Nem loptunk!

- Fellélegezhetett már?

– Optimista vagyok, hiszen kormánydöntés született arról: a létrejött Magyar Nemzeti Filmalap kap hatmilliárdot, hogy rendezze a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) adósságait. A többi már technikai kérdés.

- A bank 260 milliót követel öntől. Miközben cége összesen 300 millió forintot nyert az alapítványtól, amit azonban nem kapott meg.

– Nem loptam el a pénzt. Minden forintot – igazoltan – a produkciókra költöttem.

- Csakhogy az MMKA nem utalt. Van producer, akinek 500 millióval tartozik. Ön még szerencsés is, mert a bank a magántulajdonához nem nyúlt. De másoknak a családi háza is mehet a levesbe.

– Megúsztam, mert az irodáimat tudtam biztosítékul betenni. Remélem, a BAR-listáról is lekerülök, és a bank visszaadja azt a 72 milliót, amit a számlámról zárolt, s ezáltal ellehetetlenített. Hiszen ez nemcsak a cégem pénze: bedolgozók, szakemberek bére is. A hiteleket adó bankokat sokáig az állami garancia nyugtatta meg. Hiszen a bankok és az alapítvány is szerződést kötött. Amikor az alapítvány kuratóriuma pénzt ítélt meg, el kellett mennem a megadott hat bank egyikéhez, és az alapítvány döntésével a zsebemben szerződést kötni, alszámlát nyitni. A bank oda utalta a pénzt, de csakis azután, hogy bemutattam a számlákat az alapítványnál. Az ellenőrizte, hogy mire ment, és ezután közvetlenül az alapítvány diszponált a banknál, hogy a produkció elszámolt, utalható a pénz.

- Vagyis mégsem volt olyan könnyű lopni ebben a rendszerben, mint ahogy most hallani.

– A kormányt felültették. Grunwalsky Ferenc után az új MMKA-elnök, Kőrösi Zoltán belenézett a zsákba, és azt hitte, talál majd öt-hatmilliárdot. De nem volt benne semmi. Íróember lévén nem látta az összefüggéseket. Így aztán fél éven keresztül kriminalizálták a filmszakmát.

- Nem próbálták meg neki elmagyarázni, hogy az állam nem utalt az alapítványnak?

– Én egyszerű producer vagyok. De az auditálás után kiderült, senki nem lopott, filmekre költötték a pénzt. Utána már gazdasági visszaélések helyett Kőrösi is felelőtlenségről beszélt. Magyarán: túlköltött az alapítvány.

- Miközben hosszú évekre visszamenőleg nem kapta meg a pénzét. 2002-ben Medgyessy Péter még évi kétmilliárddal növekvő támogatást ígért a filmszakmának, 2005-ben a Gyurcsány-kormány már az alappénzt sem utalta.

– És átállította a rendszert az utófinanszírozásra, így hatalmas adóssághalmazt görgetett maga előtt a filmszakma, miközben filmek készültek, fesztiválokra jártunk. Pechünkre épp a kriminalizálás idejére esett a kormányváltás.

- És másfél évre leállt minden.

– Nem indultak új produkciók, csak a korábbiakat fejeztük be.

- És lesznek újak, amelyekbe a producerek pénzt tesznek, tudván, saját vagyonukat kockáztatják?

– Lesznek, a filmesek fanatikus banda. Ha megszületett egy kuratóriumi döntés, másnap reggel nyolckor itt volt a rendező, hogy kezdjünk forgatni, noha mire eljutunk az első kocka felvételéig, az két-három év. Most például Gárdos Péter Hajnali láz című könyvéből akarunk filmet készíteni – két éve már Svédországban tárgyaltam a koprodukciós partnerrel.

- Általában koprodukcióban dolgozik.

– Mert a film jó eszköz a kulturális diplomáciára. Amikor elkezdődött a visegrádi filmes együttműködés, egy szlovák producer barátommal kitaláltuk, hogy csinálunk egy visegrádi filmet. A Szökés Budára díszbemutatójára meghívtuk a szlovák kulturális minisztert, a magyart, hogy a vetítés után beszéljük meg, merre tovább. Mindenki megjelent, a film elindult, a magyar miniszter pedig bejelentette, hogy a feleségének fellépése van, nem maradhat tovább. Hasonlóképp: El Greco-bemutató Görögországban. Görög államelnök, spanyol királyné, francia, spanyol, görög kultuszminiszter ott volt, meghívták a magyart is. Na, ki nem ment el? Elképesztő ziccereket hagyunk ki.

- Vajna mégis a hazai filmkészítőket feddi nyilatkozataiban: „Ez a szakma felelősséggel is jár: ha valaki ad neked 300 millió forintot, azért vállalj valamennyi felelősséget.” Vagy: „Vannak producerek, akiknek nem elsődleges szempont, hogy lesz-e közönség- vagy fesztiválsikerük. Mi azt szeretnénk, hogy érdekelje őket.” Nem jók a magyar producerek? Nem értenek a szakmájukhoz?

– Ilyenek és olyanok is vannak. A Magyar Producerek Szövetségében éveken át szerettünk volna szakmai minősítési rendszert bevezetni. Ma semmi nem különbözteti meg a producert attól a hivatalsegédtől, aki rohangált már öt filmben, és azt hiszi, producer. De nem tudtunk változást elérni. Ellentétes volt bizonyos körök érdekeivel. A kamarai rendszert is kidolgoztuk, de se kép, se hang. Pedig a rendteremtéshez ez is hozzátartozik.

- Rend, az lesz. A Nagy Testvér eztán figyel. A filmalap szakemberei, ha pénzt adnak, végigkísérik majd az alkotói folyamat minden állomását.

– Vajna jó embereket válogatott, mindegyiküket ismerem. Havas Ágnes több filmemet árulta külföldön, Kovács András Bálint az anyatejjel szívta be a filmeket, megszervezte a filmesztétika tanszéket az ELTE-n, nem outsider.

- Egyikük sem az. Divinyi Réka forgatókönyvíró nevéhez például nagy közönségsikerek kötődnek, mint a Valami Amerika 2., a Csak szex és más semmi. Épp ettől tartanak filmes körök: csak az ilyen filmekre bólintanak majd rá.

– Ő egyike azon fiatal íróknak, akik a Vajna által jogosan kritizált rossz forgatókönyvek ellen mozgalmat indítottak, és jobbakat ír. A legfontosabb feltétel tényleg a könyv. Ha Vajna a bőrét viszi vásárra, legalább hadd válassza meg az embereit. Akik egyébként nagyon különböző ízlésvilágokat képviselnek. És lehet, hogy a kulturális tárca is ráébred: létre kell hoznia egy bizottságot másmilyen filmek támogatására.

- Csakhogy Szőcséknél nincs pénz, úgy meg nehéz.

– Akkor oda is kell juttatni. Nem akarok előre ítélkezni, mindenkinek adni kell sanszot. Vajna tizenkét éves korában ment ki Amerikába. Én is ugyanannyi voltam, amikor elindultunk apámékkal. Csak az a különbség, hogy apám előző este elbúcsúzott a barátaitól. Másnap reggel Mohácson már várta a rendőrség. Ennyi jutott nekem Amerikából. Vajna létrehozta a legkomolyabb filmforgalmazó-vásárt, s a magyar filmszakma legnagyobb problémája épp az: termelünk egy piacra, amely valójában nem létezik. Hátha kitalál valamit, amivel kilendíti a kátyúból a filmszakmát.

- Sok filmessel ellentétben ön megengedő. Biztosan pályázik is.

– Nem ezért mondom. Objektív szeretnék lenni, és drukker vagyok.

- Nagy lesz a teperés. Az eddigi 25-30 film helyett Vajna szerint évi 8-10-re lesz pénz.

– Széthúzódik a mezőny, több forrásból kell majd összeszedni a pénzt, nagyobb lesz a szigor. Vajna az amerikai módszert követi. Ott minden produkciónak külön könyvelője van, aki este jelenti, mennyit költöttek. Az, hogy közpénzt költünk kulturális vállalkozásokra, nagyon fontos, de nem egészséges, hogy az állam nem kér cserébe százalékot a filmforgalmazásból,
-eladásból. A Sztálin menyasszonya című filmre kaptam először pénzt az Európai Filmalapítványtól. A mai napig negyedévente el kell számolnom. Ha csak kétszáz eurót hoz a film, fizetnem kell tizenöt százalékot aszerint, mennyi támogatást adtak. Ha nem fizetek, nincs több támogatás. Ez jó rendszer.

- Miért húzzák a szájukat némely filmesek?

– Nyilván attól rettegnek, hogy nem fognak labdába rúgni, Vajna irányítása alatt nem lesz művészfilmgyártás.

- Lesz?

– Szívem szerint azt mondanám, jó filmgyártás lesz, de ezzel már minősítem a szakmát. Csak az idő fogja bebizonyítani, kinek van igaza.