Nagy Feró úgy véli, Orbán Viktor átvette a dumáját

Nagy Feró már egy évvel ezelőtt megmondta, amit Orbán Viktor. 

2024. március 16., 12:19

Szerző:

„Orbán Viktor átvette az én dumámat. Ezelőtt egy évvel megmondtam, nem kell szórakozni Brüsszellel, hanem el kell foglalni és Európát át kell alakítani olyanra, amilyen nekünk is tetszene” – ezt Nagy Feró, a Beatrice frontembere mondta a Blikknek, kommentálva a kormányfő pénteki szavait.

 Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum előtt tartotta meg március 15-i ünnepi beszédét, melyben egyebek között úgy fogalmazott, „ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, nincs más választásunk, el kell foglalnunk Brüsszelt”. Azt is megjegyezte, „mi magunk fogjuk megcsinálni a változást az Európai Unióban” – írja a Népszava

Orbán Viktor: Becsaptak bennünket, ideje, hogy fellázadjunk 

Tudjuk, hogyan rendezzük át az Európai Uniót, itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék – jelentette ki a miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt tartott március 15-i ünnepi beszédében.

„1848 márciusában Európa lángokban állt, vér folyt a fővárosok utcáin, Bécsben barikádokon harcoltak. Mit csináltak a magyarok? Verset írtunk, 12 pontot szerkesztettünk, átsétáltunk Pestről Budára, az volt az első Békemenetünk. Puskalövés nélkül kiszabadítottuk a politikai foglyokat, színházba mentünk, estére győztünk. Kilenc hónapra rá pedig megszületett Petőfi Zoltán” – jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum előtt tartott március 15-i ünnepi beszédében.

 „A magyar forradalom nem romboló – folytatta – hanem építő, nem tagadó, hanem alkotó, igaz, és szép. És a végén nem halál, hanem élet sarjad belőle – ilyen a forradalom, ha magyar fiatalok csinálják – fogalmazott. Majd kiemelte, nem az a kérdés, milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, hanem hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra. Valójában ezen múlik minden” – szögezte le.

A kormányfő úgy vélte, a márciusi ifjak szülei tudták, haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. A magyar hazát csak és kizárólag polgárai szeretete, a szívek ereje tartja fent – mondta Orbán Viktor. Ám szerinte ma a nyugati világban emberek milliói gondolják azt, és élnek úgy, mint aki a semmiből jön, és a semmibe megy. Ezért nincsenek, és meggyőződésük szerint nem is kell tekintettel lenniük semmire és senkire. Háborúkat robbantanak ki, országhatárokat rajzolnak át, „sáska módjára legelnek fel mindent” – fejtegette a miniszterelnök. Azonban – hangsúlyozta – mi jövünk valahonnan, tartunk valahová, mindent az elődeinktől kaptunk, amink van. Nálunk a szabadság nem öröm vagy szenvedés, bennünket nem tesz szabaddá, ha mindenki azt csinál, amihez kedve van – mondta, és leszögezte, nekünk ez kevés.

„Nekünk a szabadság az, ha olyan hazát építhetünk magunknak, ahol nincs a fejünk felett semmiféle háziúr. Ezért rajtunk kívül senkinek sem fontos, hogy fennmaradjon a világban az, ami magyar” – közölte Orbán Viktor. A kormányfő szerit mi tudjuk, a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája. „A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk” – szögezte le a miniszterelnök.

„A nyugati világban – közölte a miniszterelnök – azt is képzelik, hogy az ember csak úgy van, magában, kizárólag az ő szabad választásán múlik, melyik államnak lesz a polgára, ő dönti el, fiú lesz vagy lány, a család az, amit csak kitalál magának, a haza pedig csak működési terület.” „Mi magyarok ebben nem hiszünk, tudjuk, ha egyedül állsz a világban, nem szabad vagy, hanem magányos” – mondta. Hozzátette, a március 15-ei fiatalok azt kiáltották világgá, hogy mi, magyarok társak vagyunk, nem csak a barátságban és a családban, hanem a hazában is.

(Kiemelt képünkön: Nagy Feró. Fotó:Instagram)