Negyedmilliárd forintot kapott Pintér Sándor volt cége tavaly az MTVA épületének őrzéséért

Nem olcsó védeni a köztelevíziót a galád ellenzéki képviselőktől.

2019. április 2., 15:54

Szerző:

Negyedmilliárd forintért őrizte tavaly Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Zrt. az MTVA, vagyis a közmédia központjának épületét – írja a hvg.hu.

A portál közérdekű adatigényléssel kérte ki az adatokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól (KEF). A három évre szóló, 26 milliárd forintos keretszerződés nyerteseit 2017 végén hirdették ki. A pénzért cserébe a KEF ingatlanjaiban kell őrző-védő, valamint recepciós szolgáltatásokat nyújtaniuk a cégeknek. Az MTVA épülete is ezen ingatlanok közé tartozik, az egyik nyertes pedig a Civil Zrt., amely 2010-ig Pintér Sándor tulajdonában volt.

A Civil Zrt. akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor kiderült, hogy ennek a cégnek az emberei is ott voltak, amikor tavaly decemberben ellenzéki képviselők bementek a köztévé székházába, hogy beolvassanak egy 5 pontból álló petíciót. Hadházy Ákost és Szél Bernadettet kidobták az épületből, Varju Lászlót pedig leteperték a földre a biztonságiak.

Fotó: Facebook/Szél Bernadett

A KEF a portál adatigénylésére közölte, hogy a közmédia épületében Pintér volt cége személy- és vagyonőrzési feladatokat, valamint recepciós szolgáltatást végez, ellenértékként a keretszerződés terhére 2018. évre mindösszesen 259.484.368 forintot fizettek ki a Zrt. részére.

Azt is elárulták, hogy eddig a nyertesek az összes ingatlanban végzett munkáért 9,8 milliárd forintot kaptak a keretösszegből. Hozzátették, hogy ez szinte a teljes kormányzat több száz fővárosi, illetve vidéki ingatlanjainak személy- és vagyonőrzési feladatait, valamint recepciós szolgáltatásait tartalmazza.

Arra a hvg.hu nem kapott érdemi választ, hogy a Civil Zrt. a negyedmilliárdon felül mennyi pénzt kapott a 9,8 milliárd forintból.

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.