Nekünk kell majd eltakarítani az Orbán-cunami hordalékát

Néhány napja megalakult a Civil Kontroll – Egymillióan a Demokráciáért Egyesület. A közvélemény eddig csak a Facebookon szerveződött Egymillióan a sajtószabadságért mozgalmat ismerte, amely március 15-én ötvenezer tiltakozót vitt ki az utcára. Mi köze a kettőnek egymáshoz?

Mint a fatörzs meg az ága. A törzsből nőttünk ki, de az ág már más formát ölt. A tüntetéseket mintegy 80 ember szervezte. A kemény magot alkotó 35-40-ből 28-an döntöttünk úgy, hogy megalakítjuk az egyesületet.

Hosszú a neve. Nem könnyű megjegyezni, hát még skandálni.

A rövid nevünk maradt az „Egymillióan”, ami az elmúlt hónapokban igazi brand lett a semmiből. Magyarország 21. századi történetében először történt meg, hogy egy hívó szóra kiment 50 ezer ember az utcára, jókedvűen, kedvesen, mégis kőkemény üzenetekkel tiltakozva a médiatörvény ellen. Mindez háromhónapnyi facebookos, internetes önszerveződés nyomán. A társadalom ki van éhezve a „civil” demokráciára. A hatalom ehhez nem szokott hozzá. Nem csoda, hogy az állami média megpróbálta agyonhallgatni ezt a történetet.

Kik a 28-ak?

Huszonéves egyetemista a legfiatalabb, 70 körüli mérnök a legidősebb. Van köztünk szociológus, egyetemi tanár, cégvezető, volt szakszervezetis, könyvelő, újságíró- nagyon vegyes a társaság. A szervezet spontán alakult ki. Jött mindenki, aki valamivel hozzá tudott járulni a sikerhez. Az egyik a mikrofont dugta össze, a másik ötleteket adott, a harmadik rajzolt, vagy osztogatta a szórólapokat és a jelvényeket. Nagyon fontos az ilyen típusú szerveződésekben a bizalom a másik iránt. Felemelő volt, ahogy egymásnak teljesen idegen emberek azonnal tudtak egyszerre gondolkodni. Közös célt és társakat találtunk egymásban. Az egyesület keddenként tart gyűlést, amin nem csupán a 28-ak vesznek részt. Az egyesület a bírósági bejegyzésig nem tud bővülni, de már ötven körüli a közvetlen szervezők száma, létrejöttek tanácsadó testületeink, és szép számmal vannak aktivistáink vidéken is: Debrecenben, Pécsett, Győrben, Fehérváron, Szolnokon. Várunk mindenkit, és mi is keressük a kapcsolatokat. Célunk, hogy a helyi ügyekkel helyi szinten is tudjunk foglalkozni.

Ki az egyesület arca?

Szóba került, hogy legyen szóvivőnk, de Magyarországon a szóvivőről mindenkinek Szijjártó Péter jut az eszébe. Ezért úgy döntöttünk, jobb, ha nincs. Az ügyvivői testület, illetve az elnök úr, Székely Sándor vagy az elnök asszony, Vámos Annamária az arcunk. Az a célunk, hogy megtartsuk az alulról szerveződés elvét. A döntéseket a legalacsonyabb szinten hozzuk meg. Héttagú ügyvivői testületet választottunk, fontos alapelvnek tekintettük a női kvótát. A két társelnök egyike mindig hölgy, és az öt ügyvivőből minimum kettő szintén nő. Jelen pillanatban a döntések a teljes tagságra vonatkoznak.

Milyen volt a hőskor?

Gyakorlatilag nem ismertük egymást, legfeljebb 2-3-as csoportok szintjén. A médiatörvény elfogadásának napján indult a Facebook-oldal. Először 4-5 ember beszélt arról, hogy tüntetni kellene. Az első utcai akciót Fölkel Róbert szervezte. Minket is meglepetésként ért, hogy a január 14-i demonstráción már rengetegen voltak. Az igazi áttörés azonban március 15., amikor mindenkit megdöbbentett az utcára kivonuló tömeg. Aztán az, hogy mindezt megpróbálta agyonhallgatni a „királyi” média. Az M1 Híradójába a medvék után sikerült bekerülnünk. Volt egy kormányszolga tévéstáb, amelyik a tüntetés előtt kijött, és amikor látták, hogy gyűlik a tömeg, gyorsan összepakoltak és elmentek.

Mikor érlelődött meg a szervezett mozgalom ötlete?

A hatalom „elhallgató” reakciója váltotta ki belőlünk az igazi dacot. A március 15-i tüntetés után Kovács Zoltán, kommunikációért felelős államtitkár közölte: nem tudja, mi a bajunk, hiszen a demokrácia bizonyítéka, hogy tüntethetünk. És az embereket egyébként sem érdekli a médiatörvény. A Facebookon csatlakozók hatalmas számából azonban már érzékelhető volt a rendkívüli várakozás. Mindenki azt kérdezte: hová menjünk, mit csináljunk? Azért jött létre az egyesület, hogy megmutassuk: létezik a civil kontroll. Képviselni akarjuk azokat a véleményeket, amelyek elsikkadnak a hivatalos médiában és a köztudatban.

A demokratikus közvéleményben folyamatos a várakozás: de a katarzis rendre elmarad.

A civil társadalom csak akkor tudja érvényesíteni akaratát, ha megtanulunk összefogni. A jelmondatunk: „Együtt működünk!” Meggyőződésünk, hogy Magyarország csak úgy tud eredményesen fellépni a demokráciáért, ha a civil mozgalmak együttműködnek a szakmai-, illetve kisebb-nagyobb helyi és országos közösségekkel. Ha félre tudjuk tenni azt a megosztottságot, ami mentálisan megbénítja a társadalmat. Már nem jobb- vagy baloldaliságról beszélünk, hiszen ami most zajlik, mindenki bőrére megy. Aki demokrata, annak fel kell emelnie a szavát a demokrácia védelmében – pártállástól függetlenül. A közvélemény-kutatásokból nyilvánvaló, hogy van egy hatalmas réteg – a választók 50 százaléka –, aki nem tud pártot választani a jelenlegi felhozatalból. Nem csak a jelenlegi kormánypártokat utasítják el, hanem az előzőeket is. De nincs alternatíva. Ilyen helyzet még nem volt Magyarországon. Ráadásul hosszú, hideg tél vár ránk. Január 1-jétől merőben új dogokkal szembesül majd a társadalom. Életbe lép az új alaptörvény, megszületnek a kétharmados, sarkalatos törvények, elindul a közmunkaprogram. Ezek következményeibe az emberek nem is mernek belegondolni, olyan sötétek a víziók. A mi dolgunk, hogy folyamatos jelenlétünkkel, tiltakozó akcióinkkal felhívjuk a figyelmet: nagy bajban van a demokrácia Magyarországon.

Az egyesületté alakulás egyértelmű üzenete, hogy politikai formáció alakult, amelyből akár egy új párt is kinőhet.

Sosem mondtuk, hogy ez nem politikai szerveződés. De az egyesület nem akar politikai párttá alakulni. Sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy üzeneteink eljussanak az emberekhez. Azt viszont nem zárjuk ki, hogy ha olyanok jönnek közénk, akiknek gondolkodásmódja összeegyeztethető a miénkkel, és vannak politikai ambícióik, akkor ebben segítjük őket. Ha pártot akarnak alakítani, abban is. Támogatnánk, ha jönne egy olyan politikai erő, amelyik leválthatja a jelenlegi kormányt. Ideális esetben 2014-ig el lehet jutni odáig, hogy az emberek megértsék, miért fontos, hogy elmenjenek szavazni. Hogy a politikát ne rajtuk kívül álló dolognak tekintsék, hanem ők maguk csinálják: szavazataikkal, protestálásukkal. Fel kell ébreszteni Magyarországot a politikai apátiából, hogy észrevegyék: a hatalom mai lépései milyen hatással lesznek későbbi életükre. A rendvédelmiek korkedvezményes nyugdíja tipikusan ilyen eset. Azon lehet vitatkozni, hogy az emberek elmenjenek-e negyvenévesen nyugdíjba vagy sem. De arról nem lehet vitázni, hogy visszamenőleg el lehet-e venni valakitől a nyugdíját. Az emberek tudatába kell vésnünk: ha ez megtörtént a rendvédelmiekkel, akkor bárkivel megtörténhet. Ők teljesítik a megállapodás rájuk eső részét, a politika pedig kisemmizi őket. Ha felnyitjuk az emberek szemét, akkor a legfontosabbat elértük.

Igen ám, de a civil világnak is a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint kell játszania.

A hatalom csak látszólag játszik a parlamenti játékszabályok között. A demokrácia normális működéséhez hozzátartozik, hogy minden döntést egyeztetésnek kell megelőznie az érdekelt felekkel, a pártpolitikán kívüli szakmai szervezetekkel. Ez erősebb jog, mint az a mostani gyakorlat, hogy egy névtelen parlamenti képviselő megkapja a feladatot: gyorsan adjon be törvényjavaslatot egyéni képviselői indítványként, mert akkor nincs szükség a törvénykezést megelőző hosszadalmas egyeztetésre. Így születnek a senkivel nem konzultált, egynapos törvények. A hatalom, a törvénykezés most úgy működik, mint egy cunami: elindul, mindent letarol, viszi magával a hordalékot a partra. De amikor majd visszahúzódik, a törmelék ott marad. Bármikor lesz is a kormányváltás, ez a törmelék ott marad. Nem mindent kell majd takarítani, de hogy az Orbán-cunami nyomainak eltüntetése hosszadalmas és fájdalmas folyamat lesz, az bizonyos.

Egy Facebookon született mozgalom számára mit jelent a web?

Az internet fantasztikus eszköz. Világtendencia, hogy az információs világot a web, illetve a web2 kezdi uralni, hisz mindennél gyorsabban tud reagálni. Olyan információkat tudunk közvetíteni, amelyekhez nem jutnak hozzá az emberek az MTI-kiszolgálta orgánumokból. Kvázi gerillamédiaként kell használnunk a netet. Ezért figyelünk árgus szemekkel arra, hogy a hatalom milyen módon kívánja a web2-t (a blogokat, a Facebookot) befolyásolni, szabályozni, elhallgattatni.

Van-e olyan érzésük, hogy figyelik önöket?

Igen. De nem nagyon foglalkozunk vele. Persze tragikus, ha valakinek el kell gondolkodnia azon, mi lesz a munkájával, ha kimegy egy tüntetésre. Sokaktól halljuk: támogatlak titeket, de szeretnék a háttérben maradni, mert munkát keresek. Nem írok alá egy blogbejegyzést, mert kormányhivatalban dolgozom. Kirúgnak, ha kiderül.

Kiszolgáltatottak. Mit kellene tenniük?

Ordítani kell! Akár jobbos, akár balos, ordítani kell. Egyre több embernek üvölteni. A többség szemlesütve nézi ezeket a történeteket: „Hál’ istennek nem velem történt meg!” De egyszer mindenkivel megtörténhet. És akkor ki ordít érte?

Mekkora a magyar társadalom demokratikus deficitje?

Nagy gát a demokratikus gondolkodás hiánya. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. Az országgyűlési választások eredménye is ennek volt hű tükre. Nem csak az előző nyolc év kormányzásáról, hanem egy hosszadalmas folyamatról van szó. Ez kiderült 2010-ben amikor egy kormányprogram nélküli párt nyert kétharmados többséggel. Egy friss példa a munka törvénykönyve körüli módosítások ügye. Az emberek többsége azt mondja: ott vannak a szakszervezetek, tiltakozzanak. Nem jut eszükbe, hogy a munka törvénykönyvének megváltoztatása minden munkavállalót érint. Ha a kormány szűkíti a szakszervezetek lehetőségeit is, azzal a magyar demokráciát szűkíti. Ezért legfontosabb célunk, hogy erősítsük az emberekben a demokráciatudatot. Eljuthatunk oda, hogy az emberek beszámoltassák a képviselőket, számon kérjék rajtuk az ígéreteiket. S ha nem teljesítették azokat, akkor visszahívják őket. A civil politizálás nem merülhet ki abban, hogy négyévente azzal szavaz valaki, hogy nem megy el szavazni.

Három év elegendő erre?

Az LMP és a Jobbik is viszonylag későn indult, mégis bejutott. Ez ugyanolyan tünetjelentés az ország demokratikus állapotáról, mint a Fidesz kétharmados győzelme.

Nem rossz üzenet az LMP kudarca?

Az LMP szerencsétlensége, hogy túl korán jött. Ha a választások után fél évvel lép porondra, amikorra kiderült, milyenek is valójában Orbánék, most jóval nagyobb ereje lenne. De ezzel a helyzettel már nem tud mit tenni. Az LMP szakpolitikai üzenetei nem kristálytiszták. Ráadásul, a budapesti értelmiségnek készült párt. Mi szeretnénk lefedni az egész országot, hisz a demokrácia iránti vágy az egész országról szól. És szól a munkanélküliségről, a regionális leszakadásról, a vidékfejlesztésről, a cigányok problémájáról. Nem Budapesten dől el minden.

Hogyan tervezik a következő egy évet?

Július 2-án, a Margit-szigeten pokrócos pikniket szervezünk, s az ilyen típusú találkozókat szeretnénk időről időre megismételni. Párbeszédköröket tervezünk az ország különböző pontjain, ahol helyi ügyeket is megvitatnánk. Egy asztalhoz ültetünk különböző ideológiák alapján álló szakembereket, ahol csak a szakmai érvek számítanak, függetlenül a pártszimpátiáktól. Temérdek flashmob ötletünk van, különleges, figyelemfelkeltő díjakat szeretnénk alapítani. Aztán jönnek a kétharmados törvények. Felgyorsul a törvénykezési henger. Hosszú, forró őszre számítunk. Ha kell, újra elővesszük a protestálás eszközeit, és kimegyünk az utcára.

Látványos volt a jelenlétük a bohóctüntetésen.

Együttműködünk a rendvédelmiekkel, a pedagógusokkal és általában a szakszervezetekkel. A bohóctüntetéshez a kreatív részt mi adtuk. Mi állítottuk fel a szavazófülkét, mi készítettük a szavazólapokat. Segítünk bárkinek, aki a demokráciáért lép fel. De rettenetesen szétforgácsolódott a magyar munkavállalói érdekképviselet. Lehangoló volt látni áprilisban, hogy hány apró tüntetés volt az új alkotmány ellen, ahelyett, hogy egy nagy, mindenkit magában foglaló demonstrációt szerveztek volna. Persze mi sem tüntetnék szívesen a Jobbikkal. A bohóctüntetésen is megjelent néhány árpádsávos zászló. De ott volt több tízezer ember, akit ez egyáltalán nem érdekelt, mert az ügyért mentek oda. Fontos, hogy legyenek olyan ügyeink, amelyeket világnézettől és pártszimpátiától függetlenül tudunk támogatni.

A kormány a szakszervezeteket azzal vádolta, hogy céljaik nem érdekvédelmiek, hanem politikaiak.

Ma már minden politika. A kormány mindenkiben ellenséget lát. De ha mindenki „szegény” kormány ellen van, akkor hol vannak a támogatóik? Valószínűleg a fülkékben ragadtak. Számtalan telefonfülke és Toitoi WC felirata kért már elnézést a fülkeforradalomért.