Nemzeti krupié kerestetik

„És most itt úszik ez a közel negyvenmilliárd... Orbán nem az a fajta, aki ennyi pénzről lemondana... A frakcióban terjedő nézetek szerint a koreográfia így fest: mindenki megkapta a lapját... amikor az addig (érthetetlenül) passzív, de illetékességi körére kényes miniszterelnök gyanút fogott. A levezetést a tábláról letörölte, a klienseket eltörölte.”

Az ember ne idézze önmagát, de a nyerőgépek betiltásáról szóló őszi cikkünk záró passzusa (168 Óra, 2012, 41. szám) már akkor csonkának tűnt. Tudhattuk, hogy ezzel nincs vége. Nem is volt. A három legálisan működő óriáskaszinó (a Las Vegas, a Tropicana és a Casino Sopron) a törvény kihirdetése után szárnyalni kezdett. A játékautomatákból kasszírozott bevétel az előző évi összeg 275 százalékára rúgott, míg a „tiszta játékbevétel” (a játékosok otthagyott pénze és kifizetett nyereménye közötti különbség) 2011-ben 4,59 százalékkal, tavaly viszont már 27,3 százalékkal bővült.

Varga Mihály levele szerint 3,5 milliárdnyi adót bukott el tisztán a költségvetés a törvény életbelépése (október 12.) és december 31. között. Az idei adatokat még nem ismerjük. Közben fellendült az illegális szerencsejáték-piac is, ennek az ellenőrzés sem tudott gátat vetni. A Népszabadságban közölt adatok szerint a februárig elvégzett kilencezer ellenőrzés szánalmas eredményt hozott. Százharminchét esetben indult eljárás. Kétségbeesett lépés volt a kocsmárosok ellenakciója: okostelefonokkal sokan rögzítették, ahogy a megmaradt automaták játékgéppé alakulnak, s a fű alatt befizetett díjból visszaszármazó nyereményt a pultnál fizeti ki a csapos.

És mit veszített még az állam? A játékadót, az ellenőrzési díjat, az iparűzési adót és társait, például a nyereségadót. Mindenki beláthatta: ez nem maradhat így. Varga is gyorsan belátta. A pénzügyminiszter válasza – tekintettel a dohányiparban elért sikerekre – egyértelmű. Jöjjön a koncesszió! Ebbe úgyis szinte beleszerelmesedtek.

– A koncesszió nem ördögtől való – mondja dr. Király György jogász, a Szerencsejáték Zrt. volt kereskedelmi és játékfejlesztési vezérigazgató-helyettese. – Tudom, hogy manapság szokás az állam szándékait eleve gyanakvással kezelni, de azt mondom: akkor látunk tisztán, ha napvilágra kerülnek a tények. Miféle jogi környezetben, kik és milyen feltételek mellett nyertek?

Hát ez a baj. Hogy nem kerülhet napvilágra semmi. A nyomok eltüntetésében – ahogy a dohánykoncesszió iratanyaga igazolta – a kormány nagy teljesítményekre képes. Most nemzetbiztonsági kockázat is indokolja a teljes diszkréciót.

Ami a konkrétumokat – a maffiavádat, a befolyásolási szándékot – illeti, az automaták betiltása mellett érvelő politikusok rébuszokban beszélnek. Lássunk egy Lázár-tirádát 2012-ből. „Ezek a körök, amelyek a szerencsejáték-ipar szervezése (vagy) a pénznyerő automaták világa mögött állnak, nagyon jómódú, sok pénz fölött rendelkező, politikai befolyást érvényesíteni szándékozó csoportok. Legalábbis ezt írja a sajtó. És én ezt nem tudom érdemben megcáfolni” – vágta ki az aduászt a parlamentben.

Annyit tehát tudunk, hogy közelebbről sohasem körvonalazott körök próbálják mozgatni a szálakat, megkörnyékezve más köröket. Ez nem sok, de óvatosságra inti a körültekintő kormányt.

Dr. Király György, aki tizenkét év alatt eleget mozoghatott „játékosi körökben”, nem tapasztalta, hogy a játékgéplobbi exponensei erőszakosabbak, agresszívebbek lettek volna, mint bármely más gazdasági csoport. A játékgépesek például abban bíztak (naivul), hogy a szerencsejáték-törvény megszavazása után szerveződő szerveralapú piacra besuszterolják magukat. Aki tudott (értsd, akinek volt pénze, mert általában nem volt), nagyban készült a szép, új világra, amikor egy hétfő délelőtt váratlanul összeült a kormány, és a miniszterelnök előterjesztése alapján „a nemzetbiztonsági kockázatokra való tekintettel” kedd délelőttre „el is voltak intézve”. Gépeiket vihették ócskavasnak.

Király György szerint a magyar lakosság 45-50 százaléka „nyitott arra”, hogy jövedelméből kevéske pénzt elszórakozzon, mondjuk az ötös lottón és társain. Ez nagy piac, de a többség mértéktartó. A „remény nevű drogot” vásárolja meg egy hétre. Pár napig álmodozhat arról, hogy számára beláthatatlan nagyságú összeghez jut, s ha így lesz, mit csinál vele. Az esély kicsi, de létezik, a játék szolid és megbízható. A szerencsejátékból származó állami bevétel egyúttal az adóztatás legkulturáltabb formája. Az emberek „önként adják le” a pénzüket.

A hatóság sok mindent megoldott, sokat nem (például a játékos védelmét önmagától, Amerikában ezt is megteszik), a koncesszió–nem koncesszió dilemmája pedig Király szerint nem elsődleges. Az állam számára előny, hogy a koncessziós díjat akkor is beszedi, ha a befektetés bizonytalan. Biztosítja magát kudarc esetére, márpedig az válság idején még a szerencseiparban is kódolva van. A jövedelmek csökkenése és a játékpiac szűkülése között egyenes a megfelelés. Magyarországon a GDP egyszázalékos növekedése a szerencsejáték-piacot 1,7 százalékkal bővíti, s ugyanez a helyzet fordítva. Ráadásul ha van koncesszió, a piacon belüli gyanús mozgásokat az állam felügyelheti. Ez Varga Mihály legfőbb érve.

Ám a koncessziónak hátrányai is vannak. Az állam korlátozza a versenyt, a piacgazdaságot. Hogy a várható koncessziós szereplők jó része „nem játszik tiszta lappal”, a politikával átitatott játék kódolt vonása. Ahogy a nemzetbiztonsági bizottság egyik ellenzéki tagja mondta: „Ez itt nem játék.”

Bár tíz vidéki kaszinó üzemeltetése még átlátható, korántsem biztos, hogy egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetése nyerő üzlet lesz. A vidéki (kisvárosi) közönség nyerési (vagyis vesztési) igényét eddig kielégítették a helyi nightclubok s főleg a sarki kocsmák. Ami a népnevelő célzatot, a családvédelmi faktort illeti, a kaszinó nem az a hely, ahova sáros gumicsizmában beállít egy csapat közmunkás, hogy megtegye tétjeit.

Varga miniszter kaszinónként 850 milliós koncessziós díjjal számol – nem olyan kis összeg, amit egy tisztes vidéki vállalkozó mellényzsebből kifizet. A pénz többszörösét kell majd gépekbe dobálni, s ha a 850 milliós koncessziós díj mellett a „tiszta játékbevétel” másfél milliárd forint alatt marad, lehúzhatja a rolót. Király úr becslése szerint „elképzelhetetlen olyan helyzet, hogy a kaszinó ennyiből nyereségesen működjön”.

De nem a terv a legaggasztóbb, hanem az üzleti környezet, amelyben korrekt kormányzati ügymenetre, ígéreteit betartó kabinetre (lásd a trafikügyletet) már senki sem számít. Meglepetésekre annál inkább. Ha minden precízen megy, legkorábban egy év múlva ülhet játékasztalhoz Pécsett, Szegeden, Kaposváron az első, C típusú átvilágításon átesett nemzeti krupié.

Az ellenzék persze bizalmatlan. Szerinte cinkelt lapok vannak a koncessziós pakliban. Nem véletlen, hogy az első mutyivádra a Fidesz hivatásos kommunikátorai össztűzzel válaszoltak. Ők szoros kontroll alatt működtetik a piacot, nem úgy, mint elődeik, akik felelőtlenül szétszórták a kaszinójogokat, hogy a termekben vidáman grasszáljon a maffia. Az állítás kicsit túlzó. A szocik bűnös nyolc éve alatt egy szál kaszinóengedélyt ki nem adtak, legföljebb egy „majdnem engedélyt” Sukorón, amely le is került a napirendről, ha jól emlékszünk, fideszes nyomásra. Orbánék most tízet tesznek az egyre. Ha ez a bukás garanciája, az lesz a valódi főnyeremény.