Nem kell szájba rágni

- „Érettségi óta nem olvasok könyveket, a munkakeresés nem nekem való. Azt se tudom, milyen pártok vannak, minek szavazzak? Nem kell a szavazati jog.” A Hello 90 videójában a fiatalok tesznek a közéletre, a választásra. Meg is kapta a csapat a „parazita”, „liberális”, „büdös drogos” jelzőkombót.

Varró Szilvia: Engem sokkolt, mennyire nem ment át az irónia. Ugyanakkor elértük a célunkat: kicsit talán sikerült behúzni azokat a fiatalokat is, akik nem érdeklődnek a közélet iránt.

Kóbor Andrea: Tudatosan készültünk a videóra, átfésültük a netet, melyek a leggyakoribb sztereotípiák a fiatalokkal kapcsolatban. Megpróbáltuk a legdurvábbakat beépíteni, hogy kellőképpen provokatív legyen a klip. Nyilván azért váltott ki ekkora indulatokat, mert aki így gondolkodik rólunk, elhitte, amit látott.

– Közben megjelent színészek, exújságírók szereplésével egy másik videó is, amely először azt üzeni, felesleges szavazni, aztán átfordul, és mégis voksolásra buzdít. Ezek az anyagok megmozgatnak bárkit?

V. SZ.: Önmagában a „szavazz” felszólítás elcsépelt. A Hello 90 18 fiatalból áll, aki tudja, a kilencven után született generációt máshogy lehet megfogni. Különböznek a médiafogyasztási szokásaik, és bár sokuknak pont annyira fontos vagy nem fontos a voksolás, mint az én kortársaimnak, nekik talán kevésbé lehet az arcukba mondani, mit tegyenek.

K. A.: Ehelyett a videónkban felháborító fiatalokat mutatunk, amire az a reakció: te jó ég, engem velük ne azonosítsanak, én nem ilyen vagyok, én elmegyek szavazni. A kommentekből látszott, működik a csavar: sokan leírták, hogy mit képzelünk magunkról, hogy a huszonévesek nem csak ilyenek. A hozzászólásokban jött át az üzenet, nem kellett nekünk szájba rágni.

V. SZ.: A stáb folyamatosan vitázó közösség, két fővárosi és 16 vidéki – köztük egy-egy kolozsvári, pozsonyi – fiatallal. Vannak balosok, jobboldaliak, heterogén és ezért reprezentatív csapat. Negyedük teljesen apolitikus, ők a lakmuszpapír.

– Három hónap hellózás után változtak?

K. A.: Lenyűgözően. Az egyikük írt egy e-mailt, hogy bepörgettük, elkezdett érdeklődni a közügyek iránt, jön a választás, szeretne tájékozódni. De nem tudja, hol kezdje, mennyire távolra nyúljon vissza, hogy megértse a pártokat.

– Mi volt a válasz?

K. A.: Nagyot vitáztunk arról, milyen formában lehet fogyaszthatóan átadni azt a hatalmas tudásanyagot, ami a pártokról az elmúlt 25 évben felhalmozódott. Arra jutottunk, hogy objektíven sehogy, mert ha bármit kiemelünk, az torzítja a valóságot. Inkább kis lépésekkel haladunk: megmutattuk a felsőoktatási terveket, aztán a pártprogramokat, videót arról, mi történik a szavazatunkkal.

V. SZ.: És közben óriási meccsek folynak köztük a folytatásról, arról: kell-e azt mondani vasárnap, hogy menj el voksolni és szavazz a demokratikus erőkre, vagy arról, hogyan viszonyuljunk a Jobbikhoz.

– És? Megdöbbentő a múlt heti Tárki-kutatás, amely azonos támogatottságot hozott ki a Jobbiknak és a Kormányváltásnak.

V. SZ.: A Hello 90 autonóm, tudatos fiatalok csapata, akik mindenről szeretnek maguk dönteni, csak információkra van szükségük. Megdöbbent, milyen hatékonysággal használják a netet és a legújabb eszközöket, mennyire sokrétű és soknyelvű forrásból tájékozódnak. Mindannyiuknak erős a demokratikus elkötelezettsége, fontos számukra a szolidaritás. De nem azokban a kategóriákban gondolkodnak, mint az én generációm. Ha én írnám a Hello 90-et, április 5-én biztosan kijönnék azzal, hogy srácok, menjetek el szavazni, és a szélsőségesekre ne voksoljatok. Persze fogadok, a csapat ezzel nem értene egyet.

K. A.: Nyertél. Inkább végigvesszük a pártprogramokat, köztük a Jobbikét, és elmondjuk, mit gondolnak a cigánykérdésről, hogy megvonnák a romáktól a támogatásokat. Azt akarjuk, hogy az olvasóink informálódjanak, azután pedig maguktól döntsenek úgy, hogy ez vállalhatatlan. És számunkra már nincs tabu. Ne mondja senki, hogy nem ülök le a Jobbikkal, nem beszélek velük. Nem fogadom el a rasszizmust, de vita kell, hiszen 20 százalék rájuk szavaz. Látszik, hogy „a szőnyeg alá söpröm a problémát” stratégia nem jött be.

– A csapat írt a pártok ifjúsági szervezeteiről. A baloldali ellenzékről kiderül: „Néha megosztanak valami unalmas kormányellenes blogposztot, vagy kiírják, a héten épp milyen civil tüntetésre telepedtek rá. De miért érdekelne ez bárkit is? Oké, van csinos honlapjuk, van néhány ezer lájkjuk, de feleslegesen, mert nem tudnak kihozni belőle semmit.” A Jobbikban viszont „egyszerűen elrakták a Goebbels-könyvet, és inkább meglovagolják az Oravecz Nóra-jelenséget, közhelyes képekkel, szövegekkel vagy épp cukizó fotókkal. Ami aztán több száz lájkot és több tucat megosztást hoz nekik.”

V. SZ.: Már a kétezres évek közepi, a közösségi médiában vérprofi Jobbik is veszélyes volt, de ez a mostani, az esztergomi zsinagógában zsidózókat eldugó, és csak a kisminkelt arcát mutató változat életveszélyes. A Hello 90-es csajok egy része Vona Gábort jó pasinak tartja, ami abszurd, de a mostani Jobbik-kommunikáció és az első szavazók rövid politikai emlékezete miatt érthető.

K. A.: Nézz rá egy jobbikos, Benetton stílusú reklámra, ahol mosolyognak a fiatalok, aztán meg a Kormányváltás plakátjaira, amelyeken szürke, aszott emberek tartják a táblát, hogy nem akarnak Paksot. A Jobbik egyszerű, pozitív üzeneteket sugároz, hogy magyarnak lenni jó, plusz ott a cuki kutya-macska. A legtöbben nem azért szavaznak rájuk, mert fasiszták, hanem mert optimisták, erőt mutatnak, és elhitetik: a magyar érdekeket védik.

V. SZ.: Óriási felelősségünk van abban, hogy sok százezer embert nem vettünk komolyan, amikor a szélsőjobbra szavaztak. Nem akartunk szóba állni a Jobbikkal, és az agyonhallgatás mellett döntöttünk, de ezzel a választóik helyenként jogos felvetéseit hagytuk válasz nélkül. Andiéknak már magától értetődő, hogy vitázni kell velük.

K. A.: Ugyanakkor a demokratikus ellenzék próbálkozhat bármilyen üzenettel, kampánnyal, az én generációm azt láthatja, hogy ugyanazok állnak az élen, akik már leszerepeltek.

– A Fidesz meg az ország élén is a régi kollégiumi szobatársak vannak.

K. A.: Orbán Viktorról már rég nem beszélünk; a Fidesz nem tudja megszólítani a fiatalokat.

– A Fidesz a húszasoknak olyan, mint az MSZP pepitában?

K. A.: Nyilván én is ismerek olyan fiatalt, akinek Orbán Viktor az atyaúristen. De aki most 21-22 éves, annak a politikai ébredése 4-5 évvel ezelőttre tehető. Gyurcsány után Bajnai jött, aztán a kétharmad, és azóta egy öregedő miniszterelnök vezeti az országot.

– A Hello 90 lehetőségein túl hogyan lehet növelni a húszasok közéleti érdeklődését?

V. SZ.: Sikerült eltalálni ennek a generációnak a nyelvét: lényegre törő szövegek, csili-vili kép, videó, gif, sok bulvár és netszemét, nagyon lassan bővülő közéleti tartalom. Azt szeretnénk, hogy a vidéken élő, szüleivel lakó, a felsőoktatásban részt nem vevő fiataloknak is megmutassuk: minden érinti őket.

K. A.: A gazdasági, politikai újságírók a legjobb egyetemekről kerültek ki, és azt a fennkölt, értelmiségi nyelvet használják, amit ott megszoktak. Ez már eleve kizárja azokat, akik nem ilyen közegben nőttek fel. Kamatvágás? Mandátum? Nem csak a huszonévesek nem értik sokszor, miről is van szó. De az egész médiát megreformálhatjuk, ha az iskolában nem esik szó arról, hogyan működik a választási rendszer, veszett az ügy. Érettségi előtt töriórán elvben beszélnénk a magyar demokratikus rendszerről, de többnyire nem jutunk el odáig, meg már mindenkit a ballagás érdekel. Az egyetemekről is kitiltották a pártokat, mert a rendszerváltáskor annyira féltünk tőlük. Most átestünk a ló túloldalára, egy átlagos fiatal se középiskolában, se egyetemen nem találkozik a közügyekkel.

– Ha meg nagyon érdeklődnek, esetleg rájönnek: kontraszelektált a mezőny, színvonaltalan a politika.

K. A.: Még a legelkötelezettebbek, akik tényleg változtatni akarnak, ők sem szállnak be szívesen.

– Te sem?

K. A.: Nem. Jobb lenne nagyobb hatást elérni, de illúzió, hogy ez belülről lehetséges.

V. SZ.: A törvényeket persze mégiscsak politikusok hozzák.

K. A.: Persze, a Fidesz vezérkarából lehet eredményt elérni. De a Kormányváltás 66. helyéről nem. Az ember elindul, húsz éven át felküzdi magát egy párt hierarchiájában, benyel sok mindent, amivel nem ért egyet, aztán mire döntési pozícióba jut, már nem olyan az értékrendje, mint húsz éve. Ez nem vonzó pálya.