Nem lesz sztrájk a Volánbusznál

Nem fognak sztrájkolni a buszosok, mivel megállapodás született a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet és a Volánbusz között.

2023. január 12., 16:38

Szerző:

Megállapodás született a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról – közölte a Volánbusz csütörtökön.

Így nem lesz sztrájk – tették hozzá, emlékeztetve arra, hogy a SZAKSZ 2022 októberében több követelést támasztott a munkáltatóval szemben, majd október 25-én két órás figyelmeztető sztrájkot tartott.

A megállapodás értelmében a Volánbusz 2023. január 1-jétől megemelte további 2 forinttal, így összesen 20 forinttal a munkába járási költségtérítés kilométerenkénti mértékét, illetve vállalta, hogy bevezeti az egységes üzemanyag alapnormát azzal a kitétellel, hogy a gazdasági lehetőségeinek figyelembevételével továbbra is fenntartja a 80 százalékos kifizetési korlátot.

A szakszervezet elfogadta, hogy a munkáltató az egységesítést az üzleti tervben szereplő sarokszámok megtartása mellett tudja csak vállalni, ezért a vonatkozó szabályokat időről-időre felül kell vizsgálni – tájékoztatott a Volánbusz.

A SZAKSZ 2022 októberében megfogalmazott követeléseinek nagy része a kollektív szerződés megváltoztatására irányult. Viszont a bíróságok azt állapították meg, hogy két követelésnél - a munkába járási költségtérítés mértékének megemelése és az egységes üzemanyag-norma bevezetése – lehet jogszerű a sztrájkjog gyakorlása – írja a közleményében a Volánbusz.

A tájékoztatás szerint a két témában több fordulóban tárgyaltak a felek, ami 2023. január 12-én eredményesen zárult.

A Volánbusz hangsúlyozta, felelősen gondolkodó munkáltatóként a kollégákat megbecsülve, az ő érdekeikre figyelemmel hozza meg döntéseit. Ennek jegyében határoztak 2022 decemberében – az üzemanyagár-sapka kivezetését követően azonnal – a munkába járási költségtérítés megemeléséről 18 forintra, majd év elején annak januári meghosszabbításáról. A mostani emeléssel a munkába járási költségtérítés kilométerenkénti összege 15 forint adómentes plusz 45 forint adóköteles részből tevődik össze.  

(Kiemelt kép forrása: Volánbusz)

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.