„Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – Madách és a trafikmutyi

„Be van fejezve a nagy mű, igen”

Elérkezett 2013. július elseje, hazánk rendszerváltás utáni történetének egyik legfontosabb napja. Évszázadok múltán is emlékezni fognak arra az eseményre, amely ezen, a naposnak induló hétfőn történt. Ha valaki nem tudná, ez az a hétkezdet, amely egyben egy új, bár régről jól ismert időszak kezdete: a hűbérbirtoké. Igen, mert a Nemzeti Dohányboltok nyitásának napja nem más, mint az alattvalók jutalmazásának örök ünnepe. Ó, igen, egy-két hiba becsúszhatott,

olyanok is nyertek koncessziót, akiknek semmi közük a Fideszhez, de ez azért ritkaságszámba megy. Ezért tartottuk illőnek, hogy Madách Imrétől vett idézetekkel köszöntsük a Fidesz-polipot e jeles alkalomból. Mert ez valóban az ember tragédiája. Sok emberé, egy országé.

„Nem az idő halad: MI változunk”

Való igaz, az idő nem halad, de ha mégis, akkor visszafelé. A Kossuth téren az 1944 előtti állapotokat akarják visszaállítani,

Érpatakon kőtöréssel büntetika közérdekű munkára ítélt szabálysértőket. Úgy tűnik, az idő valóban nem haladt tapodtat sem a nagyon-nagyon rossz emlékű korok óta. Mi viszont tényleg változunk. A Fidesz például az 1989-es rendszerváltó liberális fiatalok közösségéből lett azzá, ami most.

„Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellenek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol”

Nem, Madách nem volt jós. Egyszerűen csak örök problémával küszködünk. A nagy dilemmát most azok élik át, akiknek eddig fontos bevételi forrásuk volt a dohányáru, de nem hajtották járomba fejüket. És ne gondoljuk, hogy ez nem mutat túl a trafikok problémáján. Ez volt a nagy teszt – és büntetlenül megtehették.

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem”

És nem, valóban nem. A Happy End, az Ezüsthajó, a Gripen-ügy, a magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítása, a közmédia kisajátítása, a kulturális életbe durván beoltott politika mind ezt a lényeget mutatják meg – ahogy a trafikmutyi is. És biztosak lehetünk benne, hogy még nincs vége.

„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”

Márpedig a talpalatnyi föld adott –

az emberek 56 százaléka kormányváltást akar. A tagadás megvetette a lábát. De mindenki legyen tisztában azzal, hogy nem elég akarni a kormányváltást, véghez is kell vinni. Persze csak abban az esetben, ha szeretnénk még sokáig élvezni az uniós támogatásokat, netán egy olyan kormányt szeretnénk, amelyik ki is használja a bennük rejlő lehetőségeket. A mai nap ugyanis nem a Nemzeti Dohányboltokról szól, hanem Magyarország jövőjéről. Nincs már egy év, és választásra kényszerülünk – és nem pártot választhatunk majd, hanem utat. A küzdelmes jövő útját, vagy a mutyiét. Mindenki lelke rajta.

„Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.”

Egyenlítő:

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – Madách és a trafikmutyi