Nagy a titkolózás a külügynél a lélegeztetőgépek beszerzését illetően

Csak úgy eltűnt 517 milliárd forint a külügy összesítéséből. 

2021. október 6., 11:53

Szerző:

113 oldalas költségvetési beszámolót tett közzé a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), azonban ebben egy szó nem esik a tavalyi év folyamán rendkívül túlórázottan beszerzett lélegeztetőgépekről. Így tehát nem tudni, kinek fizetett ki a külügyminisztérium 517 milliárd forintot abból az 559 milliárdos keretből, amelyet a külképviselet pluszforrásként kapott, orvosi eszközök beszerzésére. Az előbbi összeg egyébként a magyar bruttó hazai össztermék (GDP) egy százalékának felel meg. 

A Népszava arról ír, hogy olyan, mintha a külügyminisztérium nem is akarna számot adni a túlárazott lélegeztetőgépek beszerzéséről – amelyeket a magyar állam szinte háttér nélküli magyar és malajziai cégek közbeiktatásával szerzett be, jellemzően Kínából. Ezt kifogásolja a Transparency International Magyarország (TI) is, akik a héten bejelentették: bírósághoz fordul a lélegeztetőgép szerződések ügyében, ugyanis a KKM a civil szervezetnek adatigénylésére sem adta ki a beszerzésekkel kapcsolatos iratokat. Hangsúlyozták továbbá, hogy a külügy nemcsak a zárszámadási törvényben titkolózik, de elzárkózik a szerződések nyilvánosságra hozatalától is. 

(Kiemelt képünk illusztráció: A Csehországnak adományozott lélegezetőgépeket pakolják egy kamionba Gödöllőn 2020. október 25-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.