések állami kezelésbe vételének kárvallottjait, valamint a következő hetekben is demonstrálni szándékozó szakszervezeti tagokat segítené.