Német lap: Orbánra kijózanítólag hathat a valóság

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap szerint Merkel minden követ megmozgat, hogy a következő két hétben lejjebb tudja nyomni a menekültek számát.

2016. február 22., 08:59

A brüsszeli csúcs előtt eredetileg úgy nézett ki, hogy a kancellár egyedül áll szemben mindenki mással, de végül az osztrák kancellár kapott a fejére, amiért csak napi 80 menekültet hajlandó befogadni. Csak a magyarok és a horvátok álltak Faymann mellé. Ha viszont a német kormányfő most kudarcot vall, akkor a borúlátóak azt mondhatják, hogy lám, közösen nem megy, itt nemzeti megoldásra van szükség. A kérdés a lap szerint, hogy mit csinál Orbán. Hírek szerint a minap a lillafüredi frakciótanácskozáson még arról beszélt, hogy meg kell hiúsítani a német-török megállapodást. Pár nappal később viszont a V4-es kollégákkal együtt már az EU-török terv mellett tette le a garast. Azután a múlt heti brüsszeli csúcsértekezlet előtt a konzervatív miniszterelnökök és frakciófőnökök egyeztetésén még tovább ment: kijelentette, hogy ha sikerül a külső határokat megvédelmezni, akkor lehet beszélni a kvótákról is. A lap megjegyzi, hogy talán a valóság is kijózanítólag hat rá, hiszen kerítés ide vagy oda, mostanában megint több menekült érkezik Magyarországra.

A lap arról is beszámol: a német uniópártok frakcióvezetője élesen bírálta Ausztria és több kelet-európai ország menekültpolitikáját. Volker Kauder szerint ha Európa nem tudja megosztani a terheket, akkor az évtizedekre hatalmas károkat okozna a földrésznek. Mint mondta, a kancellár megy előre, de egyes államok ezt igencsak megnehezítik a számára. A kontinensnek azonban látnia kell, hogy itt a jövője forog kockán. Az újság megjegyzi, hogy a visegrádi csoport, benne Magyarországgal, a kerítéseket, a bezárkózást szorgalmazza.


(Szelestey Lajos/Klubrádió)