Nem elég, hogy mocskosan, de meglopva érkezett meg egy család bőröndje Ferihegyre

2018. szeptember 4., 11:37

Szerző:

Málaga mellett pihent egy család, akik a Ryanair gépével jöttek haza szombaton Budapestre.

Bőröndjüket hiába várták, nem érkezett meg, ezért az édesanya a poggyászpulthoz ment és bejelentette, nem érkezett meg a csomagjuk – számolt be az esetről a Bors. Ide-oda küldözgették őket, majd közölték, menjen haza kislányával és hívja az általuk megadott számokat. Mivel azon segítséget nem kaptak, ezért az asszony másnap visszament a reptérre, ahol elő is került a bőrönd, elég romos állapotban. 

– A csomagunk kritikán aluli állapotban volt. Felnyitották és szalaggal leragasztották. A benne lévő ruhákat átforgatták, és ko­szosan, olajosan visszadobálták a bőröndbe. A tartalma is hiányos volt: pótolhatatlan fotók tűntek el, amiken a kislányomat és delfineket örökítettem meg, de emellett más személyes holmik is eltűntek belőle – idézi a nőt a Bors.

Az édesanya szeretett volna panaszt tenni és jegyzőkönyvet felvenni, de állítása szerint a Ryanair nem volt ebben a segítségére, mivel szerintük a csomag a szalagon volt, vagyis ők tehetetlenek az ügyben.

A Ryanair utasainak sok baja van a poggyásszal, nyáron azon tört ki a botrány, hogy többször is Budapesten hagyták a nyaralni indulók csomagjait.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.