Német ellenvélemény a Die Presse hasábjain

Az Orbán-kormány új médiatörvényét érintő német és osztrák eredetű bírálatokban nagymértékben szerepet játszik a képmutatás – írja Detlef Kleiner

A nyugati újságírók a magyarországi média függetlensége miatti aggodalmukban ízekre szedik Orbán Viktor kormányának új médiatörvényét.
Ha nem lenne nagyfokú alakoskodás az egészben, még elfogadhatók is lennének a bírálatok. Természetesen érvényes az, hogy a szabad véleménynyilvánítás, az újságírók függetlensége, az állam távolságtartása a rádióktól, a televízióktól és az újságoktól olyan értékek, amelyeket meg kell védeni. Éppen ezért, amikor Orbán arról beszél, hogy ez a törvény megfelel a nyugati demokráciák médiatörvényeiben megfogalmazottaknak, legalább el kellene gondolkodni. Hogyan is néz ki nálunk a szabad véleménynyilvánítás?
Nem lehet kétséges, hogy a rasszista uszítás jogilag büntetendő, és ennek így kell maradnia. Azonban, ha az iszlámról vitatkozunk és tényeket említünk, az államügyészségnek semmi oka nem lehetne a beavatkozásra, amint az Ausztriában gyakran megtörténik. Vagy boszorkányüldözés kezdődik, amivel az újságírók csak árthatnak önmaguknak, amint az történik Németországban, amikor egy kritikus az irányíthatatlan bevándorlást teszi szóvá. De mégsem minden esetben, amint azt Sarrazin esete is bizonyította. Amikor ugyanis a szövetségi államelnök és a kancellárasszony is heccre trombitált, az udvari újságírók falkája még a halalit (vadászatra hívó kürtszót) sem hallotta meg.

Sarrazin előtt 170 évvel

A politikai korrektség kulturálatlansága, ami mostanában, mint egy óriáspolip átkarolja a médiát, természetesen nem napjaink találmánya.
Alexis de Tocqueville az „Az amerikai demokráciáról” szóló könyvében már 1840-ben leírta, hogy a modern demokráciában újfajta veszélyek fenyegethetik a szólásszabadságot. Veszélyek, amelyek olyan társadalmaktól vagy társadalmi csoportoktól származnak, amelyekben a konformitás (összhang) iránti vágy a nem kívánatos vélemények megbélyegzéséhez vezethetnek. A megbélyegzés eredményeként lesznek olyanok, akiket kitaszítanak a társadalomból, és ezért őket a teljes elszigeteltség majd legvégül a társadalmi halál fenyegeti. Egy elemzés, amely 170 évvel Sarrazin előtt került megfogalmazásra…

Médiatörvényének védelmezésekor Orbán Németország, Franciaország és Dánia hasonló törvényére hivatkozik.

A ZDF és az ARD példájáról

Németországban például a politika mondja ki a végső szót a közszolgálati adók vezetőpozícióinak a betöltéséről: így a Mainz-i székhelyű ZDF televízió elnökségének illetve az ARD rádióadók elnökségeinek a posztjait mindig nagy politikai vita keretében (Magyarországgal ellentétben) valamennyi jelentős politikai párt képviselőiből töltik fel.

A Szövetségi Alkotmánybíróság által előírt állami távolságtartás nincs meg, és ezt a ZDF és az állam szerződésével foglalkozó médiajogászok nemrég „egyértelműen alkotmánysértőnek” nevezték. A külügyminisztérium államtitkárának populista kirohanása csakúgy, mint a legtöbb kommentár, tájékozatlanságról árulkodik.
Aki Ausztriában a magyar médiatörvény körül vizsgálódik, az csak nehezen jut előre a képmutatás szófordulataival. Abban az országban, amelyben a kancellár pártja dönt az állami rádióadó befolyásos posztjának betöltéséről (legutóbb a főszerkesztői posztról volt szó), jobb lenne, ha inkább csendben maradnának. Legalább addig, amíg a törvény (angol) szövegével nem ismerkednek meg, és erre csak néhány napja van lehetőség.
Eddig minden bíráló azokra a magyar kollégákra hivatkozott, akik a korrupt szocialistákat kormányzásuk ideje alatt ártatlanoknak állították be– és ez nem éppen tekinthető a komoly információ garanciájának.

E-Mail: debatte@diepresse.com

Fordította: dr. Gonda László

További cikkeket olvashat Ausztriáról a