Navracsics nagyratörő tervei

A tervek szerint növelik jövőre a bíróságok és ügyészségek költségvetési támogatását, hogy javítsák az igazságszolgáltatás hatékonyságát. Az ügyészségekre szánt keret az előző évekhez képest átlagosan hárommilliárd forinttal nőne 2011-ben, emellett még egymilliárd forintot biztosítanának egy olyan munkacsoport létrehozására, amely kifejezetten korrupciós ügyekkel foglalkozna – közölte Navracsics Tibor.

2010. november 30., 16:09

A bíróságok összesen hárommilliárd forint plusz támogatásra számíthatnak jövőre, amelyből személyi és technikai feltételeiket javíthatnák az eljárások gyorsítása érdekében, ha a parlament elfogadja az erről szóló javaslatot – jelentette be a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Transparency International keddi rendezvényén Budapesten.

A versenyképesség egyik legnagyobb akadálya a korrupció, de nem csak Magyarországon és nem csak a politikában. A korrupciónak komoly romboló hatása van, mert a demokrácia szívét, a bizalmat támadja meg – fogalmazott a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az elmúlt években megduplázódott itthon azon feljelentések száma, amelyeket korrupciós ügyekben tettek az ügyészségen. Míg 2002-ben 7304 ilyen feljelentés érkezett, addig 2009-ben 19 757. A Központi Nyomozó Főügyészségen súlyosabb korrupciós ügyekben 135 feljelentést tettek 2005-ben, 446-ot 2009-ben és 567-et 2010 novemberének végéig – sorolta az adatokat Navracsics Tibor.

A miniszter szerint a korrupcióellenes harcban a mostani intézményeket nem használják ki kellően. Ezért először az intézményrendszer hatékonyságát kell felülvizsgálni, csak ezután érdemes antikorrupciós programokról gondolkodni - számolt be a

HírTV.

A kormány arra számít, hogy a tavasszal indult közigazgatási reformmal, az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének visszaállításával és a január elsejétől működő kormányhivatalokkal jelentősen tisztul majd az államigazgatás, emellett egyszerűbbé válik az ügyintézés. A gazdaság területén pedig az egykulcsos adó bevezetésével segíthetik a szürkegazdaság fehérítését, ha ehhez szigorú ellenőrzés is társul.

A korrupció esetében nemcsak a bűnüldözés hiányosságai jelentenek gondot, hanem a meglévő eljárások elhúzódása is, ezért is javítanák jövőre plusz pénzzel az igazságszolgáltatás hatékonyságát. Az ügyészségek összesen 55 új munkatársat vehetnének fel abból az egymilliárd forintból, amelyet az antikorrupciós munkacsoport létrehozására biztosítanának a jövő évi költségvetésben. Emellett hárommilliárd forinttal növelnék az ügyészségi ágazat általános támogatását, és ugyanennyivel a bíróságokét: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács oszthatná el a pénzt a személyi és tárgyi feltételek javítására. Az anyagi támogatással a miniszter szerint erősíthetnék az igazságszolgáltatás függetlenségét. A tervek között szerepel az is, hogy még idén benyújtanak a parlamentnek egy olyan csomagot, amellyel egyes eljárási törvényeket módosítanának, szintén a gyorsítás érdekében.

Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy az új alkotmányban a mostani alapintézményeken és a politikai intézményrendszeren nem kívánnak változtatni. Újdonság lesz viszont az alaptörvényben egyebek mellett a közpénzügyekkel foglalkozó fejezet, és változhat például az egyes jogok felsorolása.

A miniszter elmondta azt is, hogy módosítják majd a közbeszerzési törvényt, mert az most Európában az egyik legbonyolultabb, túlszabályozza a közbeszerzési folyamatot, és ezzel jól mutatja a magyar társadalmon belüli alacsony bizalmi tőkét. Terveik szerint később új közbeszerzési törvényt nyújtanak be a parlamentnek. Megkezdik a közeljövőben egy új lobbitörvény kidolgozását is, miután a régit hatályon kívül helyezték, mert az Navracsics Tibor szerint álszent és működésképtelen volt.