Nem maradnak csendben: több tízezren demonstrálhatnak a diákokkal

2018. február 23., 07:59

Szerző:

Február 23-án, pénteken 17:30-tól nagyszabású tüntetést ígér a Diákparlament, mely az oktatási rendszerváltásért szervez demonstrációt, a Deák Ferenc tértől a Parlamentig vonulva.

„Az egész országot várjuk magunk mellé, mivel ez az utolsó esélyünk arra, hogy ne kényszerüljünk külföldre egy élhetőbb jövő reményében" – írják az esemény felhívásában.

A Facebookon több mint háromezren jelezték vissza részvételüket, további 15 ezren pedig érdeklődnek az esemény iránt, így jó esély van arra, hogy az eddigieknél nagyobb létszámú demonstráció kerekedik a dologból.

Váltsunk rendszert közösen az oktatásban #február23-án!

Váltsunk rendszert közösen az oktatásban #február23-án!

Mint arról a 168 Óra beszámolt: január 19-én több ezer diák demonstrált egy korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszerért. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem reagált érdemben a magyar diákság követeléseire, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem mert kiállni nyilvános vitára a tüntetést szervező diákokkal.

„Sajnáljuk, hogy a kormány teljesen hátat fordított a diákság és a minőségi oktatás nemzeti ügyének. Ezért úgy határoztunk, hogy a döntéshozókénál magasabb szint képviselőihez, a magyar emberekhez fordulunk. Mivel az oktatási kormányzat semmibe vette az ország jövője érdekében megfogalmazott kéréseinket, ezért nekünk, magyar diákoknak, tanárainkkal és szüleinkkel közösen kell rendszert váltanunk az oktatásban!"

Orbán hallgat, február 23-án újra tüntetnek
Fotó: Facebook/Független Diákparlament

***

Mit kíván a magyar diákság?

Képezze az oktatás alapját a 21. században szükséges készségek fejlesztése! Igazságos, demokratikus és modern oktatást minden diáknak!

  • 1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
  • 2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
  • 3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
  • 4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!
  • 5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
  • 6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
  • 7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
  • 8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
  • 9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
  • 10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!
  • 11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
  • 12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében! Ne kössék nyelvvizsgához az egyetemi felvételit!
  • (+1. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!)

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.