Nagykörút: minden ötödik bolt zárva van

Talán még az 1980-as években sem volt ennyire lepusztult a Nagykörút, mint napjainkban.

2023. január 3., 12:49

Szerző:

A Nagykörút sok tekintetben nem változott sokat az elmúlt 30-35 évben, hiszen régen sem sikerült kihozni belőle azt a potenciált, ami egyébként benne van (vesd össze: Bécs, Ring), de ennyire lepusztult talán nem volt még az 1980-as években sem. Akkoriban – a plázakorszak előtt – legalább részben volt egyfajta sétáló-bevásárlóutca funkciója, és mivel a színházak mellett a multiplex korszak előtt még tele volt mozikkal, illetve könyvesboltokkal is, legalább arra lehetett gondolni, hogy itt valamiféle kulturális időtöltés előtt és után szolgálja ki a kiskereskedelem a fogyasztókat – írja összeállításában a G7.

A leggyakoribb üzletípus az üres-kiadó bolt

A portál által végzett felmérésben csak olyan üzleteket vettek sorba, amelyeknek közvetlen portája van a körútra, ilyenből jelenleg 662 van a Nagykörút pesti szakaszának két oldalán. Az adatban tehát nincsenek benne például azok az üzletek, amelyeknek a címe az Oktogonon vagy a Nyugati téren van, és azok sem, amelyek a kapualjakban, a belső udvarokon vagy főleg a házak emeletén vannak, még akkor sem, ha van a körútra néző kirakatuk.

Mint írják: az összkép egészen siralmas: a 662 helyből jelenleg 129 üresen áll. Ez azt jelenti, hogy ma a Nagykörút klasszikus, pesti szakaszán messze a leggyakoribb üzlettípus az üres-kiadó bolt, jelenleg minden ötödik kong az ürességtől.

Jól látszik egyébként, hogy rengeteg a nemrég bezárt üzlet, sok esetben még kint van a dekoráció, akár még bentről sem vitték el a berendezéseket. Pedig az inflációs hullám keresletcsökkentő hatása még csak nemrég vált általánossá a piacon, a fekete leves java még hátra lehet.

A működő üzletek közül étteremből van a legtöbb, ezt követik az italt áruló helyek (bárok, kocsmák és italboltok), majd az élelmiszerboltok jönnek a sorban.

Ebben sok meglepő nincs, az viszont inkább elgondolkodtató, hogy a sorban ma már a fodrászok és a pénzváltók jönnek, ezekből jóval több van, mint például ruha- vagy cipőboltból. Könyvet ma már mindössze csak hat helyen lehet kapni.

A lap szerint a pesti Nagykörút viszonylag barátságos, élhetőbb része még mindig a Teréz körút Oktogon körüli szakasza, illetve a Szent István körút Jászai Mari tér közeli része. A Ferenc és József körút hosszú szakaszai továbbra is mélypontok egy sétánál, még annak ellenére is, hogy a Corvin negyed, illetve a Rákóczi tér ma sokkal rendezettebb, mint 30 éve volt – írja a lap.

 (Kiemelt kép: Blaha Lujza tér. Fotó: BKK)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.