A Csele-pataknál vigyázz! – Elrontott szavazatokkal gyászolták a halott polgármestert Mohácson
„A Csele-pataknál vigyázz!”, óvtak aggódón a kollégák, hallván, hogy Mohácsra készülünk. Valaki ezt még fokozni is próbálta. A helyi kutyákkal is vigyázzunk, mert ő azt hallotta: „több is veszett Mohácsnál”. Az idétlen viccelődést félretéve ismerjük el, maga a város a történelem számos pontján a gyász, a veszteség, a frusztráció jelképe. „Vészes” hely, habár lakóin maga a vész nemigen látszik, tulajdonképpen józan, kedélyes emberek. De azért nem árt vigyázni. A patakkal nincsenek bajok, a helyi vízműigazgatás a rendetlenkedő vízerecskét betonteknőbe szuszakolta. Ezt tehát megúsztuk.
De Mohácson 1526 óta is egymást követik a baljós események. Nagyharsánynál, Villány közelében (a második mohácsi csatában) Lotaringiai Károlyék a törökön vettek elégtételt 1687-ben, annak húszezer halálos áldozata volt. Mohács 1921-ben Baranyai Szerb–Magyar Köztársaság fedőnéven a szerb állam (Szerb–Horvát–Szlovén Királyság) joghatósága alá tartozott. A szigeti öregek mesélik, hogy vonultak 1918-ban a félrészeg hadfiak öszvérháton, a levegőbe lövöldözve, királyukat éltetve, a Duna felé vezető főúton. Pont úgy, ahogy huszonöt évvel később (1944 novemberében) a Dunán átkelő oroszok, az ellenkező irányba. Úgyhogy volt itt bőven fel-alá vonulás, látványos megfutamodás. Ehhez képest három gyászemlékmű (egy a város előtt, a neves patak torkolatánál, egy a mohácsi emlékhelynél, és a trianoni sokktól gyötört város által a főtéren emelt Fogadalmi templom) tulajdonképpen nem sok. A fogadalom szokás szerint nagyobb volt, mint a tőkeerő. A hajdani öregek szerint a templomról lemaradt két torony, nem volt rá pénz. Most már így is marad.
A gyászos veszteségek sorába tartozik Szekó József mohácsi polgármester váratlan balesete is. Szekó két kerek évtizeden át kormányozta a várost, 1998 óta polgármester, s épp az ötesztendős ciklus záróülésére készült. Az ülést kilencre hirdették meg. Péntek volt, Szekót várták a városházán, s mivel nem jött, a képviselők ülésezni kezdtek. Tizenegy tájban befutott a telefon, baj van. Szekót a város saját halottjának nyilvánította. A polgármesternek volt egy pincéje Mohács Szőlőhegyen. Már leszüretelt, s leugrott egy percre, hogy megnézze a forrásban lévő, újborrá lényegülő mustot. Ez az a művelet, amelynél a gondos gazdák égő gyertyát is visznek magukkal. A mustgáz a talaj fölött terjeng, nehezebb, mint a levegő. De Szekó a kelleténél magabiztosabb volt. Állítólag volt szellőzőberendezés, de talán sietségében vagy takarékosságból elmulasztotta bekapcsolni. A gáz a mozgási képességet bénítja le, és ha az ember elbotlik, két levegővétel után nem tud felállni. Szóval megesett a baj. A temetésen a mohácsiak mellett maga a miniszterelnök is megjelent. A városházi lépcsőn ma is mécsesek sorakoznak.
Szekó polgármesterként is takarékos ember volt: amikor az önkormányzatok adósságát a kormány magára vállalta, és ezzel jól jártak a felelőtlenül gazdálkodó városok, Mohács egy deka adósságot felmutatni nem tudott. Kérdezte is a polgármester „a csútit”: „Főnököm, mi lesz velünk, mi nem úsztunk el. Jók voltunk, most ráfaragunk?” A miniszterelnök hamiskás mosollyal mondta: „Benneteket majd megdicsérünk, kaptok érte plecsnit, és majd ha jönnek az uniós pénzek, rátok külön is gondolunk.” S lőn. A mai Mohács központi magja roskadozik a lerakott kőtől. Maga a központ már csilivili, a külváros elhanyagolt és kopott. Gyerekkorunk poros akácsora helyén gondosan nyírott gömbkőrisek sorakoznak, megszépült a piac.
A hatvanötödik évét taposó Szekó titkos terve utolsó, tervezett ciklusára maradt. Ez nem lett volna más, mint egy igazi Duna-híd, amely a rév helyén a szigetet (Mohács-szigetet) a várossal kötötte volna össze. De ezt senki sem vette túl komolyan. Nagyjából ötven éve ígérik be, rendszerek jönnek, rendszerek mennek, a rév és a kompjárat marad.
Ami uniós pénzből hamarosan megépül, az a kereskedelmi kikötő. Ezáltal akarna Mohács Paks 2. bizniszére rácsatlakozni. A Csányi-féle szuper vágóhíd üzemel a Szekó által telepített ipari parkban. Az új húsmű avatásán ígérte be állítólag Orbán az új hidat Szekóéknak. Maga a vágóhíd Közép-Európa legnagyobb sertésvágóhídja lett volna, milliós kapacitással, de becsúszott egy apróbb hiba is, épült Romániában egy másik, évi négymillió sertéssel. A munkaerő nem tudta bevárni Csányit. Elvándorolt Németországba. Kénytelenek voltak bérekben följebb kúszni. Azt mondják, hogy egy jobb szakember a szalonnaművekben háromszázezret is megkeres, ami a mohácsi (és főleg a szigeti) bérszínvonalhoz képest nem semmi. A csúcsra Szekó polgármester ebben a ciklusban ért volna fel. Ahogy egyik helyi ismerője mondja róla: „A Józsinak hatalmas lobbiereje volt.”
Szekó másban is leleményes vezető volt. Ha valahol felbukkant némi potya pénz, nem kellett pályázatot összegányolni. Nyomdakészen előhúzta az íróasztalfiókból. A NER-korszak új varázslója volt. A vízműveknél dolgozó mérnök, az önkormányzati közműcég vezetője állítólag azért jelöltette magát polgármesternek ’98-ban, hogy az elért eredményeit megőrizze. Ezt úgy tehette meg legkönnyebben, ha a polgármesteri széket elfoglalja. Húsz évre ottragadt. Szekó másik előnye a helyiek szerint viszonylagos függetlensége volt. Ő lehetett az a politikus, aki igazából nem volt a nagyhatalmú régiófőnök, Bánki Erik spanja. Szekót általában nem izgatták politikai ideológiák. Elsősorban a reáliák érdekelték, vagyis a pénz. Akár a NER van a topon, akár Kádár, a Szekó Józsefek hatékonyak.
De valahogy tovább kellett lépni. Közeledtek a választások. A városi ellenzék pufferembere, akit az MSZP másodszor indított, Csorbai Ferenc cégvezető és cégtulajdonos, ahogy a helyiek mondják, a Csorbai Feri volt. Halk szavú, csöndes-rendes ember, a vállalkozók második generációjához tartozik, aki nem az államszocializmus idején tűnt fel. Már az apja is cégtulajdonos volt, valószínűleg ezt viszi tovább. Nem titok, hogy Csorbai Puch László veje, politikai pályája nyilván a mágikus pénztárnok hatására indult be. Mérsékelten baloldali, annyira mérsékelt, hogy szinte restelkedik is. („Nem rohangálok vörös zászlókkal fel-alá.”) Ami a helyi MSZP szerénységét illeti, az Mohácson duplán ajánlatos. A fideszesek is mondják, városuk, Baranya keleti szélén, a Duna partján igazi jobboldali végvár. Pécs eleshet, Budapest megrendülhet, Győrben történhetnek jachtbalesetek. A kieső Pécs szerepét Mohácsnak kell átvennie.
Csorbai FerencMagával a választással volt egy kis probléma. Csorbai Ferenc (MSZP) ellenfél és szövetséges nélkül maradt. Tárgyaltak ugyan az „egyesült ellenzékkel” (DK, Momentum, Jobbik), de nem tudtak megegyezni. Az ellenzék külön indult volna, ha tudott volna (MSZP nélkül), de képtelenek voltak polgármesterjelöltet állítani. Nyolc egyéni körzetre csak hat jelöltjük jutott. A sajtó már a tragédia napján lerohanta a szolid, csöndes Csorbait, akinek, bárhogy nézzük, ölébe hullott a polgármesteri cím. Egy szavazattal már ő a polgármester. Szekóval szemben esélytelen lett volna, 2014-ben nem egészen 12 százalékot kapott, a polgármester majdnem 70-et.
A haláleset megbolondította a kampányt. SMS-ek száguldoztak a légben: lépj vissza, ne lépj vissza. Sokan mondják, Csorbai instruktora a nagyhatalmú após, a Lánycsókon élő Puch László volt. Csorbai ezt cáfolja. Maga Csorbai nem volt túl vérmes ellenzéki várospolitikus. Szerény, csöndes embernek látszott. Fideszes képviselőtársai mondják, néha kitellett tőle egy-egy udvarias tartózkodás. De rendszerint hallgatott.
Váratlanul zuhant rá az elszabadult közszenvedély. „Néhány üzenetet el is tettem, legyenek emlékeim” – mondja. A szövegek legfinomabbika hamisítatlan O1G-modorban fogant. Csorbai gyerekei néha sírva mentek haza.
Csorbai mondott egy talányos mondatot: nem veszi át mandátumát, ha túl kevesen szavaznak rá. Hogy mennyi az elég, mennyi a túl kevés, Csorbai nem bontotta ki. A Fidesz a választások elhalasztását követelte. S ami a leglényegesebb szempont, „egyetértett ezzel az Erik”, a régiófőnök is.
A polgármesteri irodában ülünk, a díszlet puritán. Két fotel, köztünk dohányzóasztal. Mandátumát Csorbai polgármester néhány órája vette át. Maga a Városháza inkább lakályos, mint méltóságos. Ahogy a magyar városok zömében, nagyobb a páncél, mint a lovag. Érdekessé a két sarok- és két toronykupola teszi, a stílus meghatározhatatlan. Amikor épült (1926-ban), „magyaros” stílusúnak is mondták. A Széchenyi tér keleti frontján álló épületről lerí az igyekezet, hogy egyéni legyen.
Mohácson nem túl vérmesek a politikai szenvedélyek, lemegy a szavazás, mindenki teszi tovább a dolgát. Csorbai enyhén zavarban van. Azzal magyarázza álláspontját, kénytelen volt a választáson elindulni, hogy legyen valami alternatíva. Működő önkormányzat nélkül a város érdekei sérültek volna. Végül is 1867-en rendesen le is szavaztak rá. Az a négyezer rontott szavazat kétségtelenül kellemetlen. De hát felül a gálya, alul a víznek árja, ha úgy adódik, a választó korrigálja. Ez valószínűleg be is következik. Hogy hivatalát végigviheti, abban Csorbai sem reménykedik. A Fidesz a magas labdát le is csapta. Külön kínos, hogy Csorbai egyéni körzetében négyszer annyian szavaztak ellenfelére, mint rá.
Nem tagadjuk, hogy helyzete nehéz, s mi is az ellenfelet várjuk. A fideszes úri osztály vállalkozókból, cégtulajdonosokból, pénzügyi szakgarnitúrából áll. Amikor Szekó elhunyt, összeültek, ki lehetne az új polgármester. Képes-e valaki a pályázati és kormányzati hálózatokra rákötve a pénzügyeket megfelelően adminisztrálni?
Pávkovics GáborPávkovics Gábor, a helyi Fidesz elnöke civilben a Takarékbank vezére volt. De erről múlt időben beszél, lejáró szerződését nem hosszabbítja meg. Polgármesternek készül, tervei szerint hat hónap múlva Szekó József utódja lehet. Eddig tart, míg a képviselő-testület feloszlathatja önmagát, az ügyeket addig kisebbségben Csorbai valahogy elviszi. A Fidesz ott ül, konstruktív ellenzékben, és májusban jöhet is az új választás. Gábor „sokác gyerek”, az itt, Mohácson, létező entitás, a belső körzeteket lakják. Pávkovics beszéli a nyelvet, de minden másban elfideszesedett. Határozott, céltudatos, lendületes. Volt rá ideje, ő még a párt liberális korszakának gyermeke, 1993-ban lépett be a Fideszbe, Szekó mellett huszonegy évet végigszolgált, s nem tagadja, bár ki nem mondja, szeretett városát a Józsi tulajdonképpen őrá hagyta. Szekó valamelyik családtagja mondta a tragédia után, tudja jól, hogy a nagy polgármester maga is így akarná. Pávkovics tagadja, hogy a rontott szavazás intézményét a Fidesz generálta volna, amiről persze a helyi ellenzék azt mondja, hiszi a piszi. Mert mégsem lehet spontán akció, hogy a fél város egyszer csak elfelejt szavazni. De végül is ők döntöttek így. Csorbai azzal, hogy önmaga ellen indult, saját politikai sírját ásta meg. De elmondhatja, hat hónapon át Mohács polgármestere volt.
Méretes felzúdulás a városban persze nem volt. Csöndesen ejtőzünk a piacon, néhány asszony az almapaprikákat rendezi.
– Tényleg? Szavazás is volt? – csodálkozik egy butikos. – Akkor igazat mondott a férjem. Olvasta a neten.
Mert ne feledjük, a választáson a mohácsiak csaknem kétharmada (hatvankét százaléka) meg sem jelent.
Pávkovics szerint a politika Mohácson nem azt jelenti, fideszes vagyok-e, hanem hogy az uniós pénzből melyik utcát kövezzék le. És valóban sokat köveznek. A fél belváros fel van túrva. Van élményfürdő, sétálóutca, pizzéria, horgászparadicsom, de a központtól távolodva egyre több a salétrom verte fal, a megkopott, lepattant utca. A fiatalság lassan szivárog el. Mohács ma már a nyuggerek városa. A skóciai kamionsofőr, a dortmundi Lidl-árufeltöltő, a katalán rebarbaraültetvény szüretelője lehet, hogy Mohácsról származik. A gyerekek már angolul tanulnak, de otthon használják a magyart is.
A Duna-parton áttetsző a csönd, a szűrt fényben kis hajó imbolyog. A révbe bepöfög a komp. Jönnek a sirályok. Nyugat felé süllyed a nap.
