Most a brit konzervatívok mentek neki Orbánnak

Úgy fogalmaz, hogy a magyar miniszterelnök egyre inkább tekintélyelvű, ám ritkán kelt figyelmet az országhatárokon túl. Korábban a Nagy Imre temetésén elhangzott beszéde keltett ekkora feltűnést, most azonban teljesen más hangot ütött meg. Mintha az ’56-os kormányt eltaposó orosz tankok nem is léteztek volna, és akkor még nem beszéltünk Orbán ifjúkori önmagáról. Hiszen Oroszország és Kína bizonyosan illiberális és határozottan nem demokratikus. Moszkva valahol a tekintélyelvűség és a totalitarizmus között van. De miként hirdethet ilyen nézeteket egy olyan uniós tagállam vezetője, amely brüsszeli támogatásokkal tömte tele a kormány kincstárát?

Az európai és amerikai liberális demokráciákat valóban nyomják a belső gondok. Úgy tűnik, az öreg földrész valóban nem képes fenntartani azt a társadalmi szerződést, amely a gazdasági felvirágzás alapja volt a háború után. Ám közben a nemzetközi politika a veszélyesebb végkifejletek felé sodródott. A nyugati demokráciáknak többet kell tenniük, még akkor is, amikor a legkevésbé látszanak képesnek a cselekvésre.

Az Orbán által említett országok közül egyik sem kínált alternatív víziót a mostani világrendhez képest. Éppen ellenkezőleg: hazai problémáik azzal fenyegetnek, hogy a bizonytalanságból veszély lesz, lásd a mostani orosz gazdasági válságot. Kína pedig olyan benyomást kelt, mintha a „kompromisszum” szó nem létezne a mandarin nyelvben.

Orbán vélt politikai ideáljai előreláthatólag még nacionalistábbá válnak a külpolitikában, mert igyekeznek megőrizni a hazai támogatást. A külső ellenségre fognak hivatkozni, hogy odahaza szavatolják a nyugalmat. A liberális demokráciáknak újra bízniuk kell magukban. Be kell bizonyítaniuk, hogy Orbán kijelentése nem volt több, mint bombasztikus képtelenség.

(Forrás: Galamus)