Négyezermilliárd forintból fejlesztik a közúti és a vasúthálózatot 2022-ig

2017. október 26., 11:29

Szerző:

Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer két sávosra bővítésének alapkőletételén. Mosóczi László elmondta, hogy a következő években összesen 2500 milliárd forintot fordítanak a közúthálózat fejlesztésére, a tervbe vett kilencszáz kilométernyi autópálya, autóút és gyorsút elkészültével Magyarország új szintre lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében. A forrásmegoszlásban az uniós források irányából a hazai költségvetési vállalások felé folyamatos az elmozdulás – fűzte hozzá. Kiemelte, a 83-as út Győr és Pápa közötti fejlesztése a pápai reptér NATO-bázissá válása miatt vált sürgetővé. A fejlesztés első üteme, a Győr bevezető szakaszának kétszer két sávosra bővítése jövő év nyarára befejeződik. A beruházás összköltsége mintegy másfél milliárd forint. 

Pápa és Győr között a településeket elkerülő új nyomvonalon 36 kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út épül, fizikai elválasztóval. Ennek ideiglenes forgalomba helyezése várhatóan 2022 nyarán lesz. 

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentősen megugrott a teherforgalom az M1-es autópálya és Rajka között, így az eredetileg is autópályának tervezett gyorsforgalmi utat kétszer két sávossá fejlesztik. Ennek a beruházásnak a része a rajkai határátkelő akadálymentesítése. A munkálatok várhatóan 2019 második felében fejeződnek be. 

Az M1-es sztrádának az M0-ás csomópont és az M19-es csomópont közötti szakaszának mindkét irányban három forgalmi sávra bővítésének közbeszerzési eljárása várhatóan még ez év végéig megjelenhet.

Mosóczi felidézte, hogy a megyében az elmúlt években megépült az M85-ös gyorsforgalmi út Győr és Csorna között, az M85-M86 Csornát elkerülő út első üteme, az M86 Csorna és Hegyfalu közötti szakasza, valamint a 813-as út első két üteme. Az M85-ös út Csornát elkerülő második üteme és a 813-as út harmadik, befejező szakasza várhatóan jövőre készül el.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Veszprém megye négyes számú választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a biztonság került előtérbe a 83-as út tervezése során. A két város között normál körülmények között, biztonságosan és gyorsan lehet majd közlekedni. 

Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Győr bevezető szakaszának bővítése és felújítása a tervek szerint halad, év végére elkészül a két turbó  (többsávos) körforgalom az M1-es sztráda le- és felhajtójánál. A fejlesztéssel megnő az út áteresztő képessége. 

Mayer András, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a műszaki paramétereket ismertetve elmondta, hogy a győri bevezető szakasznál egy kilométer hosszan a meglévő kétszer egy sávos útból kétszer két sávos készül. Az autópálya és a 83-as út keresztezésénél a meglévő, valamint a Mérföldkő utcánál található csomópontokat úgynevezett turbó körforgalmú csomóponttá építik át. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli irányából Pápa felé közvetlen ág épül ki, a sztráda hídja alatt pedig a 83-as utat kétszer két sávra szélesítik ki. Az új nyomvonalon elkészülő, 36 kilométeres szakaszon egyebek mellett hat külön szintű csomópontot és két turbó körforgalmat alakítanak ki. A szakaszon a megengedett maximális sebesség az óránkénti 110 kilométer lesz. Simon Róbert Balázs, a megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy ilyen mértékű állami közúti beruházás Győr térségében a rendszerváltás óta nem volt. Gyopáros Alpár, Rábaköz fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az M85-ös gyorsforgalmú út Csorna és a soproni országhatár közötti szakaszának előkészítése már folyamatban van.