MSZP: A kormány átverte Budapestet

A párt budapesti szervezetének MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a napokban újabb határidő járt le, a budapesti közösségi közlekedés azonban „továbbra is a szakadék szélén tántorog”.

2013. július 24., 11:23

Az ellenzéki párt azt írta: a kormány még annak a tízmilliárd forintnak is csak egy részét utalta át a fővárosnak, amelynek már júniusban Budapest kasszájában kellett volna lennie. A BKV működéséhez elengedhetetlenül szükséges összeg fennmaradó részéről semmit sem tudni, ahogy annak a hétmilliárdnak a sorsáról sem, amelyet július 15-ig ugyancsak át kellett volna már utalni – olvasható a szocialisták közleményében, amely azt is megjegyezte: az augusztusban esedékes további hétmilliárd forintról már „beszélni sem érdemes”.

Az MSZP álláspontja szerint a kormány és a főváros közötti korábbi egyeztetések eredménye a „nullához közelít”. Úgy fogalmaztak: a jelenlegi városvezetés felelőtlenségét mutatja, hogy úgy kötötte meg a Budapesti Közlekedési Központtal a közszolgáltatási szerződést, hogy annak fedezete még ma sem áll a rendelkezésére.

Tarlós István főpolgármester június elején jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy arról állapodott meg a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, hogy a költségvetési törvényben a közösségi közlekedésre eleve biztosított 10 milliárd forintos támogatást júniusban megkapják. Hozzátette: a főváros a feladatra további hétmilliárdot kap július 15-éig, és még hétmilliárdot augusztus 15-éig.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.