Felújítás előtt derült ki, hogy kicsi a Kúriának a Néprajzi Múzeum épülete

2021. január 8., 17:32

Szerző:

Pedig már évek óta tervezik a költözést. 

Már évek óta tervezik az Igazságügyi Palota átalakítását, amiről végül csütörtökön jelent meg a kormányhatározat – írja a 444. A Városligetben lévő 56-osok terét is azért túrták fel, hogy az oda felhúzott épületbe költöztessék a Néprajzi Múzeumot.

A lap szerint amikor a költözésről 2017-ben aláírtak egy szándéknyilatkozatot, Polt Péter főügyész épp arról beszélt, hogy az Igazságügyi Palota épülete az igazságszolgáltatás egységét is megjeleníti. Csakhogy a jelek szerint az egység annyira mégsem lesz teljes, mert a most megjelent kormányhatározat is elismeri, hogy mivel „az Igazságügyi Palota méreténél fogva nem alkalmas a rekonstrukciót követően beköltöző Kúria teljes szervezetének elhelyezésére”. Ezért bizonyos szervezeti egységeknek a közelben kell helyet keresni, valamelyik állami tulajdonú épületben.

A mostani tervek szerint az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületét úgy újítanák fel, hogy az utóbbi alá épülne egy mélygarázs, aminek 23 százalékát az Igazságügyi Palota használhatná. Ezen kívül lesz egy közös étkezdéjük is. De az fűtési és az épületfelügyeleti rendszer is közös lesz.  

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.