Nem megítélés kérdése
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az egykulcsos adóról ezt mondja: „A bevezetés pillanatában jó volt. Akkor még általános volt a vélekedés, hogy az európai válság hamar elvonul, és egy élénkülő gazdaságban az embereknél hagyott pénzzel a fogyasztást lehet élénkíteni... De akkor sem zártam ki, hogy... eljöhet az idő, amikor szükség lehet a magasabb jövedelműek szolidaritására.”
Lehet, hogy rosszul, ám én úgy tudom, hogy az adózás az adópolitika hatáskörébe tartozik, nem „szolidaritás” kérdése. Nagyobb baj, hogy az egykulcsos adó „a bevezetés pillanatában” sem volt jó. Az új hatalom a tehetősek kedvében járva lyukat ütött a költségvetésen. Az egykulcsos adó igazságtalan, civilizált országokban nem alkalmazzák. Ez nem közgazdasági, ez társadalometikai megfontolás. Már ahol van ilyen. A növekedést is csak meghatározott esetben szolgálja. Az ugyanis csak általában igaz, hogy „az embereknél hagyott pénz” élénkíti a gazdaságot. A brazil kormány például a válságot enyhítendő harmincmilliárd dollárnak megfelelő reált „tett” a gazdaságba úgy, hogy felemelte a szegények minimálbérét. Nem az adójukat, a bérüket emelte. Mert az óceán másik partján tudják: a szegény elkölti a pénzt, amit kap. Cipőt, ruhát, kenyeret vesz rajta családnak. Mindez jót tesz a gazdaságnak, a költségvetésnek és a szegényeknek is. Nálunk ezt is fordítva csinálták: a gazdag „embereknél” sokkal több pénzt hagytak, a szegényektől még a kevésből is elvettek.
Aki azt gondolta-gondolja, hogy a gazdag „emberek” a bevételi többletből kétszer annyi bécsiszeletet, kaviárt esznek, vesznek még két ruhát, egy szmokingot és két pár cipőt maguknak, három ruhát az asszonynak, annak fogalma sincs a gazdagok szokásairól. Ők gondolkodnak: a bevételi többletet – ami az új hatalom jóvoltából az ölükbe hullt – külföldi számlákra viszik. Vagy itthon fektetik be.
A gazdag emberek bevételi többletéből ma több tőke lesz, nem több fogyasztás. A közgazdaság-tudomány ilyen egyszerű!
Csernok Attila
E-mail
