Nem kívánt foglalkozni a "három csapással" a többség

Az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba hétfőn a Fidesz "három csapás" nevű, a büntető törvénykönyvet szigorító törvényjavaslatát - közölte az MTI.

2009. március 2., 18:02

A képviselők 166 igen, 199 nem szavazattal, három tartózkodás mellett hozták meg döntésüket a hétfői szavazáson.

Lázár János, az előterjesztők egyike indoklásában azt mondta: a szigorításra szükség lenne, hiszen az állam nem tudja garantálni polgárai biztonságát. Közölte: az elmúlt időszak adatai alapján elmondható, hogy nőtt a visszaeső, erőszakos bűncselekményeket elkövetők száma, illetve emelkedett az erőszakos cselekményt elkövetők száma is.