Feloldják az egészségügyi létszámstopot, ami állítólag nem is volt

2019. november 15., 13:21

Szerző:

Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség pénteki konferenciáján azt mondta, úgy tudja, a kórházak fenntartásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója levelet küldött a kórházaknak, amiben elnézést kér a riadalomért. Hangsúlyozta, hogy a létszámstop csak a közigazgatásra érvényes, a közszférára nem – írja a 24.hu.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke megerősítette, hogy 8:55-kor megérkezett a levél a kórházakhoz arról, hogy feloldják a létszámstopot.

Közölte azt is, hogy valószínűleg az elmúlt napok bizonytalansága miatt a kórházak sok olyan potenciális dolgozót veszítettek, akik nem várták meg a helyzet tisztázását.

Fotó: 168 Óra archív

A Népszava kedden írta meg, hogy miközben egyre nagyobb az orvos- és ápolóhiány, nem vehetnek fel új embereket az igazgatók a fenntartó utasítása alapján. Ezzel gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben.

 

A 24.hu birtokába került az erről szóló kormányhatározat, amely nem titkos, de nem is nyilvános. Ebből az derül ki, hogy a teljes közszférában november 6-tól létszámstopot rendeltek el. A tiltás kiterjedt a minisztériumoktól és az állami cégektől kezdve a rendőrségen keresztül egészen az egészségügyig. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a létszámstop csak a közigazgatásra vonatkozik, az egészségügyre nem.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.