Moszkva tér

Gödör volt, gödör lett újra. A tehetetlenség, a pénztelenség, a politikai megosztottság bibliai verme. Húsz éve visszhangozzák városvédők, képviselők, polgármesterek, hogy a Moszkva tér Buda szégyene, légszennyezési és közegészségügyi csőd, a kosz, a rendezetlenség, a közlekedési káosz esszenciája. Három kerület, négy önkormányzat (I., II., XII., városháza) hadakozik a legendás „Széllkalef” sín- és betondzsungelében. Szanálnának, spekulálnának, eladnának. A sovány eredmény: elkelt a Postapalota, megszűnt a Kis Posta (büfé) és „Bandi könyves kioszkja” (ma Wass Albert, roskadásig). Már csak az óra áll a téren, a randihely. Innen indultunk.

2010. július 24., 17:08

– Mit mond? Hogy milliárdok? Ön szerint elég lenne ennyi a Moszkva tér szanálásához? – szörnyülködik egykori városházi pénzügyi szakismerősünk.
– Kevés? – riadozunk.
– Tízmilliárdokban számoljon! Tízmilliárdok kellenének csak a közlekedési káosz felszámolásához.
A tér építészetileg valóban zavaros, és persze emlékekkel teli. A Moszkva téri galeriper (1965), a legendás 39-es a Zugligettől a Köztársaság térig, a véres februári „kitörés” tízezer halottja. „A Moszkva” kölyökkorát éli, de máris tekintélyes múltja van.
– Miért ne lenne zavaros a tér? – kérdezi Ráday Mihály, akit szintén gyerekkori élmények kötnek a Kalefhoz. – Ahány kor, annyi stílust ötvöz. A Retek utca (II. kerület) és a Krisztina körút (XII.) felőli részen alacsony, kisvárosias épületek állnak.
A Vár előterében (I.) bérpaloták, beépített foghíjak. A Köztársaság tér „kiürítése” után egy ideig itt bérelt irodaházat a Gyurcsány vezette MSZP is. Középen a metró kubista betonszarkofágja (1972), a Várfok utca felett a Postapalota tömbje (1925). Ráday kétféle értelemben is „vonzónak látja” a tér bizonyos szegleteit. A Városmajor felőli oldalon kívánatos lakni, és – ha telekspekuláns lenne – „kívánatos volna” a kis házsort lebontani és „fejleszteni”.

– Hogy vasbeton irodaházfalat vonjanak a tér és a park közé?
– Na ez az, amit tiltanék – mondja Ráday.
A Retek utca felőli oldalon tucatnyi szanálási terv készült. Maga a szó Magyarországon nem „tisztítást”, stíluskorrekciót jelent, hanem rombolást. És persze korrupciót. Nagyravágyó tervek forognak. Szívós kampányában Kóka expártelnök, a „jövő embere” kijelentette: ha megválasztják, s fél éven belül nem oldja meg a Moszkva tér gondját-baját, lemond mandátumáról. Pannónia Pumája – akitől nem volt idegen a „dübörgés” – vesztett. Nem is kellett a parlamenttől elköszönnie, csak elnöki címétől. És a politikától.

A politikai „sugárzás” a Kalefon mindig mérhető volt. Nagy ellenzéki találkozók zajlottak itt, neves művészek részvételével, magánlakásokban. A rendszerváltó eszmetársak zöme ma már szóba sem állna volt társaival, még a Kalefon sem. Itt is állított karácsonyi Ku-Klux-Klan-keresztet az „ős-Jobbik”, s a Moszkván láttam a „direkt marketing” kampány első magyar nagyjelenetét. Álmos közönség kókadozott a buszon, Fény utcai szatyrokkal körülbástyázva, amikor elegáns, ballonos úr pattant a vezetőfülke elé, kezében mikrofonnal. „Buszt bérelt.”

– Z. vagyok, az önök képviselője. Ismertetném új programomat.
Vázolta országépítő, térszépítő terveit a Moszkva s az országos ideg és elme közti szakaszon. A Lipótnál leszállt („kérem bizalmukat”), hogy felpattanjon az ellenbuszra. Egykedvűen hallgatta a nép. A képviselő megbukott, bekerült listán. Bérlete volt.

A Moszkván tervek születnek, halnak el, „pénzforrások fakadnak”, dugulnak be. Elvben sok kilométernyi lyukat, mélypályát fúrtak, „műlejtőt képeztek ki”, a lendületes ívelt felüljárórendszert nem is említjük.

– A buszforgalmat a föld alá vinném, a villamosokat a felszínen hagynám, sok zöldfelülettel, parkkal – mondja Ráday.
Addig is csöndben bomlik és oszlik a város valaha legkorszerűbb és legtisztább (!) közlekedési csomópontja.

1929-ben, amikor a városháza „Széll Kálmán néven teret alapított” a Margit körútból kinyúló völgytölcsérben, amikor 1939-ben a vágányokat lefektették, s amikor felépült az első villamos- és buszmegálló, a fotók tanúsága szerint a tér jól mutatott.

Pedig az építéshez akkor is bontani kellett. El kellett takarítani az útból az ország egyik legkulturáltabb sportcentrumát, a BBTE korcsolyázó- és teniszházát. A Moszkva tér ugyanis századokon át „gödör” volt. Agyagbányaként (Christen-téglagyár) üzemelt. Amikor vízzel telt meg a bányató, ide jártak a „csúszkáló családok”.

A Széll Kálmán térnek – ezt is Rádaytól tudjuk – van működő makettje is a BKV-múzeumban, apró villamosokkal, 81-esekkel és 83-asokkal, váltókkal, lámpácskákkal.

A Mammut felépülésével a „középpolgári centrum”, a konzumélet a Széna tér felé tolódott. A metró előtt maradt a prolinép, a csövesplacc, a szitytya könyvkioszk, tucatnyi gagyiáruda. És a kutyapiszok.

A rendszerváltás idején fejkendős kalotaszegi aszszonyok és a közterület-felügyelet pandúrjainak versenyfutását nézhettük itt. A szőttesfolklór a múlté, Kalotaszeg népe átállt a tőkeerős vállalkozók által szervezett nyugdíjas- és beteggondozási bizniszre. Van rá kereslet.
Körüljárva a metrószarkofágot, az alábbi üzletágakat lajstromozzuk. Három-négy csecsebecseüzlet és dohánybolt. Óra, Sprite, Fanta, póló, csoki, szolid erotika. A „jobb oldal” piacvezető ága az exkluzív valuta change és a „fejedelmi péksütemények boltja”. Cséndzselés sínektől sínekig.