Nem tetszik a rendszer!

Reflexből megyünk elsőre a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri impozáns székhelyéhez szerdán. Pedig a szocik meghívója pontos: a minisztérium Honvéd utcai postafiókcímére szervezték a tüntetést. Talán a háborúsan harsány, plakátszerű nyomtatvány egyéb mondatai vonták el figyelmünket: „Csökkentették a fizetéseket!” „Elvették a nyugdíjra félretett pénzünket!” „Felszámolták a jogbiztonságot!”

Észbe kapva tíz perc alatt korrigálunk: a Honvéd utcában még zene szól, közben a meghívó kivetített mondatai hergelik a százfőnyi, szellősen ácsorgó szimpatizánst. Mint utóbb kiderül: késésünk azért jegyezve lett.

Török Zsolt MSZP-szóvivő ígérettel vezeti föl az első beszédet: „Lesz még demokrácia Magyarországon!” És szólítja Tóbiás Józsefet.

A párt Pest megyei elnökétől a demokrácia eljövetele kapcsán annyit tudunk meg: a Fidesz gazdasági szabadságharca megbukott, a szocik pedig majd szolidáris társadalmat építenek.

Aztán a Fidesz-vezér kamuflázsairól vetítenek néhány szkeccset, s érkezik Horváth Csaba. Az MSZP budapesti elnöke képes beszéd helyett konkrétumokkal áll elő. Könyvelésének fő adata szerint a kormány tervezett 1000 milliárdos megszorítása azt jelenti, hogy minden embertől elvonnak 100 ezer forintot, így, mondjuk, egy öttagú család félmillió forinttal jár rosszabbul jövőre. Erre már kereplők, sípok is előkerülnek, és piros lapokat mutatnak az Orbán-csapatnak.

A meghívó alapján azt gondoljuk: most jön a fő szám, Mesterházy Attila. Ám miután Török Zsolt elsüt egy tetszetős, noha nehezen értelmezhető poént arról, hogy százötven év alatt sem lettünk törökké, és egy ismeretlen leány elénekli a Geszti Péter ihlette Magyarország című dalt, az est szónokai búcsút intenek híveiknek.

Kérdezzük az ácsorgókat: mit tudnak a pártelnök hiányáról? Mosolyogva, tanácstalanul vonnak vállat. Piros dzsekis rendészhez fordulunk, aki kérdésünkre visszakérdez: „Elkéstek, ugye?” Bevalljuk, mire jön a válasz: „Na, akkor beszélt az elnök!”

Nem tudni: ugrat vagy fegyelmez. Mire firtatnánk, már sehol senki.

Nem kérdés

Szombaton, három előtt még átüt a nap a felhőkön. Sokan fénybe tartott arccal várják a kezdést. Ezer fölött lehet a létszám. Körbeveszik a pódiumot az Új Színház előtt, megtöltik a szemközti Dalszínház utcát. Annak túlfelén rendőrök, furgonjaik. Óvják a demonstrálóktól a sugárutat, az Operát. Utóbbiban a minap mondta vissza fellépését Christoph von Dohnányi világhírű karmester, amikor hírét vette: szélsőjobbos antiszemiták kapták az Új Színház vezetését.

Aki nem napozgat, leginkább a hét történéseit taglalja. Az előző napokban a Szinhaz.hu portál adta közre a társulat néhány tagjának és szimpatizáns kollégáknak a megszólalásait. Gáspár Sándor nyilatkozatában – amelyben bejelentette, nem marad az Új Színháznál – ritka keménységgel hívta tetemre tegnapi barátait: a direktornak kinevezett Dörner Györgyöt és a botrányos kinevezés ötletének szülőatyját, Eperjes Károlyt. Cserhalmi György a művészet és a nemzet meggyalázásának nevezte a döntést. Hámori Gabriella saját nagykorúságunkat vitatta, ha zokszó nélkül kaphatnak nálunk színházat ordas eszmék hívei.

A szombati délutánon komoly arcú tinédzserekkel fontolgatjuk uniós zászló alatt: dirigálhat-e bármit is az őrület?

– Nem kor kérdése a józan ész – böki közbe egy kamasz lány.
Minapi interjúalanyunk bukkan fel mellettünk, Az ember tragédiájának vívódó Lucifere, László Zsolt.

– Hogyhogy itt? – froclizom a Nemzeti tagját.
– Ez esetben már nincs „hogyhogy” – mosolyog; mondja, még sosem volt tüntetésen, de nem kérdés: itt kellett elkezdenie.
A hivatalos programot színházi svunggal indítja a Magyar Fokhagymafront civil egyesület. Performance-ukban Csurka Istvánt ajánlják az „Univerzum Főistenének”. Kérik még: pesti zsákutcák is viseljék nevét minden kerületben. A Kossuth térre József Attila szobra helyett Csurkáét javasolják – lovon.

A főszervezők következnek. Hajagos Mihály – a Laboratorium Animae Társulat egyik vezetője, a Színház Alternatív Facebook-közösség létrehozója – tömören fogalmaz: a demonstráció legfontosabb célja, hogy Tarlós István visszavonja döntését. Az Új Színház még hivatalban lévő direktora, Márta István és színésznője, Pokorny Lia fel is avatják a kijelzőt, amely a visszalépésnek szab határidőt. Százegy napot mutat: akkor telik le, amikor a jelenlegi vezetés bemutatja Thomas Mann Varázshegyét.

Beugrik persze a József Attila-sor: „...fehérek közt egy európait.”

Visszhangoznak rá a színpadra lépő Fodor Tamás szavai: „Politikát csinálunk, vastagon politikát, pedig nem akartunk.”

Rövid beszédét azzal zárja: várja a két pofont, amelyeket az ország vezetése ígért a szélsőségeseknek.

Döbbenetes!

Az eseményt konferáló Ámon Betti elcsapatásáig a Duna TV kulturális szerkesztőségét irányította. Most azt jelenti: a szabadkai színházban rendező Bérczes László videón üzent. Bérczes pontos mondatainak lényege: szabad és demokratikus országban hazug emberek nem nyerhetnek pályázatokat. A rendező szeretné hinni: Magyarország szabad és demokratikus. Akkor tehát: Tarlósnak van visszaútja.

A színre lépők a színház bejáratánál várakoznak. Indulok feléjük, amikor filmes ismerősön akad meg a szemem. Török Ferenc ottléte okáról csak pár szót mond:
– Szeretem a színházat.
Szomorú mosolya publicisztikával felér.

Az Új Színház kapujában Hegedűs D. Géza arról magyaráz, amit majd az összegyűlteknek is elmond: a színház morális intézmény, emberellenes eszmék hirdetői nem lehetnek vezetői.

– És ha mégis azok lesznek?
– Kongó nézőtérrel számolhatnak – feleli Hegedűs D., majd hévvel lép a színre.
Közben Kulka János, kérdésemre, ugyancsak választott beszédét említi szerepvállalása kapcsán. Németh Antal és Kárpáti Aurél egykori beszélgetéséből olvas föl hamarosan részletet, amelyben arról értekeznek: lehet-e ideológiai korlátokkal színházat csinálni?

– Döbbenetes – mondja Kulka –, mennyire aktuális ez az 1935-ös szóváltás.
A színpad előtt Mohácsi János is sorára vár. Kérdem tőle: mi lesz, ha Tarlós mégsem vonja vissza Dörnerék kinevezését?

– Sok sikert, jó előadásokat, értő közönséget kívánok nekik – somolyog Mohácsi.
A színpadon sem kerüli a groteszket. Úgy kezdi: olyanoknak jött észt osztani, akikkel egyetért. De, tárja szét karját, a megszólaláson kívül nem lát más lehetőséget. Azzal zárja Mohácsi: „A politika egyszer s mindenkorra takarodjon ki a színházakból.” Rendezéseiben keményen politikus, így mindenki tudja: nem esztétikailag érti.

A felszólalók vitathatatlan gondolatokkal szedik ízekre a pályázatnak titulált Dörner-irományt, a szégyenletes politikai kinevezés indokait. Ki keményebben, ki másként, ekézve.
Upor László dramaturg sem a förtelmes ideológiát, sem annak képviselőit nem nevezi nevén. Nem talányos, elegáns. Az író Bitó László hiszi: az összefogás elég erős lehet azokkal szemben, akik háborút indítottak a kultúra ellen.

Fullajtár Andrea videóról szól a tüntetőkhöz, Székely János versét idézi: „Erős légy, vészeld át, viseld el, / Ameddig mód van tűrni – tűrj. / S ha nincs már mód, még ott a szárnyad, / Ott van még óriási szárnyad: / Feszítsd ki bátran és repülj.”

Az értő publikum tapsol. Csak akkor gerjed haragra, amikor Fábry Sándor kap szót. Márta Istvánhoz és a társulat több tagjához barátság köti, ő azért jött el. Fábry állítja: Dörnerék kinevezése „vissza lesz vonva”.

– Talán tud valamit? – kérdezi mellettem Járó Zsuzsa színésznő.
A demonstrálók kifütyülik a búcsúzó Fábry javaslatát: ha Márta marad, hívja meg játszani Dörnert, és adják elő Csurka egyik darabját, hiszen „hivatásukban kiváló művészek”. A showman felvetését – mialatt ő már a tévéknek nyilatkozik – Derdák András, a Párizsi Magyar Intézet korábbi vezetője zárja rövidre a pódiumon: szélsőségesek esetében szó nem lehet szakmaiságról.

Ha benn marad...

A gyújtó beszédek alatt a felhők legyűrték a napot.

Gáspár Sándor a színház bejáratánál ácsorog. Ismerjük egymást, hozzálépek. Azt mondja:
– Töprengek, mit gondolhatnak most ott, fenn az égben a mestereim. Kapás Dezső, Horvai István, Taub János, Bácskai Mihály.
– Ritka tisztességes interjút adtál a Szinhaz.hunak – jegyzem meg. – Könnyen kijött?
– Ha benn marad, megfulladok.
Több tízezren a vasárnapi demonstráción. Szlogenje szerint: „Nem tetszik a rendszer!” Szemerkélő esőben, acélszürke ég alatt fogalmaz tanulságos észrevételt a Szilvási Gipsy Folk Band vezetője: „Senki nem mondhatja, hogy csak a szép idő miatt vagyunk ilyen sokan!”

Súlya van itt mindennek, többet jelent önmagánál. A Szabadsajtó úton érkezve új sajtóigazolványt kapok: rajta betapasztott szájú Petőfi.

Lobognak szerte a nemzeti zászlók. Piros-fehér csíkos nincs. Csupán egy fekete-vörös tűnik furának. Szolid fiatalok állnak alatta, mondják: ők anarchisták. Rápillantok szórólapjukra: eszméik alapja a szabadság, az egyenlőség, a testvériség.

– Szimpatikus anarchisták vagytok – somolygok.
– Köszönjük szépen – nem nyegle a válasz.
Transzparensekből azért bőven akad ironikus. Közel a színpadhoz a Felcsút lett átjavítva „Felisút”-ra. Újbudai fiatalok jókora molinón köszönik Istennek, hogy nem Fidesz-szavazók.

A hangszóróból gyerekhangon szól a dal a zsarnok Sári néniről és a szabad óvoda reményéről. Sajátosan teátrális az ünnepi készülődésben. Szubjektíven: Mohácsi János rendezéseit idézi.

Civil kurázsi

Ötvenhatos felvételekkel indul a program a nagy kivetítőn, majd a két műsorközlő, Csákányi Eszter és Kulka János köszönti az egybegyűlteket. Közöttük az esetleges Fidesz-szavazókat is, akiknek – említi Kulka – vezére éppen Brüsszelben. „Ugyan nemrég azt mondta, onnan neki nem parancsol senki” – mondja a színész.

A tapsot gyakran kíséri még nevetés a rendezvényen. A megszólalók egyszerűsítve, nem lebutítva fogalmazzák meg, miért nem tetszik a rendszer. Különben mindazért nem, amiért a szocik is tüntettek, vagy az előző napon az Új Színház előtt demonstráltak a művészek, más értelmiségiek.

Juhász Péter, a megmozdulást szervező Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom szóvivője azt mondja: amikor súlyozni akarta, mi tetszik legkevésbé, rájött, nem tetszik az egész rendszer. Hozzáteszi: a fanyalgás kevés, civil kurázsival kell tetszetőssé tenni.

Úgy fordítom: elég a dumából, melózni kell.

Juhász Péter üdvözli azokat, akiknek megjött a kedvük az utóbbira. A szakszervezetek, a Szolidaritás, a Méltóságot Mindenkinek mozgalmait, a jogvédőket, a Város Mindenkié, a Hallgatói Hálózat, a Negyedik Köztársaság (4K) aktivistáit és az Astoriáig hullámzó tömeg minden tagját.

A civilek nem titkolják: huszonkét év szerencsétlenkedésére akarnak pontot tenni. Váltani kormányt, búcsúztatni ellenzéket. Szimbolikus, hogy a mai politikai elitből senki sem juthat mikrofonközelbe a Szabadsajtó úton.

A Hallgatói Hálózat nevében Papp Réka Kinga beszél: az egyetem a hallgatóké és az oktatóké, nem a kormányé, még csak nem is a rektoré. Emlékeztet arra is: a most bevezetett tandíj majdnem az ötszöröse annak, amit Orbánék az ellenzékből kezdeményezett népszavazásukon leszavaztak. Hévvel mondja: „El kell foglalni a nekünk járó teret, és kikényszeríteni, hogy az érdekeinket figyelembe vegyék!” Mikéntjét sem titkolja: „Az erőszakmentes tiltakozások minden formája elképzelhető.”

Jónás Marianna a leszakadó rétegekért emel szót, azt is vállalva: legyőzi a lámpalázát. Lányos mosolyával, kiszáradt ajkaival nagyon emberi. Ahogy a tömeg biztató tapsa is, amikor Jónás Marianna magyarként, uniós polgárként és roma értelmiségi nőként ad önmeghatározást. Ereje van a pillanatnak.

Érkezik a Szilvási Gipsy Folk Band a megállapítással: nincs összefüggés időjárás és a sokaság között. Majd együtt fújja velük a publikum a Kovács Kati-slágert: „Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni...”

A második blokk előtt a Csákányi–Kulka-páros – hivatásukhoz híven – az Új Színház kapcsán kéri a kultúra védelmét, mert a hatalom mai birtoklói már a szó hallatán is revolverükért nyúlnak.

Netes sláger

Istvánffy András, a 4K! koordinátora amellett tesz hitet: 1956 tükrében hazafinak lenni egyet jelent azzal, hogy hiszünk a köztársaságban. Azt mondja: az Orbán-rendszer nem hisz a köztársaságban. Név szerint fordul a miniszterelnökhöz: „Viktor, ahogy fiatalemberként megtestesítetted a rendszerváltás reményeit, a rendszerváltás bukását ugyanúgy te testesíted meg.”

Istvánffy három feladatot ajánl a civileknek: a jelenlegi politikai térből még hiányzó demokratikus erők megszervezését, összefogásukat, végül a negyedik köztársaság megteremtését.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke hozzáteszi: „Ahogy a faroknak sincs kutyája, hanem a kutyának van farka, úgy a kormánynak sincs országa, hanem országnak van kormánya.”

A házigazda szóvivő, Juhász Péter azzal búcsúzik: két hét múlva kampányt indítanak egy alternatív köztársasági elnök megválasztására. Mert az nem lehet, magyarázza, hogy az államfőről egy helyesírási hiba jusson az emberek eszébe. Megtudjuk még, hogy az alternatív köztársasági elnököt 2012. március 15-én választják meg, hasonló tüntetésen.

Alig szalad el egy óra, a beszédek lezárásaként az esemény netes slágere következik, élőben. Jónás Tamás költő csatlakozik az énekesi szerepbe került jogvédőhöz, Karsay Dorottyához.

De persze mind együtt fújjuk: „Nem tetszik a rendszer!”