Testvérháború zajlik az MSZP és a DK között Fekete-Győr András szerint, Gyurcsányék cáfolják a konfliktust

2020. február 28., 14:53

Szerző:

Egyelőre nincs itt annak az ideje, hogy az ellenzéki együttműködés formájáról szóljon a diskurzus, hanem az ellenzéki pártoknak mindenekelőtt meg kell állapodniuk egy XXI. századi vízióról, egy közös minimumról – erről beszélt a Momentum elnöke Budapesten. Fekete-Győr András bejelentette: felkérték a V21 nevű, egykori miniszterekből és államtitkárokból álló csoportot ennek koordinálására.

– Türelemre intjük a Demokratikus Koalíciót és az MSZP-t, akik egymással testvérháborút folytatnak – jelentette ki a pártelnök, majd hozzátette, egy „korszakváltó kerekasztalhoz” hívja az ellenzéki pártokat, a cél, hogy lefektessék egy XXI. századi Magyarország alapjait.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, hidegen hagyja, hogy Gyurcsány Ferencnek milyen szerep juthat ebben az együttműködésben.

Nincsen szükség az MSZP és a DK kibékítésére, mivel a két párt között nincsen testvérháború - reagált a DK szóvivője Fekete-Győr András szavaira. Barkóczi Balázs közölte, a Momentumnak most épp az MSZP-vel van konfliktusa, hiszen egymás ellen indítanak jelöltet a XIII. kerületi időközi választáson. A közlemény nem tért ki azon feltételezések cáfolatára, miszerint a DK szisztematikusan környékez meg MSZP-s politikusokat.

 

Az MSZP közleményben úgy reagált, nem maradnának ki ők sem „a korszakváltó kerekasztalból”, üdvözlik a kezdeményezést, a V21 moderáló szerepét. Mint fogalmaztak, az MSZP - a többi demokratikus erővel egyenrangú félként - készen áll a korszakváltó kerekasztal tárgyalásain történő részvételre, és a közös vízió megalkotására.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.