Nem reggelizik az iskolába induló gyerekek negyede

2018. szeptember 9., 10:29

Szerző:

A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában - mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A táplálkozási szakember azt javasolja a szülőknek, hogy ha indulás előtt nincs idő a reggelizésre, akkor csomagoljanak a gyerekeknek uzsonnát, amit akár az iskolában, még az órák előtt meg tudnak enni.

Ideális reggeli lehet a teljes kiőrlésű gabonából készült szendvics, melyben hús, húskrém, sonka, tojás, zöldség van, ezek mellé pedig gyümölcsöt, vagy joghurtot lehet tenni. Fontosnak mondta még a napközbeni folyamatos folyadékbevitelt, a víz kortyolgatását is, továbbá, hogy ha a gyereknek különórája van, vagy ha sportol, plusz ételt is készítsenek.

Antal Emese ugyanakkor azt javasolta a szülőknek, hogy olyan tízórait, uzsonnát csomagoljanak, amit a gyerek tényleg meg fog enni.

Arról nem esett szó a műsorban, hogy sok gyerek nem idő hiányában vagy azért nem kap reggelit, mert nem éhes. Emlékezetes, hogy 2014-ben a köztelevízió egyik műsorában Fábián Barna riporter és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője között az alábbi beszélgetés zajlott le:

- Múltkor láttam egy érdekes kimutatást, egy felmérést melyben az szerepel, hogy a gyermekek egy része nem azért megy be reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, vagy csomagolni, hanem egyszerűen nem éhes - vetette fel a riporter.

- Gondolom ez életforma kérdése - válaszolta Harrach.

Tegnap 21:20

Csütörtökön újra országos pedagógussztrájk lesz, ami azt jelenti, hogy sok oktatási intézményben fognak egyszerre sztrájkolni vagy polgári engedetlenséget vállalni pedagógusok. A szakszervezetek által meghirdetett egységes munkabeszüntetés célja még mindig a fizetésemelés, a sztrájkjog visszaállítása és a munkaterhek csökkentése. Emellett még fontosabbá vált egy eddig is meglévő követelés: a kirúgott tanárok visszahelyezése.

Tegnap 21:10

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult – derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból.

2022. december 7., 18:33

Életének 80. évében, december 6-án este elhunyt Tonhauser László, nyugállományú rendőr ezredes, a magyar bűnüldözés ikonikus alakja.