Négymillió fals hívás érkezik évente a 112-es segélykérőre

2018. szeptember 14., 12:12

Szerző:

A rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem arra kéri az embereket, hogy csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat. Erről közösen tartott sajtótájékoztató a három szervezet pénteken Budapesten.

Rendőrség, mentők, katasztrófavédelem: csak valódi veszél Csak valódi veszély esetén hívjuk a 112-őt
Fotó: Varga György

Azért hívják fel erre a figyelmet, mert a 112-es számra évente érkező mintegy ötmillió hívás közül négymillió nem igényel beavatkozást – ez az arány már öt éve változatlan –, a fals hívások viszont a valóban beavatkozást igénylő helyzetek kezelésétől vonják el a kapacitást – hangzott el.

A sajtótájékoztatón bemutattak egy kisfilmet, amelyben az egyik bejelentő fára repült madarakhoz, a másik egy elromlott bojlerhez riasztja a tűzoltókat, egy harmadik pedig azért kér segítséget, mert elfelejtette a telefonja PIN-kódját. Annak alátámasztására, hogy ezek mennyire valós helyzetek, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lejátszott néhány, a 112-re érkező hívásról készült felvételt. Ezeken például fára szorult kismókus miatt, illetve bódé tetején rekedt papucs miatt kértek segítséget.

A szóvivő elmondta, terveik között szerepel, hogy a 112-es segélyhívó használatát tudatosító foglalkozásokat tartanak a közoktatási intézményekben is.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Igazgatója hangsúlyozta, hogy a 112 azért hasznos a mentők számára, mert kiszűri azokat a hívásokat, amelyekkel nincs dolguk, így több energia jut a valódi feladatellátásra. Ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy feleslegesen ne terhelje a segélyhívó központokat – mondta.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője ugyancsak hasznosnak nevezte a segélyhívó központok működését, hiszen onnan már valóban csak azok a riasztások jutnak el hozzájuk, amelyek a katasztrófavédelem beavatkozását igénylik.

Arra is felhívta a figyelmet: a gyors beavatkozás egyik feltétele, hogy a bejelentők betartsák a protokollt. Vagyis elmondják a nevüket, a káreset pontos helyszínét, illetve pontosan beszámoljanak arról, hogy mi történt.

A fals hívásokról videó is készült:

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.