Molnár és Maurras – Tévedések szomorújátéka
Ludassy Mária a 168 Órában kommentálta a Molnár Tamás Kutató Központ felállításának elmúlt hetekben megszületett kormányhatározatát. Állításaira a következőket kívánom válaszolni.
1. Molnár Tamás az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es évektől egyre jelentékenyebb intellektuális esszé mestere volt. Szoros kapcsolatban állt a korszak vezető alakjaival, sokakkal barátságot ápolt, s munkáit – amelyek száma 1500 fölött van – figyelem és elismerés fogadta. Molnár nyilván nem volt egy Chateaubriand vagy egy Toynbee; elsődlegesen éles látású esszéista volt. A magyar anyanyelvű, 1945 után amerikaivá lett alkotók között az ismertek és befolyásosak közé tartozott. Munkásságát ebben az összefüggésben kell látnunk, s ekként a tárgyszerű értékelés nem tagadhatja Molnár sajátos érdemeit.
2. 1992 után, amikor első könyve megjelent magyarul, Molnár rendkívül népszerű lett idehaza. Ezt kitüntetései, díjai bizonyítják, egyebek mellett a Széchenyi-díj is, amelyet Ludassy Mária is birtokol. Molnár az ELTE vendégprofesszoraként tanított egy évtizeden át; az MTA egyik fontos bizottságának tagja volt; ismert alakja egyes hazai értelmiségi köröknek, amelyeknek az értékét nem érdemes tagadni. Molnár neve összeforrt a külföldre kényszerült magyar értelmiségi alakjával, akit idehaza 1990 előtt szóra sem méltattak. Bármiképpen vélekedjünk is Molnár Tamás munkásságáról, neve mára szimbólummá vált. Ezért érthető, hogy a kormány erről a személyről nevez el intézetet. Párhuzamként említem, hogy Jan Patočka, az antikommunista ellenállás neves gondolkodója nevével a Cseh Tudományos Akadémia már az 1990-es években intézetet állított fel, amely a mai napig sikeresen működik.
3. Ludassy Mária minden alapot nélkülöző vádja az, hogy Molnár Tamás „a fehér jakobinizmus” képviselője lett volna, aki olyan társadalmat akart, amelyből „ki kell vetni a zsidókat, liberálisokat, szabadkőműveseket, sőt a reformátusokat is mint az idegenség megtestesítőit”. A rosszindulatú félreértelmezés súlyos esetét látjuk az idézet alkalmazásában. A mondat ugyanis Molnár 1999-es, a Modern Age hasábjain megjelent cikkében Maurras felfogását írja le, s azzal nemhogy közösséget nem vállal, hanem „súlyos akadályként,” „összeesküvés-elméletként” jellemzi, ugyanakkor szimptomatikusnak tartja. Véleménye egybevág azzal, amit a magyar olvasók már 1996 óta olvashatnak Molnár Az értelmiség alkonya című munkájában. E könyvben Molnár éppolyan kritikusan jellemzi Maurras-t, mint teszi ezt az angol nyelvű cikkben. Ezt a tárgyszerű ismertetést Molnár saját hitvallásaként elkönyvelni az a fajta hermeneutikai hiba, amelyet Molnár joggal tulajdonít a „borzalmas leegyszerűsítőknek”. Molnár állam- és társadalomfelfogása nem különbözött az amerikai konzervativizmus egyes befolyásos irányzataitól. Európai összevetésben Charles de Gaulle felfogásával rokon, amelyet Molnár a legértékesebbnek tartott. Ne felejtsük el, hogy Molnár az 1950-es években indult pályáján, s nézeteit mindenkor az akkori miliőben, az amerikai konzervativizmus és az európai újjáépítés összefüggéseiben szükséges értékelnünk.
Molnárt a Gestapo 1944-ben Belgiumban letartóztatta és Dachauba internálta. Tanúja volt a láger utolsó időszakának, ami egész életén mély nyomot hagyott. Az USA illetékes hivatala éppen a dachaui fogságra való tekintettel tette lehetővé Molnár bevándorlását 1949-ben. Hogyan képzelheti bárki, aki kellően ismeri munkáit, hogy Molnár antiszemita érzelmeket táplálhatott volna? Tőle soha ilyen mondatot senki nem olvashatott, s aki egyes soraiban „fehér jakobinizmust” gyanít, azt csak súlyos félreértelmezés árán teheti. Számos zsidó származású és zsidó identitású tanítványa volt, akik Molnárban mesterüket tisztelték. Maurras-ról alkotott véleménye mindvégig azonos: keresztényellenes, nacionalista ideológiáját radikálisnak, a válságos Európa fejleményének tartja, és semmiképpen sem követendő, a legkevésbé sem követhető példának. Miként Nietzsche vagy Heidegger, Maurras is válságjelenség Molnár szerint, és bár a francia író gyökerei az utóbbiakétól eltérőek, politikai nézete – Heideggeréhez hasonlóan – ettől nem válik egy szemernyit sem elfogadhatóbbá.
4. Molnár soha, semmilyen körülmények között sem vádolható alaposan azzal, hogy a demokratikusan rendezett társadalom elleni „nyílt erőszakot” támogathatott volna – éppen ellenkezőleg, a jogrend védelmét kívánta szolgálni az anarchisztikus és kirekesztő erőkkel szemben. Aki ismeri munkáit és személyét, a fenti vádat nemcsak alaptalannak ítéli, hanem az efféle vád megfogalmazóját kell elfogultnak minősítenie. S ha az ilyen igaztalan állításból valaki arra következtet, hogy a jelen kormány „nyílt erőszak” alkalmazására készülne a „demokratikus társadalom ellen”, az kimeríti a komolytalanság kategóriáját. A leghatározottabban vissza kell utasítani a tények ilyen mértékű elferdítését és aktuális politikai célok érdekében való torzítását.
Molnár Tamás korunk egyik izgalmas gondolkodója, aki az angolszász konzervatív környezetben jelentékeny hatást ért el. Felfogásait ki-ki belátása szerint elvetheti vagy kedvelheti. Miután már jó két évtizede szabad társadalomban élünk, lehetséges értelmes, tárgyszerű, nem kirekesztő diszkussziót folytatni a régi konzervativizmus mai elfogadhatóságáról, amivel kapcsolatban Molnárnak élete második felében egyébként komoly fenntartásai voltak. Ám nem vádolhatjuk Molnár Tamást, a Széchenyi- és Stephanus-díjas író-gondolkodót olyan obskúrus felfogásokkal, amilyeneket ő soha nem képviselt. Ludassy Mária egy évtizeden keresztül, amíg Molnár Tamás az ELTE vendégprofesszoraként tanított, tisztázhatta volna kollégájával a felmerült gyanúit; ha akkor nem volt indíttatása aggodalmait felvetni, visszás benyomást kelt az utólagos, élesen túlzó vélekedés erről a személyről, aki oly alkotók tiszteletét és barátságát bírhatta, mint John Lukacs, Eric Voegelin vagy Albert Camus.
Prof. Dr. Mezei Balázs, DSC
Filozófia Tanszék
PPKE BTK
