Nagy Feró a Kossuth-díjról: akik kritizálnak, nyüszítsenek

Szerinte, az állami kitüntetés Isten ajándéka. 

2021. augusztus 23., 08:32

Szerző:

Nagy visszhangot hozott, hogy Nagy Feró végül augusztus 20-án átvehette a márciusban beígért Kossuth-díjat a magyar kormánytól. A legrangosabb állami kitüntetés miatt ért kritikákról a Beatrice frontembere a Borsnak nyilatkozott. A díj miatt kritikusairól kemény vélemény fogalmazott meg. Elmondta, azok akik nem abba a körbe tartoznak, akiktől tapsot és üdvrivalgást kapott nekik csak a nyüszítés maradt osztályrészül. 

Nagy Feró a bulvárlapnak bevallotta, nagyon jó érzés volt átvennie a díjat, mert óriási tapsot és üdvrivalgást váltott ki az emberekből. „Persze tudom, hogy vannak, akik nem ebbe a körbe tartoznak, és sírnak a Kossuth-díjam miatt, de nekik az a dolguk, hogy nyüszítsenek” – jelentette ki, hozzátéve: a rosszindulatú kommentek már régóta leperegnek róla. 

A frontember kiemelte, a támadások inkább politikai töltetűek, de nem hallja meg. „Ezek az emberek sem en­gem, sem a munkásságomat nem ismerik. Felületesen kö­vették a pályámat, tudják, hogy létezem, egy balhés csávónak tartanak, és ennyi. Ma már ezen könnyedén túllépek. Mindig azt kell megnézni ilyenkor, ki kritizál. Ha egy „senkiházi”, sikertelen személy mondja, engem nem érdekel. Ha mindezt egy igazán híres, és olyan ember kérdőjelezné meg, aki letett valamit az asztalra, lehet, hogy meghallgatnám, és elgondolkodnék azon, igaza lehet-e.” – Nagy Feró mindenkinek csak annyit üzent: Tessék utánam csinálni, írni kell 40–50 jó nótát, és más is megkaphatja. Hálát adok az Úristennek, hogy ezt elintézte ne­kem”. 

(Fotó: Dimény András / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.