Nincs protokoll arra, mit tegyünk, ha pozitív lett a gyógyszertári tesztünk

Pedig patikákban is hozzájuthatunk az önellenőrzésre szolgáló koronavírus-tesztekhez.

2021. szeptember 15., 17:27

Szerző:

Sokféle tévhit kering a közbeszédben a koronavírus-tesztekről, pedig a negyedik hullám megérkeztével kiemelkedő fontossággal bír, hogy a tüneteket észlelők hogyan tesztelik magukat. A különböző magán-, illetve állami laborokon keresztül indokolt esetben akár ingyen is teszteltethetünk, azonban sokan az önellenőrzésben látják a megoldást az ingyenes lakossági tesztek hiányában.

Dr. Gyarmati-Vörös Kinga, a Magyar Gyógyszerészi Kamara budapesti szervezetének alelnöke, az országos kamara kommunikációs bizottságának tagja megerősítette, hogy hazánkban jelenleg kétfajta, önellenőrzésre szolgáló koronavírus-teszthez juthatunk hozzá a gyógyszertárakban. Az antigén-teszt orrból, illetve nyálminta alapján mutatja ki, hogy aktuálisan fertőzöttek vagyunk-e, míg az antitest-teszt során vérből vett minta alapján tudjuk ellenőrizni, átestünk-e már a koronavírus-fertőzésen. Ez utóbbi esetében 10-14 nappal a fertőzés után mutatható ki az eredmény.

A szakember azonban hangsúlyozta: bár sokan arra vásárolták ezeket a teszteket, hogy oltás után megnézzék, kialakult-e már a kellő ellenanyag-szint, erre nem igazán alkalmasak.

A patikákban professzionális tesztekhez is hozzá lehet jutni, azonban ezeket csak az egészségügyi személyzet számára adhatják ki – alkalmazásuk ugyanis szakértelmet igényel. A PCR tesztek mintavétele orrból és garatból történik, erre kiképzett szakszemélyzet által. A PCR-tesztek már csak azért sem lehetnek közhasználatú termékek, mert az ott levett eredményeket laborokban dúsítják, ezért is tart 12-24 óráig a valós eredmény kimutatása – tudtuk meg Dr. Gyarmati-Vörös Kingától. 

„Az önellenőrzésre szolgáló tesztek esetleges pozitív eredménye után az érintettekre van bízva, hogy jelentik-e fertőzöttségüket a hatóságnak, és a háziorvosuknak”

– jelentette ki Gyarmati-Vörös. Hozzátette: sok esetben tapasztalták, hogy pozitív teszteredménnyel rendelkezik egy beteg, és elakad, hogy ebben az esetben mit is kell csinálnia. A gyógyszerészeknek ugyanis nincs lehetőségük jelenteni az NNK felé a beteget, a gyógyszertáraknak semmiféle eljárásrendjük nincs ebben a kérdésben – tette hozzá. A koronavírus-tesztek magas áráról szólva a szakértő úgy nyilatkozott, hogy a patikában kapható tesztek esetében a kormány nem határozott meg hatósági árat.

„A forgalmazók határozzák meg ezeknek az orvostechnikai eszközöknek az átadási árát Magyarországon. Hatósági árat a kormány egyedül a PCR tesztek esetén vezetett be, 2020 szeptemberében” – jelentette ki.

Az NNK megkeresésünkre az alábbi választ adta: „Az önmintavételezéssel végzett tesztek eredménye nem hivatalos. A beteg a pozitív teszt eredményét ha jelzi a háziorvosánál, ő laboratóriumi vizsgálatot kezdeményez, és annak eredménye lesz a mérvadó. Az önmintavételezéssel végzett teszt pozitivitása esetén a háziorvos felkeresése és az önkéntes karanténba vonulás egyéni felelősség.” A koronavírus-tesztek árával, és a gyógyszertárak jelentési kötelezettségével kapcsolatban megkerestük az operatív törzset is, azonban cikkünk megjelenéséig válasz nem érkezett. 

(Kiemelt kép: Koronavírus tesztelés Terézvárosban 2021. február 13-án. Fotó: Dimény András / 168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.