Nem áll meg a Sláger!
Egy kisebb csoport virrasztott szerda éjjel, egy órával az adó koncessziójának lejárta előtt a Sláger Rádió budapesti székházánál.
Az MTI helyszínen járt tudósítója azt jelentette: körülbelül húszan állnak, gyertyát égetve az épület előtt, és hallgatják a kereskedelmi adó műsorát.
Az ORTT október 28-án meghozott döntésének értelmében szerda éjféltől az FM1 Zrt. által működtetett NeoFM sugározhat hét éven át az eddig a Sláger által használt hullámhosszon.
"Adásunk nem áll meg" - olvasható a most búcsúzó országos adó honlapján, ahol arra biztatják a hallgatókat, hogy hallgassák az interneten a rádiót.